Érint az őszi est, ő ránk telepszik csendben,
Mire ocsúdnánk, mi ottan vagyunk abban.
Jön az korábban sötét leple meglebben,
Ezüstösen megcsillan a holdnak sugarában.
Tájára ráhúzza, lefedi az ősznek a színét,
Ritkuló lombkoronáit fáknak megérintve.
Nekik rezes ruhájukon otthagyva ezüstjét,
Csillaglámpásokkal az éjszakát színezve.
Szél ad zenét, beleviszi, húrjain pengetve,
Az estéjének csendjében a dallamát.
Szerte szál tájában, azzal azt megérintve,
Benne hallani az éneket, fáknak susogását.
Ha álmosan is, de még levelük meg rezzen,
Ágaikhoz ragaszkodva még ott vannak.
Bele viszik bús dalukat a csillogó éjben,
Szánva talán társaikat, kik már aláhulltak.
Érint, az őszi este jön, korán érkezik már,
Rövidítve a délutánját, azt megkurtítva.
Hol van már a fényár, hol van az a nyár,
Viszi azt az idő magával a múltjába zárva.
Most hosszú éjszakáknak az ezüstje villan,
Ha derűs azt oda a hold viszi, lefedi vele.
Vagy ébredő reggelben a dér, ami csillan,
Lassan így majd az ősz, a télbe fordul bele.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése