Szójáték versbe. Ügyvédnek érveltek.

                                        Ügyvédnek érveltek,.
                                        Ügyvédnek érveltek, kérdések jöhetnek,
                                        híresek kedvesek, ezeknek fizettek.
                                        Nevesek védenek,
                                        pereltek, kitűznek, idéznek mentek.
                                        Jelentek, érkeztek kérdeznek védenek,
                                        feleltek, döbbenek.
                                        Vétkeztetek, erszények telnek tejeltek,
                                        döntöttek, büntetnek.
                                        Ezek vesztesek, bűnhődnek szegények,
                                        győztesek örülnek.
                                        Nyerhettek, veszthettek ügyvédek keresnek,
                                        belétek kevernek beszéltek.
                                        Neveznek vétkesnek, menthetnek,
                                        ítészek ítélnek, csörögnek pénzek cserélődnek.
                                        Szegényedtek, pénztelenek lesztek,
                                        kellenek ezek lefejnek, zsigerelnek tönkrementek.
                                        Szerző: FM.

Vers, az édeshez. A képen a feleségem van. Tőnődök.

                                         Tűnődök.
                                         Tűnődök, nézlek téged a képeket,
                                         Az idő mi feletted eljárt, az élet.
                                         Szemeden nem ül kételye,
                                         Életednek rajta, ott van szenvedélye.

                                         Mosolya az maradt az arcodon,
                                         Eltakarja  a szenvedést azon.
                                         Mert élteti a szépeket,
                                         Az veled van, hiszen kiemel tégedet.

                                         Elnézem neked az őszülő hajadat,
                                         Változott másabb lett az alkat.
                                         Lefedi a fiatalságot,
                                         Visszajáró az, mert élteti a tudatot.

                                         Ahogy volt, ott benne van abban,
                                         Az emléken él, lankadatlan.
                                         Édes, csak az alkat formálódott,
                                         Az idő múlót el, ami ránk rakodott.

                                         Mennyi nyár, ami érintet minket,
                                         Azután mind után ősz lett.
                                         Mert ilyen az élet,
                                         Rakta ránk, hiszen tette a hegeket.

                                         Nézem a képet, fedi a múló idő,
                                         Szép az attól, hogy őszülő.
                                         Érintesz megfogott, tükrözi a lélek,
                                         Az egészség a lényeg, érinthesselek.
                                         Szerző: FM.

Vers, egy asszonyhoz. Estéjébe álma.

            Estéjébe álma.
            Estéjébe álma, nem szenderül,
            Szememen rajta nem terül.
            Merengek, arcodat keresem,
            Össze áll a kép, velem vagy kedvesem.

            Mert vallatom, emléke hoz szépet,
            Már visz a szárnyaló képzelet.
            Eltűnődök én egy angyalon,
            Rajta az fagyosan telepszik vágyamon.

            Mámora jegelt, tűnő az kánfór,
            Néha úgy érzem érinti Ámor.
            Nyilán peng, rajta a húrja,
            De neked szívedet, el sohasem találja.

            Hideg csillogásban, van szikrázása,
            Rajta van parazsán a hamvadása.
            Tüze nem lángol, nem éled,
            Múló a szeretet, én mégis halok érted.

            Érintenek esték, éjszakák is jönnek,
            Ágyat vetnek ők a gyötrődésnek.
            Ébresztik benne a vágyamat,
            Éltetve tégedet, nem hagynak nyugtomat.

            Így telnek estéim, nem érhet az álom,
            Én mégis a reggelt, a hajnalt várom.
            Annak a bíboros csillogását,
            Benne egy asszonynak, érintő káprázatát.
            Szerző: FM,

Vers. Az ember halad.

                                       Az ember halad.
                                       Az ember halad, néha megtorpan,
                                       Le a földre huppan.
                                       Keresve kiutat, aztán talpra áll,
                                       Az úton haladva a szerencse rátalál.

                                       Lenyugvó léleknek bánata elhever,
                                       A lélek, terül mint a tenger.
                                       Tágul van neki, vonzata,
                                       Hulláma tornyosul, ha érheti bánata.

                                       Aztán múlik az, újra csendesedik,
                                       Ha az öröm felül kerekedik.
                                       Már másként tükröződhet,
                                       Ha fénye az életnek, rá telepedhet.

                                       Mint a köd tova, úgy tűnik a bánat,
                                       Szemen a könnye ha nem áradhat.
                                       Ha azt homály nem takarja,
                                       Örömébe aztán, az embert felkarolja.

                                       De jó is lenne, ha ez maradhatna,
                                       A lélek sosem háborogna.
                                       Telnének, jönnének új napok,
                                       Nem verődhetnének, soha hullámok.

                                       Mert az ember mozgásba van halad,
                                       Sok a kacat, mibe bele szalad.
                                       Kreált az, rossz akarattal,
                                       Csinálják direkt, romboló szándékkal.
                                       Szerző: FM.

Vers, az elmúlásról. Mert érintett lelked.

                                               Mert érintett lelked.
                                               Mert érintett lelked, emléked keresem,
                                               Mosolyodat szívembe ültettem.
                                               Bele szólt a végzet, neki élet kellett,
                                               Kegyetlenségéért, hullatom könnyemet.

                                               Szívembe váj ilyenkor össze szorul,
                                               Ha a harang meg így kondul.
                                               Elmúlást jelez, bele az időbe mondja,
                                               Kongásába, csendít gyászosan hangja.

                                               Borzongok ettől, magamba fordulok,
                                               Vágyaim között össze roskadok.
                                               Áhított éned, így marad velem,
                                               Emlékembe őrzőm a neved kedvesem.

                                               Lelkem patakjában, életem csordogál,
                                               Tündérrózsaként, benne maradtál.
                                               Így lehetsz te csak énvelem,
                                               Ez nem múló, éled hisz örök a szeretet.

                                               Nem hal az el, éled köti lelkeinket,
                                               Buzgárként jön, érint emlékeket.
                                               Ilyenkor össze áll, a képe énnekem,
                                               Múltamba idézek, így itt vagy énvelem.

                                               Játéka sorsunknak, olyan kegyetlen,
                                               Árnyként hagyja szíveinkben.
                                               Méltósága neki felül kerekedik,
                                               Emlékébe feléledve, soha el nem múlik.
                                               Szerző: FM.

Vers a csillaghoz. Május éjszaka.

                                          Május éjszaka.
                                          Május éjszaka, virágának illata,
                                          Lelkemet érve megbabonázta.
                                          Vágyamat is gerjedésbe hozva,
                                          Ott voltam én benne, érted sorvadozva.

                                          Felnéztem az égre, a csillagfényesre,
                                          Csillagot keresve, vágytam fényére.
                                          Ragyogásában az megérintett,
                                          Így lett az éjszakám, a fényével telített.

                                          Velem volt az, érhettem a csillagom,
                                          Úsztam fényében, ó ez az alkalom.
                                          Lepkeként vonzódtam,
                                          Fénye vonzásában, vele táncot roptam.

                                          Látva a szemének csalfa hunyorgását,
                                          Hozta belém az minden kábulatát.
                                          Azt az éjszakát, a mámorosat,
                                          Hoztad fényedet édes, a káprázatosat.

                                          Erre vártam csupán, az érintésedre,
                                          A veled virradó reggelre.
                                          Ki napomba legyen arra az angyalra,
                                          Csillogásodat hozhasd, az alkonyomra.

                                          Kábító illatok, ti gyönyörű májusok,
                                          Fényesen ragyogó csillagok.
                                          Még világ a világ, angyalok édesek,
                                          Májusi éjszakákon, legyen ott fényetek.
                                          Szerző: FM.

Vers. Őszi szél fütyül.

                                         Őszi szél fütyül,
                                         Őszi szél fütyül, száguld a pusztán,
                                         Estéjébe lankad azután.
                                         Rája vitte közbe dermedését,
                                         Lefedte a táját, az nem sajnálta a derét.

                                         Neki a fagya beült, oda telepedett,
                                         Csillagokat csiszolt, fényesített.
                                         Úgy vitték az estét ragyogásba,
                                         Benne dermesztően, hideg éjszakába.

                                         Hajnala így érte, vitte rá a fényét,
                                         Kikeverve bíborából a színét.
                                         Azzal fedte, reggele csillogását,
                                         Ott vihette dere rá, tájára a szikrázását.

                                         Feléledő szél, indult újra útra kelt,
                                         Halvány napsütésbe remekelt.
                                         Végezve a dolgát, az bölcsőt ringatott,
                                         Benne az őszbe ő, mostan tájat altatott.

                                         Megszunnyadt az szürkébe borult,
                                         Levele a fáknak mind alája hullt.
                                         Erőt vett a kábulatuk rajtuk,
                                         Alusznak már ők, elnémul susogásuk.

                                         Szél jár a pusztán, száguld fütyülve,
                                         Csillogó dérrel, van az ősz hűtve.
                                         Hüvös évszaknak nem jön melege,
                                         Oly rövid nappala, fagyos neki a lege.
                                         Szerző: FM.

Vers. Játszik az élet.

                                 Játszik az élet,.
                                 Játszik az élet, ledönt majd éltet,
                                 Benne van mind a két képlet.
                                 Ha ledönthet, tépked,
                                 Majd felülkerekedve, már derűje éled.

                                 Rossz órákat múlat, hozva az újat,
                                 Ami volt abból kijuttat.
                                 Gerjeszti az érzést a tudaton,
                                 Célja éled neki, ott rajta már a sorson.

                                 Érintve napba, benne a holnapba,
                                 A jelenbe van, a pillanatba.
                                 Bele a múltba, már azt úgy rakja,
                                 Utunkon haladva gondjainkat takarja.

                                 Ilyen a sorsunk, állandóan fordul,
                                 Az tajtékzik, majd tisztul.
                                 Lelket fájdít, aztán vígságot szít,
                                 Nem nyugodna az, őrjít vagy boldogít.

                                 Éli kettősségét, az ember teszi léptét,
                                 Kilábal, majd emészti életét.
                                 Az idő meg csak telik el felette,
                                 E kettősségbe így lassan, elmúlik élete.

                                 Mert úgyis úgy van, ahogy az van,
                                 Életünknek szeszélye, ott abban.
                                 Pörgésébe van, állandóan kavar,
                                 Át úgy éli az ember, bizony fejet vakar.
                                 Szerző: FM.

Vers. Érintve lehetünk.

                                       Érintve lehetünk.
                                       Érintve lehetünk, egyetlen gitártól,
                                       Rajta megfeszített húrjától,
                                       A belőle szétáramló dallammal,
                                       Húrok rezgetése által bele vitt hangokkal.

                                       Megérintenek, különbözőképpen,
                                       De egyedi mindenféleképpen.
                                       Lehet gyógyír dallama léleknek,
                                       Hiszen ráhatnak, ha hangjukba mehetnek.

                                       Mert ha az ottan lehet a dallamban,
                                       Szívet érve szólalhat az abban.
                                       Az úgy meg fantáziát mozgat,
                                       Szállva az éterbe, sok embert megfoghat.

                                       Jól meg komponáltan, oly érintő lehet,
                                       Kapcsolhassa össze lelkeinket.
                                       Nem egyet sokat érintésbe hozhat,
                                       Milliók lehetnek, kikre így érzőn hathat.

                                       Mert a dal érinti, elragadja a lelket,
                                       Viszi magával az embereket.
                                       Akár egy világ perdülhet egy húrra,
                                       Pörgésébe viheti aztán újra, meg újra.

                                       Érintve lehetünk egyetlen hangszeren,
                                       Érzést éleszt mennyi emberen.
                                       Fantázia tágul, éledő emlékein,
                                       Húrjára kell vinni, az legyen rezgésein.
                                       Szerző: FM.

Vers egy rózsaszálhoz. Életünk nem telhet.

                                                      Életünk nem telhet.
                                                      Életük nem telhet, olyan kő keményen,
                                                      Ne lehetne ott, a játék az érzeten.
                                                      Lehetne a szenvedélye tény,
                                                      Élhessen mindég ottan, benne a remény.

                                                      Játékosan telhessen neki a pillanata,
                                                      Temetve legyen benne a bánata.
                                                      Mutassad te rózsaként az énedet,
                                                      Életemre legyen mosolyod rátelepedett.

                                                      Legyek én érintve az átjövő fény által,
                                                      Jöjjön az át mindég áhítattal.
                                                      Egy édes asszonyt úgy érinthessek,
                                                      Bele vitt varázslatával, a parfümjének.

                                                      Legyek neki benne a kábulatában,
                                                      A játékaiba vitt pillanataiban.
                                                      Mert az jelent élteti,
                                                      Ha tovaszáguld velünk, múltat érheti.

                                                      Benne ottan, ha majd keresgélek,
                                                      Imába vigyem, ha érnek a képek.
                                                      Mondhassam ki úgy a nevedet,
                                                      Öröme szemembe, ültessen könnyeket.

                                                      Mert az élet az nem lehet kőkemény,
                                                      Játszani kell érhessen a remény.
                                                      Legyen az ott benne az új napba,
                                                      Csak veled, jelenében legyél pillanatba.
                                                      Szerző: FM.

Vers, az édeshez. Érzem a lelkemen.

                                       Érzem a lelkemen.
                                       Érzem a lelkemen, kövek gördülnek,
                                       Egymást érve, szikrákat vetnek.
                                       Álom része, nem gyújtanak tüzet,
                                       Bár itt lehetnél édes, hoznál bele meleget.

                                       Velem vagy itt, de csak az érzeten,
                                       Rajta az érintő képzeten.
                                       Onnan elő bukkansz néha,
                                       Érintesz de foszlóképen, ottan van a ha.

                                       Azután megint, oly távolra kerülsz,
                                       Benne az érzésbe szenderülsz.
                                       Mert altassa a képet,
                                       Csupán azért, alkothassa újra a képzet.

                                       Feléled mindég újra, meg újra,
                                       Ne lehessen okom a búra.
                                       Ez a játéka, mert játszik az élet,
                                       Neki játékába, embere álmokat kerget.

                                       Kergetem én azt, megyek utána,
                                       Teljesedhetne, de jó is volna.
                                       Nem kéne a ha, ott rajta azon,
                                       Tüzét gyújtaná a szikra, aztán lobogón.

                                       Nem gördítene a lelkemen követ,
                                       Ha veled telhetne az élet.
                                       Én csak ezt szeretném,                                       
                                       Megérintet álmom, mért is ne élhetném.
                                       Szerző: FM.

Vers, az angyalhoz. Érintheti táját.

                                        Érintheti táját.
                                        Érintheti táját, mostan az éjszakája,
                                        Csillagok fénye, vetítődik reája.
                                        Lámpák fénye világit soványan,
                                        Nem rivaldába, csak olyan halványan.

                                        Pislognak a fények, álmosak talán,
                                        Messzeségébe tolódnak azután.
                                        Csupán csak, az érzéssel játszik,
                                        Mert pörög a kerék, szinte távolodik.

                                        Megvillan, de nyeli az éjnek sötétje,
                                        Haladok én lefed az ezüstje.
                                        Motor duruzsol, lámpa fénye törik,
                                        Utat pásztázva az, a sötétbe gyűrődik.

                                        Megyek haladok pedált taposok,
                                        Érintenek közbe a gondolatok.
                                        Majd mit mondhatok szépet,
                                        Ami ha érkezek, az téged megillethet.

                                        Olyanokat csak, amik vonzanak,
                                        Érhetik a szívét egy angyalnak.
                                        Csillogása lenne két szemén,
                                        Hullámokat keltene, lelkének tengerén.

                                        Nekem a sztráda, itten véget ért,
                                        Így jó ez, hisz élhetek a célért.
                                        Ott lehetek érinthetem a drágát,
                                        Hozza éjébe a fényét aztán, ő a rivaldát.
                                        Szerző: FM.