Vers. Hozza, élteti a tél.

                                                   Hozza, élteti a tél.
                                                   Hozza, élteti a tél szépségét,
                                                   Szálldogáltassa hópelyhét.
                                                   Úgy érkeznek, táncot ropnak,
                                                   Még mi előtt földre hullnak.

                                                   Szél zenél, penget húrokat,
                                                   Vele a tél most vigadhat.
                                                   Dermed a fagya körülötte,
                                                   Jégcsapját az ereszre tette.

                                                   Most minden csillog, villog,
                                                   Kész a hóember mosolyog.
                                                   Össze a gyerekek gyúrták,
                                                   Ők így egymást mulattatták.

                                                   Soha nincs a mókának vége,
                                                   Van a télnek is szépsége.
                                                   Szánkók siklanak a havon,
                                                   Sikoly száll széjjel azokon.

                                                   Elfér kint most, lehet hideg,
                                                   Legyen a kandalló meleg.
                                                   Abból azért kell mindég,
                                                   Bent áradjon langyos hőség.

                                                   Télnek fagya most csikorog,
                                                   Csillog, a hópihe villog.
                                                   Szépségbe viszi káprázatát,
                                                   Ráhúzza arra, takarja táját.
                                                   Szerző:FM.

Vers. Adventnek az első vasárnapján.

                                        Adventnek.
                                        Adventnek az első vasárnapján,
                                        Már a karácsonyra várván.
                                        Koszorúján neki gyertyát gyújtunk,
                                        Egy új életnek mi jöttére várunk.

                                        Várjuk a kis Jézuskát, a megváltót,
                                        Éjnek fényét Betlehembe hívót.
                                        Csillagát, az utat mutat nekünk,
                                        Fényében mi ő hozzá mehessünk.

                                        Bölcsője előtt lehessünk mellette,
                                        Lelkünket érje a szeretet lehelete.
                                        Érintsünk, meg mostan szíveket,
                                        Ünnepbe vihessen bele szeretetet.

                                        Az örök életet így mink átélhetjük,
                                        Belőle a reményt meríthetjük.
                                        Benne van születés, élet a halál,
                                        Majd az a lélek, ahogy haza talál.

                                        Négy vasárnap égetünk gyertyát,
                                        Jelentőségét így hozhassa át.
                                        Békét, hitet, szeretet, reményét,
                                        Egy, egy gyertya belőle kicsikét.

                                        Ünnepre készülünk karácsonyra,
                                        Csillogásra várva, ott a hulló hóra.
                                        Angyalokra meghitt szeretetre,
                                        Születésre, vele a mesés ünnepre.
                                        Szerző: FM.

Vers, a szerelemről. Fájon érint, tépked.

                                           Fájon érint, tépked.
                                           Fájon érint, tépked szét a szeretet,
                                           Kínzón gyötrőn, az emészt engemet.
                                           Jobb lenne elmúlni, halni talán,
                                           Nem várni meg a sorvadást tétován.

                                           Oly bénító, ha így érinti az énemet,
                                           Szaggatja, vágy gyötri a szívemet.
                                           Érzem, minden elhal mellettem,
                                           Átgondolom, abba bele remegem.

                                           Talán ezt így mégsem nem akarom,
                                           Szavaim meg nem szólaltatom.
                                           Visszafojtom, készülök meghalni,
                                           Akarjak inkább kínlódva sorvadni?

                                           Mért gyötörsz, kínzol te engemet,
                                           Szerelmünkbe ott van az őrület.
                                           Jön, érint engemet, aztán tovaszáll,
                                           Parazsat éleszt, ami majd füsté váll.

                                           Elszáll, bele a semmiségbe vegyül,
                                           Nekem a könny a szememre ki ül.
                                           Fájon csordul az, én meg hagyom,
                                           Dehogy bántalak, hisz éned akarom.

                                           Pedig fáj ez, néha érzem, bele halok,
                                           Ilyenkor feltörnek azok a sóhajok.
                                           Vívódhatok e közbe magammal,
                                           Kezet foghatok, a sorvasztó halállal.
                                           Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Éjébe menő holdfényes.

                                         Éjébe menő holdfényes.
                                         Éjébe menő holdfényes szép esten,
                                         Magával ragad a végtelen.
                                         Elnézem fent a fénylő csillagokat,
                                         Láthatom nekik a káprázatukat.

                                         Kitágul, széles a láthatár mostan,
                                         Fényévekbe számolhatunk abban.
                                         Mindent fénnyel fed a messzeség,
                                         Vegyülhet vele mostan a sötétség.

                                         Vágyom a fényt engem is érintsen,
                                         Jöjjön át a csillagfényes esten.
                                         Ragyogjon nekem is a csillagom,
                                         Ragadjon el veled a mesés állom.

                                         Lehessünk mi ottan a végtelenben,
                                         Foglalhasson az éj a meséjében.
                                         Oda bele írva ott legyen a sorsunk,
                                         Kettőnkről regéljen, csak rólunk,
                                       
                                         Egy gyönyörű csillagról, a fényről,
                                         Tűz melegét gerjesztő szeretetről.
                                         Ami nekünk napunkban ott lehet,
                                         Mindég, mindég az jelent éltethet.

                                         Álmodjuk mi benne az álmainkat,
                                         Gazdaggá tehesse a nappalokat.
                                         Estéjében vágy, álom gerjedjen,
                                         Ha mehetünk, hát együtt vihessen.
                                         Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Elindultam mostan.

                                         Elindultam mostan.
                                         Elindultam mostan úton vagyok,
                                         Autóban pedálokat taposok.
                                         Dúdolgatok, a kormányt uralom,
                                         Zene szól, jön így hallgathatom.

                                         Megérint a zene most engemet,
                                         Rovom közbe a kilométereket.
                                         Fogynak azok, én haladhatok,
                                         Úgy, hogy csak terád gondolok.

                                         Gondolatokat éltettek rendezem,
                                         Amit mondok, ha megérkezem.
                                         Egyszerűt, és nagyon szépet,
                                         Majd illethet az egy édes hölgyet.

                                         Jönnek érnek, hogy keverednek,
                                         Összerakva ó de nagyon szépek.
                                         Éltethetnek majd tégedet,
                                         Lágyítják, kitárják ők a szívedet.

                                         Kerekek pörögnek, hogy visznek,
                                         Vége lesz utamnak érkezek.
                                         Már fékezek, tempót váltok,
                                         Beparkolok, érkeztem kiszállok.

                                         Jöttem én, már téged ölelhetlek,
                                         Azok a szavak mégsem jönnek.
                                         Ottan ők a pillanatban elhaltak,
                                         Fénybe, mik szemedből áradtak.
                                         Szerző: FM.

Vers. Köszönetem mondom.

                             Köszönetem mondom.
                             Köszönetem mondom neked Istenem,
                             Utamon segítesz, segítettél engem.
                             Hagytad életemet medrében folyón,
                             Eloszlattad búmat, de sok nappalon.

                             Szorongásomban hoztad te a szépet,
                             Változtattad a jelenben a képet.
                             Ocsúdhattam a szorongásom múlót,
                             Időt vészelhettem, néha oly csúfost.

                             Benne medrében folyhatott életem,
                             Vigyázod te azt édes Istenem.
                             Ember vagyok én is néha lázongó,
                             Mint víznek a tajtékja olyan háborgó.

                             Ilyenek vagyunk mind, mi emberek,
                             Ki vagyunk téve, életünk szeszélyének.
                             Értelme semmi sincs mégis bántunk,
                             Sokkal másabb, ha egymásra hatunk.

                             Mert lehetne úgy, az éltetőbb lenne,
                             Nem lenne annyi fájdalom benne.
                             Nem törnének lelket, életünk folyna.
                             Csendesen gátjai között maradhatna.

                             Hiszen Istenünk nekünk ezt akarja,
                             Egyik a másikét miért is vágyja.
                             A tíz parancsolatba ott van az leírva,
                             Benne a törvény, nincs szájízre szabva.

                             Nem érdeket szolgál ember csoportét,
                             Ami rombolhassa állandóan a békét.
                             Segítsd Istenem életünk szépen folyón,
                             De ha kell, hát a víz törjön át a gáton.
                             Szerző FM.

Vers. Ezt a verset egyik kedves facebookos ismerősöm kérésére írtam, munkatársa nyugdíjazására. Kívánom mindenkinek érje ezt meg.

                                         Kívánom mindenkinek érje ezt meg.
                                         Engedd.
                                         Engedd, hagy gratuláljunk neked,
                                         Mert nyugdíjazásodat elérhetted.
                                         Egy szép időt munkával töltöttél,
                                         Így megérhetted, nyugdíjas lehettél.

                                         Beleélted magad, úgy tettél érte,
                                         Kezedet a munka mindég égette.
                                         Kivetted részedet bőven belőle,
                                         Lelkesen, te nem csüggedtél tőle.

                                         Mivel dolgoztál életedben eleget,
                                         A pihenés téged is megillet.
                                         Ezután a munkát lazábban vegyed,
                                         Nyugdíjas korod szebbé tehessed.

                                         Többet lehetsz majd a családdal,
                                         Mi velünk is, a barátokkal.
                                         Arra is több jut majd az idődből,
                                         Kivehessed részedet a pihenésből.

                                         Ennyi munka után megillet téged,
                                         Tettél világodért szépítetted,
                                         Jutalom ez, már ezután pihenjél.
                                         Csodálhassad azt, amit építettél.

                                         Hiszen mi mind a világot szépítjük,
                                         Dolgozunk, azt közbe építgetjük.
                                         Átéljed, de ne csorduljon könnyed,
                                         Még benne, sokáig éljed az életed.
                                         Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez, Meg virradt fénnyel telt.

                                         Meg virradt fénnyel telt.
                                         Megvirradt fénnyel telt a hajnalom,
                                         Éjébe veszett leáldozott csillagom.
                                         De kezdődhet egy új nap veled,
                                         Láthatom neked a két szép szemed.

                                         Fény terít te is ébredsz a pirkadattal,
                                         Megvonaglasz, jelzed azzal.
                                         Felülkerekedik a bódulaton az élet,
                                         Ami megint egy új napba vet hitet.

                                         Egy új nap kezdődik édesem teveled,
                                         Ahol az élet, a reggelével éled.
                                         Adod, hozod te bele a varázsodat,
                                         Napomba élteted vele az álmomat.

                                         Fény vagy kápráztatsz te napomban,
                                         Lefeded vele az életemet abban.
                                         Csillogásod viszed bele, megérinted,
                                         Élhetem úgy azt, te mesébe viszed.

                                         Álmodom tovább, az marad velem,
                                         Repítlek a holnapba téged kedvesem.
                                         Élhessük mi mindég az új napot,
                                         Lazán bánat nélkül várjuk a holnapot.

                                         Láthassuk meg bíborát a hajnalának,
                                         Élhessük varázsát mindég új napnak.
                                         Élvezhessük együtt abban a perceket,
                                         Összerakva, nekünk adhasson éveket.
                                         Szerző: FM.

Vers. Jöttök, érintetek.

                                        Jöttök, érintetek.
                                        Jöttök, érintetek ó szálló gondolatok,
                                        Oly jó lenne, ha nyugton hagynátok.
                                        Úgy elhúzódnék néha egy picit,
                                        Csak élni, itten lenni még egy kicsit.

                                        Ti jöttök, engemet meg érintetek,
                                        Aztán meg úgyis magatokkal visztek.
                                        Egy történésekkel telt múltba,
                                        Ahol tetteket rakhatok szavakba.

                                        Válogatom én bele teszem szívesen,
                                        Ami a múltban van hagy élhessen.
                                        Ne tűnhessen az a semmiben el,
                                        Ott bolyongana a múló ürességgel.

                                        Mi itt mennyi mindent átélhetünk,
                                        Amíg lefolyik medrébe az életünk.
                                        Ha néha megfáradva is egy kicsikét,
                                        Folyassuk mi le, az életüknek vizét.

                                        Ahhoz, hogy itt jobb életet éljünk,
                                        Ó de sokszor kell nekünk döntenünk.
                                        Sorsunk a jót a rosszal kevergeti,
                                        Aztán tálalja,  azt az asztalán teríti.

                                        Úgy, hogy fűszerét is abba bele teszi,
                                        Édes izében vegyíti, keserűjét viszi.
                                        Élvezni neki így izét már nem lehet,
                                        Fárassza, lehúzza mindég az a létet.
                                     
                                        Olyan jó néha egy kicsit meg pilledni,
                                        Az életből újra egy kis erőt meríteni.
                                        Majd menni, de úgy haladni az úton,
                                        Ha írható, mindég szépet sugározzon.
                                        Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Tőle miért kell.

                                                       Tőle miért kell.
                                                       Tőle miért kell, hogy szenvedjünk,
                                                       Ha megérint a szerelmünk.
                                                       Talán éppen azért gyötör,
                                                       Mert ott van benne a gyönyör?

                                                       Játszik a szívünkre az rátelepszik,
                                                       Aztán már ki terebélyesedik.
                                                       Lefedi, érinti a lelkünket,
                                                       Onnantól már érzéseket terelget.

                                                       Hely, ha ott lehetne kulcsra zárni,
                                                       Szív széfébe lekódolni.
                                                       De hát lehetetlen kiszabadul,
                                                       Aztán az akaratunk úgyis borul.

                                                       Szívünkre rá tudhat ő úgy hatni,
                                                       Nem hagyja azt lenyugodni.
                                                       Gyötör, aztán már menni kell,
                                                       Ott vele lenni a kiteljesedéssel.

                                                       Érzést vissza fojtani nem lehet,
                                                       Mert tépegeti az a lelket.
                                                       Hagy szárnyaljon ő szabadján,
                                                       Telepedhessen  meg rózsaszálán.

                                                       Legyen kertje, annak éltető talaja,
                                                       Nyílhasson a színes virágja.
                                                       Érte a nőért, ha kell is szenvedni,
                                                       Kertjébe, szeretetet tudjon éledni.
                                                       Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Beleolvadt hűvöse.

                                                    Beleolvadt hűvöse.
                                                    Beleolvadt hűvöse nyári estélyében,
                                                    Csillag hunyorgott éjnek sötétjében.
                                                    Szaxofon szólt, törte a csendet,
                                                    Harmonika hangja fölé emelkedett.

                                                   Gyönyörű estélyét a zene kiemelte,
                                                   Holdnak a fénye körbe ezüstözte.
                                                   Mégis te hoztad a fényét kedvesem,
                                                   Ezt az éjszakát el sohasem feledem.

                                                   Kápráztatott fényed, ahogy érintett,
                                                   Szívembe bele nevet égettet.
                                                   Bele véste neved abba örökre,
                                                   Benne maradt az ott egész életemre.

                                                   Velem vagy mindég kísértesz engem,
                                                   Képed állandóan itt lebeg előttem.
                                                   Behunyom a szemem hoz a képzelet,
                                                   Attól szép, varázsába viszi az őrület.

                                                  Magával ragadja az a vágyat ébreszti,
                                                  Suhanó szél, magával szárnyán repíti.
                                                  Nyugtot nem hagy, aztán ott vagyok,
                                                  Veled telhessenek azok a szép napok.

                                                  Estébe tört csendet, szólt a szaxofon,
                                                  Felülemelkedett a harmonika sípon.
                                                  Dob pörgött a zene átjött az éteren,
                                                  Jöttél, hoztad te a fényt bele édesen.
                                                  Szerző: FM.

Vers. Levezérli agyunk.

                                        Levezérli agyunk.
                                        Levezérli agyunk, mi gondolatot futtatunk,
                                        Úgy is jöhetnek azok, arra mozdulunk.
                                        Súlya van minden mozdulatnak,
                                        Értünk csupán, vagy gesztus másoknak.

                                        Mert ha mi mozdulunk, akarunk valamit,
                                        Tesszük a kényelemért, mi netán ellazít.
                                        Esetleg kényelmesebb testhelyzetért,
                                        Egy pihentetőbért, jobbért egy új pózért.

                                        De az mozdulat lehet egy gesztus is akár,
                                        Ami érinthet szívet, amit kitár.
                                        Egy karnyújtás, vagy játéka a szemnek,
                                        Mind átjönnek, így azok megérinthetnek.

                                        Érinthet egy bájos mosoly, vagy az ölelés,
                                        De lehet egy jel csupán csak intés.
                                        Mozdulatoknak sora, lehet simogatás,
                                        Netán a közelebb hozó baráti kézfogás.

                                        Mennyi, mennyi gesztust ki lehet fejezni,
                                        Gondolatunkra, csak meg kell mozdulni.
                                        Fejet mozdítani, biccenteni egyet,
                                        Azzal a másik embernek csinálni a kedvet.

                                        Levezérli agyunk, futhat a gondolatunk,
                                        Tettbe megy, mozgat, de vele ne ártsunk.
                                        Meddig mehetünk, hát vigyázzunk arra,
                                        Mozdulatunk ne legyen másoknak kárára.
                                        Szerző: FM.

Vers, fénnyel megtelt.

                                                   
                                                       Fénnyel megtelt.
                                                       Fénnyel megtelt reggeled,
                                                       Veled, ébredek benned.
                                                       Megfestett szép tájadban,
                                                       Harmattól frissült napban.

                                                       Éjszakának sötétjét viszed,
                                                       Azt bíboroddal lefeded.
                                                       Serkentetted így hajnalod,
                                                       Ettől élettel telt lesz napod.

                                                       Ahogy madarak ébrednek,
                                                       Rögtön dalba kezdenek.
                                                       Hajnalukba bele viszik,
                                                       Akkordjukkal azt betöltik.

                                                       Madárdaltól szép a reggel,
                                                       Fedve van harmat cseppel.
                                                       Napfényétől szikrázóval,
                                                       Szirmot bontó virágokkal.

                                                       Fénnyel töltődött reggelem,
                                                       Akár már fel is kelhetem.
                                                       Istenemhez fohászkodok,
                                                       Ne legyenek napba gondok.

                                                       Teljen, ahogy elért a hajnal,
                                                       Szóljon benne a madárdal.
                                                       Ott, fényét a nap szórja,
                                                       Kerülje, bánatának borúja.
                                                       Szerző: FM.