Vers. Elnézem a messzeségét.

                                        Elnézem a messzeségét.
                                        Elnézem a messzeségét, benne szikrázó fényébe,
                                        Annyi mindent tár elém, mutatja képében.
                                        Ballagok végig az allén, onnan látok széjjel,
                                        Társam lett, lepaktáltam mostan én a csenddel.

                                        Hallgatom a zizzenését, neki zajtalan halk szavát,
                                        Hiszen ő csak a neszével hallassa magát.
                                        Susog halkan fának ága a szél, ha azt átjárja,
                                        Rezdül egyet néha az, ha netán madár száll rája.

                                        Vallatom a természetet, élvezve neki a csendjét,
                                        Csodálom a lombos fáknak smaragdos levelét.
                                        Meg csillan a gallyakon, nap fénye ragyogtassa,
                                        Dalos ajkú madárkáknak, az fészkét takargassa.

                                        Milyen mesés a természet, mert adja az magát,
                                        Elém tárja láthatom neki a végtelen síkját.
                                        Fákkal szegett utak között, dűlőt színt váltani,
                                        Lehetett formázni vetésforgó által, azt alakítani.

                                        Napraforgó van virágba, a kukorica már csövébe,
                                        Gabonatarlóját, azt tarló virága nőtte be.
                                        Dísze lett neki a fehér virágával,
                                        Néhol már a szeder hálózta be hosszú indájával.

                                        Elnézem a messzeséget az annyi mindent kínál,
                                        Kéklő egében, fent a rétisas citál.
                                        Áldozatára zuhan, de a tája őt is elnyeli,
                                        Más van már képbe, az a szemet megint ingerli.
                                        Szerző: FM.

Vers. Érintettél engemet.

                                                 Érintettél engemet.
                                                 Érintettél engemet, egy üstökös voltál,
                                                 Benne életemben fénycsóvát húztál.
                                                 Ott voltál te abba, elértél fényeddel,
                                                 Jöttél meg simítótál változó kényeddel.

                                                 Hideg volt az a fény, fagya körbe vette,
                                                 Azért volt nap, a ragyogása kiemelte.
                                                 Aztán újra dermesztette a fagy,
                                                 Szerettet a szív, de mást diktált az agy.

                                                 Jaj de sokszor beszólt, józanságra intett,
                                                 Diktált a szív, az felül kerekedett.
                                                 Kápráztató fényben esedezett érted,
                                                 Úgy is, hogy ígértél, aztán felejtetted.

                                                 Végül józansága neki felül emelkedett,
                                                 Nem lehetett követni azt a jelenetet.
                                                 Ha fagyos a lehelet, nem éltet parazsat,
                                                 Hamu rakodik rá. az már tüzet fullaszt.

                                                 Véget érhet aztán már a vágyakozás,
                                                 Távolodik fénye nincsen benne vonzás.
                                                 Az éterbe veszik nem tér vissza már,
                                                 Emléke maradhat csak, ami múltat zár.

                                                 Csillag voltál de itt nem maradhattál,
                                                 Azért a fényeddel meg kábítottál.
                                                 Bele húztál egy rovátkát szívembe,
                                                 Éljen fényed mással, a messzeségében.
                                                 Szerző: FM.

Vers, csak úgy. Megint munka vár.

                                          Megint munka vár.
                                          Megint munka vár, csinálom lankadatlan,
                                          Ottan vár rám a létra a sarokban.
                                          A teremburáját, adja nekem dolgát,
                                          Vastagon áll rajta összeszedte pórját.

                                          Takarítom róla, vihesse szobáját fényébe,
                                          Ne maradhasson homály érintésébe.
                                          Lehessen meg neki utána a kénye,
                                          Miért is ne mehetne át a rivaldába fénye.

                                          Érinthessen aztán, a fénye úgy engemet,
                                          Homálya ne takarja neki az értelmet.
                                          Átlátható tiszta fényt szórjon estélyere,
                                          Lehessen mód ottan majd az estebédre.
                                        
                                          Rakom ékességét falra, na meg a plafonra,
                                          Várhassak estémben egy édes amazonra.
                                          Győzködhesse szívem, vívja diadalát,
                                          Vihesse oda bele, érzéseknek a szikráját.

                                          Érinthessen meg engemet diadal ittasan,
                                          Legyen életemben aztán halhatatlan.
                                          Suttogja mindég a csatadalát fülembe,
                                          Borulhassak neki rabként a lábai elébe.

                                          Lehessek a rabja, én ő rája felnézhessek,
                                          Életembe aztán érte esedezzek.
                                          Fény jöhessen érjen, átlátszóan tisztán.
                                          Egy édes nő oltalma, óvjon engem aztán.
                                          Szerző: FM.

Vers. Úgy mennék, néha.

                                          Úgy mennék, néha.
                                          Úgy mennék, néha a magányra vágyom,
                                          Nem tölteném magam, a magányom.
                                          Egy kis kápolnának a sötét zugába,
                                          Ottan, beburkolózva lennék az imámba.

                                          A jó Isten házába, hozzá fohászkodnék,
                                          Elzárva a zajtól, csendbe imádkoznék.
                                          Térdre ereszkedve, küszködve a könnyel,
                                          Kegyeibe lehessek, elnyűtt életemmel.

                                          Megköszönném neki én azt, ami elmúlt,
                                          Azt a sok jót, ami bele zúdult.
                                          Citálnám a rosszat, volt olyan is benne,
                                          De az mindég csak szép, egyoldalú lenne.

                                          Imámba foglalnálak téged is kedvesem,
                                          Hiszen gyámolítód nekem az életem.
                                          Imádkoznák érted, te velem lehessél,
                                          Betegség kerüljön el, te engemet túl éljél.

                                          Istenem kérném, szeretném így legyen,
                                          Ha nem köröttem ledermedne minden.
                                          Olyan lenne az, mint a legzordabb tél,
                                          Fagyos kórók között, virág már sosem él.

                                          Ha magányra vágyom, engedjél kicsikét,
                                          Tisztíthassa az ember, elgyötört lelkét.
                                          Szabadság ez minden féleképpen,
                                          A megkönnyült lélek, új napba mehessen.
                                          Szerző: FM.

Vers. Még lassan gurul.

                                         Még lassan gurul.
                                         Még lassan gurul a kocsi, a lankást nézem,
                                         Neki parcelláin megakad a szemem.
                                         Megakad a sorokon, a fürtökön a csüngőn,
                                         Venyigék értelmén, ottan a gyümölcsön.

                                         Minden sornak az elején, int a levél felém,
                                         Szellő borzolja, ha értene, vissza inteném.
                                         Szét nyíló levél közt mutatja a fürtjét,
                                         Jó idő jár rája, fény dúsítja, édesíti levét.

                                         Elnézem, a lankást milyen szépen mutat,
                                         Érdeme az emberé, munkába vitt akarat.
                                         Díszíti a tájat, majd neki hírét vihesse,
                                         Palackozott bora, nevét szét hinthesse.

                                         Ismertesse a világába, a jó Magyar nedűt,
                                         Üvegbe zárt aromáját, azt a táj jelegűt.
                                         Az ízt, a zamatot, benne a tüzét,
                                         Soha ne feledhesse az, aki érezte az ízét.

                                         Hisz ezek az ízek vidékekhez kötődnek,
                                         Életéről szólnak az ottan élőknek.
                                         Megvalósult álmok, kezeknek munkája,
                                         Amitől megtelik a pincéknek hordója.

                                         Gurul a kocsi, de csak araszolva lassan,
                                         Szét lehessen látni a lankáson jobban.
                                         Elmélázva kicsit, az ember művében,
                                         Amit a két kezével, tett a környezetében.
                                         Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Ború van napomban.

                                           Ború van napomban.
                                           Ború van napomban, megérint hűvöse,
                                           Nem hoz vigaszt a napnak fényese.
                                           Hűvösébe neki, bele borzongok,
                                           Bénázódnak mostan köröttem a dolgok.

                                           Úgy érintenek meg, engemet lehúznak,
                                           Hiányoznak azok a vigasztaló szavak.
                                           Hol vagy kedvesem, miért nem érintesz,
                                           Romjában életem, hogyha nem késztetsz.

                                           Hozzad a fényedet, ragyogtasd egemet,
                                           Legyél te szellő oszlasd a felhőket.
                                           Leheleted neked érezhessem,
                                           Az életem te vagy, ne engedd el kezem.

                                           Érezzelek mindég, legyél te a napomban,
                                           Ne maradhasson az benne a borúbban.
                                           Érintsen mosolyod, szavad oltalmazzon,
                                           Úgy érintsd életemet, ne legyen bú azon.

                                           Gyere, legyél benne, adhasd vigaszodat,
                                           Bánat nélkül élhessek napokat.
                                           Legyél az öröme, szépsége életemnek,
                                           Éltesd az akaratot, értelmét a képzetnek.

                                           Amik visznek engemet, veled repítenek,
                                           Ha valóságukban ők, kiteljesedhetnek.
                                           Aztán azok rólad, rólunk szólhassanak,
                                           Felhőtlen életünkbe, csak derűt hozzanak.
                                           Szerző: FM.

Vers. Az éjszakában ér.

                                          Az éjszakában ér.
                                          Az éjszakában ér az, ahogy ballagok,
                                          Süvít a szél, én borzongok.
                                          Érint a bőrömön, szenvedek,
                                          Szívemben érzem, ahogy dermedek.

                                          Fájó a pillanat, mostan zavaró a kép,
                                          A látomása a lelkembe tép.
                                          Lebeg de hűvös, mint estéje ma,
                                          Nem érint meg, szívnek a dallama.

                                          Megyek én, járom céltalan utamat,
                                          Keresem, hol éledhet a hangulat.
                                          Mi befogad, egy kis kocsmát,
                                          Hallhassam a prímásnak vigaszát.

                                          Ahol egy whisky tehet a melegért,
                                          Fűtik a szívet, pezsdítik a vért.
                                          Hiszen ez, a lélekre hat,
                                          Fájdalmat tör, mi megérint agyat.

                                          Fájó az akarat, le van fedve a tudat,
                                          Hajszol keresteti a kiutat.
                                          Amin nem segít csak a feledés,
                                          Tört a vágy, nem lesz már édeskés.

                                          Semmi nincs ebben, akarok feledni,
                                          Holnaptól tisztább fejjel élni.
                                          Nem baj, ha jön a kép, legyen múlt,
                                          Szívemben karc, minek tüze kihunyt.
                                          Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Lefed mindent.

                                                  Lefed mindent.
                                                  Lefed mindent már az este, az be áll,
                                                  Innentől kezdődhet a tollas bál.
                                                  Hív a dunna, a párna már vár,
                                                  Engedem az álmomat, meséjébe már.

                                                  Legyél ott kedves, a fények érintsenek,
                                                  Úgy, azok hozzád repítsenek.
                                                  Te ropjad a táncod, tündérek zenéjén,
                                                  Érinthesselek meg az éjjeledben én.

                                                  Azután együtt járhassuk ott a táncot,
                                                  Dobathassuk fel a mesés álmot.
                                                  Érezhesselek, simuljál te hozzám,
                                                  Remeghessen bele minden porcikám.

                                                  Jöhessen át a zene, de csak csendesen,
                                                  Érzelmet kelthessen szíveinken.
                                                  Kábulata annak vigyen mámorába,
                                                  Repíthessen át az jéghegyén, a mába.

                                                  Érezzük aztán már a tűznek melegét,
                                                  Szíveinkbe benne a lángolás ízét.
                                                  Kísérthessél te mindég engemet,
                                                  Angyalaként érinthesd meg életemet.

                                                  Ne érjen végére sohasem az álmunk,
                                                  Meséjébe vigyen, ha álmodhatunk.
                                                  Tündér zenére rophassuk a táncot,
                                                  Élessze napunkban, benne a kábulatot.
                                                  Szerző: FM.

Vers. Istenem, hogy jártam

                                         Istenem, hogy jártam.
                                         Istenem, hogy jártam, úgy magamba szálltam,
                                         Sikeresen mindenből ki ábrándulhattam.
                                         Így meg fájó lélekkel az ember nem élhet,
                                         Szedegeti széjjel sorsa, tovább sosem léphet.

                                         Nála jártam a chiológusnál, hogy elmentem,
                                         Kérdezett, én meg az életemről meséltem.
                                         Tettem meghatóan, meséltem az életemről,
                                         Ahogy sorsom érintett őszintén mindenről.

                                         Ő csak aztán hallgatott, hullatva a könnyeit,
                                         Közbe vigasztalhattam is, kirakta a whiskyt.
                                         Mondtam én meséltem neki a sorsomat,
                                         De nem hagytam üresen azt a két poharat.

                                         Elmondtam egy részletet, kortyoltunk egyet,
                                         Utána már kipakoltam, magamból egy hegyet.
                                         Hiszen nagy mestere vagyok a szavaknak,
                                         Összezilálhattam én a lelkit az orvosomnak.

                                         Meghatódva embert, még így sosem láttam,
                                         Utána már ezen el is gondolkodtam.
                                         Egyik lelki sérült, a másikat gyógyítja,
                                         De hát ő is ember, csak neki erre van módja.

                                         Lelkének világa az, neki is ugyan úgy törhet,
                                         Hiszen ő vele is játszhat a sorsa, az élet.
                                         Elfogyott a whisky, a pohár is kiürült,
                                         Bánatot oldoztunk, mi közben lelkünk tisztult.
                                         Szerző: FM.

Vers. Jön a munka rám vár.

                                        Jön a munka rám vár.
                                        Jön a munka rám vár, köröttem örvénylik,
                                        Ha elhanyagolom, csak felszaporodik.
                                        Csinálgatom inkább, de csak komótosan,
                                        Kopott a porcikám, még majd bele roppan.

                                        Vagy tán kerüljem, a kis munkát kisebben,
                                        A nagyot, azt nagyobb ívben.
                                        Nem töprengek ezen már ezután,
                                        Visszább veszek, fokozatának a fokozatán.

                                        Csak úgy szépen lazán, már nem kapkodva,
                                        Talán megfontoltabban hozzá állva.
                                        Ha az örvény érint, sodorni ne tudjon,
                                        De a munkakedvem, az azért ne lohadjon.

                                        Hisz az élet éltetője, az embert felemeli,
                                        Boldog attól lehet, meddig ezt műveli.
                                        Életcél az, mindég csak tenni,
                                        A világunkat aztán vele, a tettel kiemelni.

                                        Munkálkodni mindég, a jó célt szolgálva,
                                        Környezetét aztán vele gazdagítva.
                                        Ahogy az ember benne a dolgát élteti,
                                        Keze munkájának ott, szépsége úgy érinti.

                                        Csinálgatni kell azt mindég komótosan,
                                        Nem kell elkapkodni, lehet azt lassabban.
                                        Leállni vele, sosem nem szabadna,
                                        Életünk lényege, akarat miért is lankadna.
                                        Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Velem volt éreztem.

                                         Velem volt éreztem.
                                         Velem volt éreztem, át ő fényként jött,
                                         Érintett, hiszen láthattam őt.
                                         Láthattam fogtam a kezét közben,
                                         Benne ott, pillanatomnak töredékében.

                                         Azután halványodót, a kép tova szállt,
                                         Szétfoszolva az, semmivé vált.
                                         Velem volt, hisz érzésem korbácsolta,
                                         Nem fájón, az bele szívembe karcolta.

                                         Vágyom a pillanatot, az a kép érintsen,
                                         Derűbe vigyen, az tűzként jöhessen.
                                         Lobbantsa a parazsát,
                                         Éltesse szívemben, a tűzének varázsát.

                                         Legyen ő benne mindég a napomban,
                                         Rózsaként árassza kábulatát abban.
                                         Szirma bársonya nyűgözzön engemet,
                                         Érinthesse énnekem, mindég a létemet.

                                         Láthassam élőben, foghassam a kezét,
                                         Ha akarja ő is, vigyázzam életét.
                                         Tárhassa nekem, a szívét ki mindég,
                                         Álljon össze a kép, ne maradjon az lég.

                                         Velem volt éreztem, fényként érintett,
                                         Képe akkor szemen előtt lebegett.
                                         Neki érinthetem, már foghatom kezét,
                                         Szeme árassza most, hozza át a fényét.
                                         Szerző: FM.

Vers. Örömöm telik nekem abba.

                                 Örömöm telik nekem abba.
                                 Örömöm telik nekem abba, ha írhatok,
                                 Veletek vagyok kitárulkozhatók.
                                 Gondolataimat oszthatom veletek,
                                 Nem panaszként, hisz múltba vetett hitek.

                                 Emberségesek ezek, csupán történések,
                                 Benne életünkbe voltak jelenségek.
                                 Olyanok amik, kötődnek hozzánk,
                                 Életünk színpadán, a sorsunk rakta ránk.

                                 Ránk rakta vihessük, belőle merítsünk.
                                 Mi szép a szívünkbe véshessük.
                                 Azt mi sebet ejtett a hegek lefedik,
                                 Maradandók ők is, a lelkünket edzhetik.

                                 Érintenek minket, úgy ahogy játszottuk,
                                 Netán a sors, fintorainak a jutalmuk?
                                 Teljesen mindegy az fedi életünket,
                                 Életünk végéig, az követ mindég minket.

                                 Én írom verseimet, csak az emberségről,
                                 Éppen írhatnák benne szörnyűségről.
                                 Az nem emberi, mi túl megy mindenen,
                                 Fájdalom, marad ő örökké rajta lelkeken.

                                 Nem fedi le a heg, ott van az buzgárként,
                                 Feltörve minket érhet sóhajként.
                                 Könnyeket csalva, fájdalmat éltetve.
                                 Az emberi sorsokat, borzalomba temetve.

                                 Írom verseimet, tovább élnek a gondolatok,
                                 A sorok maradnak, ebbe biztos vagyok.
                                 Én már régen nem leszek,
                                 De élnek, mindég élnek tovább az emlékek.
                                 Szerző: FM.