Megszülettem, a sors kegyeltje lehettem,
Ő tőle múlhatott innen az életem.
Olyan mint egy kerék, forgásában van,
Fordul hol így, hol úgy sosincs nyugalomban.
Doppingolva fel, az ember hangulatát,
Bele viszi oda, az életnek fintorát.
Van olyan, hogy a sínen terelget,
De borzolgatja mindég, a biztonság érzetet.
Érzéseibe viheti bele az a csodálatot,
Hangulatba tartva, így a káprázatot.
De jó is lenne, ha ez maradhatna,
Állandósulna az elán, az sohasem változna.
Így állapotban az sosem nem marad,
Van mikor embere padlóhoz tapad.
Rugaszkodna tőle, de az nem engedi,
Így meg már élete, hogy is lehetne egyedi.
Benne van ott abba, neki kettőssége,
Komorságában lehet a lényege.
Mert úgy van ahogy a sors terelgeti,
Az élet vidámságát, szomorúságában viheti.
Telik az életem, vezérli azt sorsom,
Lerombolva néha, az akaratom.
Betegség, vagy más hangulatot romból,
Életembe benne, adhatna az a boldogságból.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése