Mint zúgó patak ott benne medrében,
Úgy folyik az életünk az időben.
Viszi azt, az magával ragadja,
De úgy, mindég a gátja között tartja.
Sors határozza nekünk meg utunkat,
Irányt mutat, az ember azon haladhat.
Ott vagyunk mi, rajta állandóan,
Akadályt leküzdve, ami előttünk van.
Juthat abból bőven daccol az életen,
Meg van terítve röggel bőségesen.
Lehet csak azért, lassabban haladjunk,
Mi mellet megyünk, abból láthassunk.
Észrevegyük azt, a világunk mit adhat,
Azért is jó néha, az ember lassíthat.
Így tovább maradhat, minek elsietni,
Esetleg tovább lehet a világot éltetni.
Mert szép az, valami mindég változik,
Az ember szemeit gyönyörködtetik.
Amik sokszor, oly semmisnek tűnnek,
Aztán az életünknek a részei lehetnek.
Velünk jönnek netán kezünket fogva,
Esetleg a szívünkbe bele lopódzva.
Vagy éppen képbe, a képzeletünkbe,
Ami aztán, hagyja fényét az emberbe.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése