Álmodtam álmom, vitt engem magával,
Hisz minden álom felér egy csodával.
Oly csodás volt ez is, lehetett valóság?
Vagy múló időben csupán csak sóvárgás.
Mert az ősz jött, ott voltál bele olvadtál,
Hulló levelekkel te is táncot roptál.
Közülük te kiváltál, én csak ámultam,
Pillanat töredékében arcodat láthattam.
Halott levelek között te így voltál az élet,
Felvetted az estélyidet te is a rezeset.
Színes csillámával az ősz feldíszítette,
Fekete hajadnak is, a díszét közé vitte.
Levélből tette fejedre ékes koszorúját,
Kiemelte fénylőn az haj koronád árnyát.
Érintettél engemet így ott a pillanatba,
Sodródó életem vitted te bele a vágyba.
Magaddal ragadtál vittél, aztán hagytál,
De úgy, hogy közbe fel tüzet gyújtottál.
Ég az bennem lángol, néha oly fájóan,
Szemeimből nekem könnyeket csalóan.
Könnyeket csaló vágy, inkább hagynál,
Mi fájhat jobban a múló boldogságnál.
Közömbösség foszlat széjjel emléket,
Istenem ne engedjed te elmúlni a szépet.
Maradjon meg mindég az a szép valóság,
Jobb másabb az, ha a keserűség nem rág.
Ha már jöttél édes, magamra ne hagyjál,
Ropd úgy táncod, hogy velem szárnyaljál.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése