Köszönetem mondom neked Istenem,
Utamon segítesz, segítettél engem.
Hagytad életemet medrében folyón,
Eloszlattad búmat, de sok nappalon.
Szorongásomban hoztad te a szépet,
Változtattad a jelenben a képet.
Ocsúdhattam a szorongásom múlót,
Időt vészelhettem, néha oly csúfost.
Benne medrében folyhatott életem,
Vigyázod te azt édes Istenem.
Ember vagyok én is néha lázongó,
Mint víznek a tajtékja olyan háborgó.
Ilyenek vagyunk mind, mi emberek,
Ki vagyunk téve, életünk szeszélyének.
Értelme semmi sincs mégis bántunk,
Sokkal másabb, ha egymásra hatunk.
Mert lehetne úgy, az éltetőbb lenne,
Nem lenne annyi fájdalom benne.
Nem törnének lelket, életünk folyna.
Csendesen gátjai között maradhatna.
Hiszen Istenünk nekünk ezt akarja,
Egyik a másikét miért is vágyja.
A tíz parancsolatba ott van az leírva,
Benne a törvény, nincs szájízre szabva.
Nem érdeket szolgál ember csoportét,
Ami rombolhassa állandóan a békét.
Segítsd Istenem életünk szépen folyón,
De ha kell, hát a víz törjön át a gáton.
Szerző FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése