Vers. Ülök egy csónakban.

                                         Ülök egy csónakban.
                                         Ülök egy csónakban a hullámzó vízen,
                                         Természet éltette csodás reggelen.
                                         Az mozgásban van, sodródók árjával,
                                         Ismerkedve most a meseszép világgal.

                                         Haladok a folyón, neki partja elbűvöl,
                                         Fák koronája smaragdként tündököl.
                                         Kakukk szól, közte a nevét kiáltja,
                                         Mire neki rögtön vissza szól a párja.

                                         Mondják a nevüket, náluk ez a trend,
                                         Azután már újra honol ott a csend.
                                         Velem hajó úszik szemben,
                                         Jön a folyón szépen, olyan kecsesen.

                                         Haladok közben én a vizet figyelem,
                                         Most a hajó elhalad mellettem.
                                         A vízre hullámot rak rája,
                                         Csónakomat egy kissé megmozgatja.

                                         Azután már mossa a hullám a partot,
                                         Tartom én rajta azon a csónakot.
                                         Elül már, a víz újra zökkenő mentes,
                                         Csillogtatja a fény, vele oly kegyes.

                                         Csapata felette kering a sirályoknak,
                                         Ők hangosan élcesen vijjognak.
                                         Egy finom falatért lecsapnak a vízbe,
                                         Tömhessék azt aztán bele a begyükbe.

                                         Elleskelődök oly csodás a természet,
                                         Hiszen az tálcáján kínálja a szépet.
                                         Csinálja ő azt olyan bűvölően,
                                         Érinthet a szárazon, vagy rajta a vízen.
                                         Szerző: FM.

Vers. Jött a reggel, úgy ért.

                                         Jött a reggel, úgy ért.
                                         Jött a reggel, úgy ért még szenderegtem,
                                         Neki hajnalában lassan ébredeztem.
                                         Meg érintett fénye a napnak,
                                         Éneke jött benne, a dalos madaraknak.

                                         Ébredtem én, a kezem össze kulcsoltam,
                                         Így imámat benne elmondhassam.
                                         Könyörögve azt, a jó Istenhez,
                                         Semmi ne zökkenjen, erőt adjon ehhez.

                                         Adjon erőt a mához, a napja úgy teljen,
                                         Benne mi rossz, az senkit el ne érjen.
                                         Úgy lehessünk benne, csak lazán,
                                         Ne feszítsen húrt sors, sosem a bánatán.

                                         Maradhasson az örömnek a lényege,
                                         Ne gyengüljön az embernek jellege.
                                         Érintsen meg úgy a valóságban,
                                         Maradhassunk ember, benne a napjában.

                                         Csak szépet éltessen, mi formázza világát,
                                         Hiszen benne el ember, így érheti célját.
                                         Ami aztán már a napját lendítheti,
                                         Megálmodott vágyait ő el csak így érheti.

                                         Mert vágya az itt, mindenkinek lehessen,
                                         Cél az ahhoz, hogy embert felemeljen.
                                         Tesszük magunkért, akár a közösnek,
                                         Olyan ez, amik aztán örömbe vihetnek.

                                         Mondom fohászomat, kérem Istenemet,
                                         Tegye emberivé ő, az emberséget.
                                         Ártani ne ártsunk, bántani se bántsunk,
                                         Hiszen épülni így tud, gyönyörű világunk.
                                         Szerző: FM.

Vers, a kedveshez. Lehunyom szememet.

                                        Lehunyom szememet.
                                        Lehunyom szememet, szép orcád látom,
                                        Ezt a látomást, mindég úgy imádom.
                                        Játszik az érzés, az megérint engemet,
                                        Varázsod dobogtassa nékem a szívemet.

                                        Elragadva engem, visz már hozzád aztán,
                                        Ott lehetek veled estédnek alkonyán.
                                        Értelmét adod te az édes életnek,
                                        Simítását érzem a bársonyos kezednek.

                                        Leheleted hallom ez oly jó érzés nékem,
                                        Aztán a csendben, már a szemeid nézem.
                                        Vélem vagy te drágám teljes valóságba,
                                        Ott lehetek veled a varázsod mámorába.

                                        Gyertya fényes estnek, őrült kábulatában,
                                        Egy gyönyörű hölgy bűvös vonzatában.
                                        Hol halkan szóló zene tölti be a terét,
                                        Csupán azért csak, hogy emelje csendjét.

                                        A pisszenés benne, ne törhesse varázsát,
                                        Hagyja, éltesse neki valóságát.
                                        Ó az éjszaka, bár mindég maradhatna,
                                        Életemnek asszonya karja közt tarthatna.

                                        Sajnos éled a pirkadat, a hajnala hasad,
                                        Aztán minden csak emléknek marad.
                                        Lehessen rajta az a valóságon,
                                        Mindég maradjon, kánfórt sose játsszon.
                                        Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Szárnyaltat engemet.

                                          Szárnyaltat engemet.
                                          Szárnyaltat engemet, ó a képzelet,
                                          Elragadja sasként a képzetet.
                                          Visz, így repit mindég magával,
                                          Suhanva fáradhatatlan szárnyával.

                                          Így lehetek nálad most kedvesem,
                                          Édes ezt, én így is kedvelem.
                                          Teveled tölthetem az időmet,
                                          Terébe látom gyönyörű szemedet.

                                          Az átjön, érzem neki a vonzatát,
                                          Hozza veled a parfümöd illatát.
                                          Ahogy érint, oly kábító mindég,
                                          Szenvedély mitől a szívnek tüze ég.

                                          Jöjjön, akarom ezt, hogy így legyen,
                                          Merengjek az édes két szemen.
                                          Az arcodra ki ülő mosolyon,
                                          Gondot tör, átsegítve mindég azon.

                                          Azután már szebb lesz a nappalom,
                                          Velem vagy benne, mint vigaszom.
                                          Érezhetem érintő két kezedet,
                                          Türkizzel feded az egem, az életet.

                                          Engem szárnyán a képzelet vihessen,
                                          Az rajta a képzeten élhessen.
                                          Tégedet hozhasson, mindég édes,
                                          Legyél még élek, mindég érinthess.
                                          Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Érkezik az este, csendesen.

                                              Érkezik az este, csendesen.
                                              Érkezik az este, csendesen letelepszik,
                                              A nap az égperemén parazsában izzik.
                                              Halvány fénysugara elveszik a sötétben,
                                              Csillag fátylát húzza, az éje estéjében.  

                                              Szórja vidékére a csillárjának ezüstjét,
                                              Sok apró lámpása teríti szét a fényét.
                                              Világa az neki, mit ezüstje lefedett,
                                              Álomtündér éled, hárfáján húrt penget.

                                              Dallama megérinti, az álmot így élteti,
                                              Magával ragad, az embert repíti. 
                                              Visz az engemet, szárnyaltat az éjben,
                                              Lelkeket érintve, ez olyan mint az éden.

                                              Angyal vagy te édes téged érinthetlek,
                                              Gyönyörű álmok, ó milyen mesések.
                                              Gondot temetnek, távolságok vesznek,
                                              Ott szabad akaraton a lelkek élhetnek.

                                               Érinthetik egymást körülmények nélkül,
                                               Kizárt a bú, az ember meséibe vegyül.
                                               Ettől érezheti remekül ott magát,
                                               Nincs kötöttség, mi akadályozza vágyát.

                                               Aztán már majd lassan érkezik hajnala,
                                               Másképpen szól annak már a dala.
                                               Hisz az a valóság, új dilemma lehet,
                                               Amin átall, már csak a jó Isten segíthet.
                                               Szerző: FM.

Vers. Lefed a csend most.

                                          Lefed a csend most.

                                          Lefed a csend  most mindent némán,
                                          Még a reggelében a Duna partján.
                                          Folyik le a folyam szép csendesen,
                                          Szikrázó a napfénye, játszik a vízen.

                                          Hallgatom a csendet, neki a neszét,
                                          Szellő fuvallatán hozza üzenetét.
                                          Harmat cseppek csengő kongását,
                                          Fűszál komponálja arra muzsikáját.

                                          Fülemüle most a dalát bele énekli,
                                          Azt akkordjával szépen kiemeli.
                                          Élvezem a reggelt, így ért engemet,
                                          Bíborával festi meg nekem egemet.

                                          Mesés természet, az vagy énnekem,
                                          Gondjaimat itt mindég feledem.
                                          Te azt lekötöd, a figyelmet tereled,
                                          Hiszem nem lehetne élet tenélküled.

                                          Nem lenne cserje, folyam se zúgna,
                                          Neki a partján madár nem hangolna.
                                          Kihalt, sivár lenne itt minden,
                                          Játszhatna e fény lepusztult hegyen?

                                          Így vagy szép nekem, üdén reggelem,
                                          Veled telhet, benned az életem.
                                          Adod te, mindég hozod szépségedet,
                                          Parton köszönthettem, én reggeledet.
                                          Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Lefedi szívemet.

                                        Lefedi szívemet.
                                        Lefedi szívemet, a tüzének hamuja,
                                        Ha rátelepszik arra életemnek búja.
                                        Keserű ízével traktálgat engemet,
                                        Lefújtja azzal a kellemes érzelmet.

                                        Velem a bú, velem van így a bánat,
                                        Fájóan érint mostan a pillanat.
                                        Testem érintve, az széjjel fut rajta,
                                        Borzolva lelkemet, mert olyan fajta.

                                        Szemem lefedi, kiül a könnye rája,
                                        Aztán az ember helyét nem találja.
                                        Ráhajtanám fejem a babám vállára,
                                        Szükségem lenne a vigasztalására.

                                        Nagy a távolság, messze van tőlem,
                                        Nem hozza őt csak a képzeletem.
                                        Visz hozzá engem, aztán már érint,
                                        Lepereg a könny, láthatom megint.

                                        Érzem érintését, ahogy meg simít,
                                        Az, az érintés az mindég gyámolít.
                                        Oldja bánatom, a lelkem lenyugszik,
                                        Megérinti énem, megint derű izzik.

                                        Édeskés mézével, a lelkem bevonja,
                                        Bennem a bánatot lassan oszlatja.
                                        Sajogó szívemben a láng újra gyúl,
                                        Érezlek szerelmem, a testem ellazul.

                                        Szárnyalok én most, repülök hozzád,
                                        Csókomat lehelve érezem orcád.
                                        Két szemed áraszthassa sugarát,
                                        Fénye hozhassa át ó, a boldog órát.
                                        Szerző: FM.

Vers. A délutánjaim már.

                                                     A délutánjaim már.
                                                     A délutánjaim már úgy telnek,
                                                     Ebéd után elpilledek.
                                                     Nem nagyon, csak úgy kicsit,
                                                     Gondolataim között egy picit.

                                                      Elvisznek azok néha engemet,
                                                      Traktálgassák az emléket.
                                                      Ők az érzelmet feszegetik,
                                                      Mi rég múlt idő, azt idézgetik.

                                                      Hisz akkor teljes volt minden,
                                                      Az olyan volt, mint az éden.
                                                      Ó az a sok ismerős arc,
                                                      Csak a szívemben maradt karc.

                                                      Így lehetnek már csak énvelem,
                                                      Mikor rájuk emlékezem.
                                                      Bajom, egyre többen vannak,
                                                      Mennek ők, magamra hagynak.

                                                      Felfogom ennek így kell lenni,
                                                      Csak ellehet őket képzelni.
                                                      Nem érinthet a szó, nem jön át,
                                                      Bár néha érezhetném a vonzatát.

                                                      A délutánjaimban elmerengek,
                                                      De így is veletek lehetek.
                                                      Vigyázzanak rátok az angyalok,
                                                      Odafent, a mennyben is barátok.
                                                      Szerző: FM.

Vers. Életetünk telik, véget ér.

                                        Életünk telik, véget ér.
                                        Életünk telik, véget ér sorsunk majd nem íródik,
                                        Színpadunkon már a fényünk nem játszik.
                                        Neki függönye nem gördül fel,
                                        Csak a deszka marad, ott rajta a díszletekkel.

                                        Sírjaink lefednek minket, játékaink így végesek,
                                        Azok az elmúlásba visznek.
                                        Részletei a múltunknak, az időbe burkolóznak,
                                        Kik maradnak belőlük emléket  rakosgatnak.

                                        Rakosgassák mozaikját, boncolgassák az érát,
                                        Belőle összerakhatnak kópiát.
                                        Mi rájuk maradt majd viszonyítják,
                                        A letűnt korból, esetleg műemléknek hagyják.

                                        Vagy az netán, értelmet nyer, tovább viszik,
                                        Mert, hogy azt rájuk hagyták az őseik.
                                        Így formálódhat a világ, ki születik régit talál,
                                        Hiszen minden korszak, nekik valamit felkínál.
                                   
                                        Mihez raknak újat, vagy teljesen átformáznak,
                                        Annak egy új arculatot adnak.
                                        Ők is játékot játszanak, pakolják a díszletet,
                                        Úgy, hogy az majd szolgálhasson kényelmet.

                                       Örökös időkön át, az ember tervez, építget,
                                       Világába bele rakja a tetszőeket.
                                       Mi mindég éltethet, egy kort, vele a jövőt,
                                       Az vérén át viszi, örökké tovább az életbe őt.
                                       Szerző: FM.

Vers. Érzem, a tengernek.

                                         Érzem, a tengernek.
                                         Érzem, a tengernek a frissítő illatát,
                                         A sikátort betölti, azt a szél hozza át.
                                         Kisöpörve a sznobot,
                                         Mi ott megült, mert oda berakodott.

                                         Élvezem a szűkös útján a mozgást,
                                         Hallom a bazár előtt a csobbanást.
                                         Játszik a szél, víz mossa a sziklát,
                                         Éledve a tenger, az hallatja moraját.

                                         Éled mozgásban van a természet,
                                         Mozgassa az egyik, a másik elemet.
                                         Nem vadul, csak úgy cirógatva,
                                         Már gyönyörködök a parton állva.

                                         Nézem a szél által felborzolt vizet,
                                         Ami hullámozva a part felé siet.
                                         Késő délutánjában mesésen,
                                         Játszik a napfénye rajta színesen.

                                         Mostan egét, a vizet is megfestve,
                                         A horizont alján azt együtt éltetve.
                                         Olyan mintha táncot ropnának,
                                         A késői órákban ők tangót járnának.

                                         Lüktetőn átélve annak mozdulatát,
                                         Bele viszik táncuknak varázsát.
                                         Gyönyörű az este felé, az mesél,
                                         Örökös ez, hiszen a természet az él.
                                         Szerző: FM.

Vers. Vitt álmom.

                                          Vitt álmom.
                                          Vitt álmom  anyukámnál jártam,
                                          Otthon voltam, betoppantam.
                                          Minden úgy volt, ahogy régen,
                                          Napfénye színezet a kéklő égen.

                                          Hozzá meg érkeztem haza értem,
                                          Úgy, mint régen érinthettem.
                                          Fátyol volt húzva minden búra,
                                          Magam gyereknek éreztem újra.

                                          Halhattam neki most szép szavait,
                                          Mondta nekem vigaszait.
                                          Minden szóban volt szeretet,
                                          Közbe az asztalkáján megterített.

                                          Traktálta ő főztjét, a sok finomat,
                                          Most mindent lefedett az étel illat.
                                          Ugyan úgy, mint máskor régen,
                                          Ínyt csiklandó, sok ünnepi ebéden.

                                          Keze munkája volt a sok finomság,
                                          Körülötte volt mindég a vígság.
                                          Az elégedettség, áradt szemeiből,
                                          Ha adhatott nekünk a szeretetéből.

                                          Otthon voltam haza vitt az álmom,
                                          Jöhessen az, mindég vissza várom.
                                          Tudom, a régi már nem vár rám,
                                          Csak így lehetek veled édesanyám.
                                          Szerző: FM.

Vers. A kedvesemhez. Szeretem az életet.

                                         Szeretem az életet.
                                         Szeretem az életet, itt a napokért élni,
                                         Ha érte néha meg is kell küzdeni.
                                         Lehetne ez úgy, az ölembe pottyanna,
                                         De értelme annak ugyan mi is volna.

                                         Hiszen az szép benne, tenni kell érte,
                                         Tűnődhetek aztán, értelmét éltette?
                                         Úgy adhat hitet az ember életének,
                                         Mert tud örülni, amiért tett a szépnek.

                                         Hite emberében, az akaratot kelthet,
                                         Ami aztán majd vágyra késztethet.
                                         Az szárnyra kelhet az embert viheti,
                                         Meg az álmait, azt csak így érintheti.

                                         Jönnek azok, sokszor olyan játékosan,
                                         Elragadnak, visznek állandóan.
                                         Érinthetlek így téged is édesem,
                                         Hisz a napjaimban így lehetel velem.

                                         Ha velem vagy te, oly más ez az élet,
                                         Rivaldában van a színpadán a díszlet.
                                         Életem élteted, asszonyként teszed,
                                         Vonuló vízen, csónakba vagyok veled.

                                         Van, mikor visz az ár, mi vele evezünk,
                                         Nem kímél az idő, halad az felettünk.
                                         Az életünk pereg, lassan elmúlóan,
                                         Ha telni kell neki, hát teljen boldogan.

                                         Az életemért küzdve, így szeretek élni,
                                         Miért lenne baj, ha kell érte tenni.
                                         Tudom egyszer véget ér majd minden,
                                         Manna potyoghat, de ott az már éden.
                                         Szerző: FM.

Vers. Érint, jólesik most.

                                         Érint jólesik most.
                                         Érint, jólesik most a napnak melege,
                                         Az égnek felhőtől mentes ege.
                                         Szél hűt, így kellemes mostan,
                                         Épp csak, hogy mozog az játékosan.

                                         Örömöm így, a szabadban kint lenni,
                                         Abban a végtelent nézni.
                                         Benne csodálni a messzeséget,
                                         Hol az ég, már megérinti a földet.

                                         Milyen átlátható a síkság mostan,
                                         A levegő is vibrál lassan.
                                         Olyan ez mint egy szép állom,
                                         A tájat mostan az égen is látom.

                                         Mert képes erre a szép természet,
                                         Kiemeli a tájából a részeket.
                                         Síkját fel az égre rakja,
                                         Fordítót képen, így a gémes kútja.

                                         Elnézem a rónaságot, a pipacsot,
                                         Szarkalábat, a kéklő búza virágot.
                                         Ahogy haladok, az utat díszítik,
                                         Ottan azok a parcellákat kiemelik.

                                         Ahol a búzatáblák aranyszínűek,
                                         Mellette a kukoricák, rájuk nőnek.
                                         Ettől szép ez, a képek másak,
                                         Arrább, napraforgók sárgállanak.
                                         Szerző: FM.