Minden sóhajtásban benne a sóvárgás,
Jön, érint mikor bennünk a vágyódás.
Kegyetlenül játszhat a lelkünkkel,
Hát lépjen ő csak tovább a közönnyel.
Sokkal jobb az, ha nem nyomja a lelket,
Ha az embert nem gyötri, úgy repülhet.
Megyek én, mert teveled lehetek,
Szeretetünkbe benne hitet éltethessek.
Ottan majd, érintve utunkon a kezedet,
Együtt éljük a végtelenbe vezető életet.
A közöny ott soha ne üsse fel sátrát,
Boldogság nyújthatja mindég vigaszát.
Kísérjen az minket, legyen ott mivelünk,
Rakva képet, szépet amerre megyünk.
Az se baj, ha tőle a lélegzet visszább áll,
Olyan legyen az, amit mindenki csodál.
Gyönyör legyen éke, az életet szépítse,
Bú bele a magját soha ne vethesse.
Sóvárgás, közöny benne ne kelhessen,
Szeretetről szóljon, az mindég érintsen.
Érintse lelkünket, úgy soha ki ne haljon.
Legyen az akarat rajta a vágyódáson.
Ottan a sóhajtás az fájón ne jöhessen,
Lélekbe benne, sohasem gyötörhessen.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése