Fájon érint, tépked szét a szeretet,
Kínzón gyötrőn, az emészt engemet.
Jobb lenne elmúlni, halni talán,
Nem várni meg a sorvadást tétován.
Oly bénító, ha így érinti az énemet,
Szaggatja, vágy gyötri a szívemet.
Érzem, minden elhal mellettem,
Átgondolom, abba bele remegem.
Talán ezt így mégsem nem akarom,
Szavaim meg nem szólaltatom.
Visszafojtom, készülök meghalni,
Akarjak inkább kínlódva sorvadni?
Mért gyötörsz, kínzol te engemet,
Szerelmünkbe ott van az őrület.
Jön, érint engemet, aztán tovaszáll,
Parazsat éleszt, ami majd füsté váll.
Elszáll, bele a semmiségbe vegyül,
Nekem a könny a szememre ki ül.
Fájon csordul az, én meg hagyom,
Dehogy bántalak, hisz éned akarom.
Pedig fáj ez, néha érzem, bele halok,
Ilyenkor feltörnek azok a sóhajok.
Vívódhatok e közbe magammal,
Kezet foghatok, a sorvasztó halállal.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése