Még lerendezi magával a bánatát,
Felfesti arcára a derű mosolyát.
Ruháján igazit még egy kicsikét,
Szeméből a bohóc letörli a könnyét.
Aztán mosolyát már viszi magával,
Mert így van szinkronba a világával.
Ha szemére könnye ki is ül,
Mosolyába az aztán már bele vegyül.
Bánatát félre téve ő hozza a derűt,
Porondon élteti a nagyérdeműt.
Sugárzik belőle, a derűje az árad,
Derül a közönség, mosolya mi fakad.
Ha kis időre is mennyi boldog arc,
Ez az élettől bánatért kapott sarc.
Amit a rivalda fényének alatt,
Embernek, egy másik ember átadhat.
Adja azt úgy, hogy fájdalom gyötri,
Nevetett közbe a sorsa őt veri.
Senki nem tudja, hogy élete rom,
Lelkében neki is, meg halhat az álom.
Álma, mint másoknak neki is lehet,
Élete mégis az által vitt szeretet.
De ha ő nem kap, az rá is kihathat,
Közönséget éltet, de lelke neki fájhat.
Szerző: FM.
Nagyon szép ,és eredeti gondolatok a " vidám bohócról ,,
VálaszTörlésKöszönöm szépen Zsuzsanna.
VálaszTörlésÍgy igaz ......" Adja azt úgy, hogy fájdalom gyötri,
VálaszTörlésNevetett közben a sorsa őt veri ,,..................Köszönöm .