Fogy a napnak fénye, benne estélye van,
Bíbora megérinti kicsikét kormosan.
Csillag fénye villan, lefedve az eget,
Hold úszik, ezüsttel színez be felleget.
Úgy jönnek a fények, kápráztatnak azok,
Gyönyörűm most csak te rád gondolok.
Itt vagy velem én érzem ölelésed,
Csillagos estében meg érintett fényed.
Megérintesz engem, viszel az álmodban,
Éjnek lehetünk mi így a bíborában.
Ölelések között, abba bele burkolózva,
Szavak nélkül ottan a csendet hallgatva.
Csak moccanva az álmot meg ne törje,
Az estének most lehessél te a fénye.
A zene az, ami jöhet abba halkan benne,
Hegedűnek szava helyettem beszélne.
Mondaná el azt is, hogy én arra vágyom,
Teljesülhessen be végre ez az állom.
Valóság legyél te az estnek a bíborában,
Fénnyel melegség is, áradhasson abban.
Betöltődhessen szívünk azzal egy életre,
Hathasson az aztán rá majd a lélekre.
Íródhasson be a szíveinkbe nevünk,
Perceket azután, csak egymásért éljünk.
Szerző: FM.
Nagyon szép vers , tele érzésekkel :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen Zsuzsanna.
VálaszTörlés