Vers, egy asszonyhoz. Estéjébe álma.

            Estéjébe álma.
            Estéjébe álma, nem szenderül,
            Szememen rajta nem terül.
            Merengek, arcodat keresem,
            Össze áll a kép, velem vagy kedvesem.

            Mert vallatom, emléke hoz szépet,
            Már visz a szárnyaló képzelet.
            Eltűnődök én egy angyalon,
            Rajta az fagyosan telepszik vágyamon.

            Mámora jegelt, tűnő az kánfór,
            Néha úgy érzem érinti Ámor.
            Nyilán peng, rajta a húrja,
            De neked szívedet, el sohasem találja.

            Hideg csillogásban, van szikrázása,
            Rajta van parazsán a hamvadása.
            Tüze nem lángol, nem éled,
            Múló a szeretet, én mégis halok érted.

            Érintenek esték, éjszakák is jönnek,
            Ágyat vetnek ők a gyötrődésnek.
            Ébresztik benne a vágyamat,
            Éltetve tégedet, nem hagynak nyugtomat.

            Így telnek estéim, nem érhet az álom,
            Én mégis a reggelt, a hajnalt várom.
            Annak a bíboros csillogását,
            Benne egy asszonynak, érintő káprázatát.
            Szerző: FM,