Vers. Hej, úgy csípem.

                                         Hej, úgy csípem.
                                         Hej, úgy csípem, én bírom ezt a Rezsőt,
                                         Hívott csináljunk együtt kimenőt.
                                         Estéjébe, pálinkázzunk egy kicsit,
                                         Vigyük bele abban az életet, egy picit.

                                         Hegedűnek hallgassuk, érintő szép szavát,
                                         Borítsuk lábunk elé, a világ összes csaját.
                                         Hű nem mondom, az ötlet tetszett volna,
                                         Mondtam, ehhez asszonyom mit szólna?

                                         Istenem mennék is, szívem bele dobban,
                                         Visszatart az észnek, józansága abban,
                                         Mert hadakozunk mi mindég,
                                         Győztesen ő kerül ki, így övé a dicsőség.

                                         Én meg aztán már, mindég lenyugszok,
                                         Hiszen magam körül békességre vágyok.
                                         Szívem mélyén magam sajnálgatom,
                                         Azok az éjszakák ó, visszahozza álmom.

                                         Össze csaptunk kettőt, ha mi azt vágytuk,
                                         Aztán meg már, oda volt józanságunk.
                                         Az éjszaka átjárt, az minket kísértett,
                                         Hada angyaloknak, minket megérintett.

                                         Azok az éjszakák, ott tébolyultak voltak,
                                         Olyan is volt, mikor álmokat ringattak.
                                         Be teljesedett nekem is az álmom,
                                         Kihagyom mostan ezt, kedves jó barátom.
                                         Szerző: FM.

Vers. Mindjárt a sikátothoz ér.

                                                   Mindjárt a sikátorhoz ér.
                                                   Mindjárt a sikátorhoz ér már az Adrienn,
                                                   Szűk utcájában megy körültekintően.
                                                   Eligazodva a kirakatok rengetegében,
                                                   Strandra, megmártózni tengernek vízében.

                                                   Várok a bejáratnál rája, szenvedélyesen,
                                                   Eshessünk át azon az ölelésen.
                                                   Közeledik, jön ő, mosolyog kedvesen,
                                                   Ölelem, keze már ottan van a kezemben.

                                                   Élvezzük a tengert, fénylő napsütésben,
                                                   Megmártózunk óvatosan a vízben.
                                                   Aztán homokon ülünk naplementében,
                                                   Merengve ott, be nem telve a tengeren.

                                                   Hallgassuk a morajlást mi oly szertelen,
                                                   Húrt pengetve zenél a köveken.
                                                   Énekelve tájában, ott estefeléjében,
                                                   Beleolvadva egének, a vöröses színében.

                                                   Jó érzés itt lenni, mostan a korai estében,
                                                   Adriennek karjai között, ölelésében.
                                                   Morajló tengerparton a természetben,
                                                   Neki a csodálatos hölgynek, jelenlétében.

                                                   Aztán már a zene érint meg az éjjelében,
                                                   Csalogató a szaxofon a bárkertben.
                                                   Mire eszmélek, vezetem táncközben,
                                                   Gyönyörködve neki, a mesélő szemében.
                                                   Szerző: FM.
 

Vers. Telefonon hívott.

                                                  Telefonon hívott.
                                                  Telefonon hívott az imént az Ödön,
                                                  Dallam szól, az a szokott mi jön.
                                                  Képbe van ő, most a kijelzőn,
                                                  Fogadom, érinthessen a szóözön.

                                                  Az eszköz fent log, ott van a töltőn,
                                                  Áram folyna bele csövön.
                                                  Folydogálna, nézem nem jön,
                                                  Közli Ödön, lángol a trafó a közön.

                                                  Villanyt kapcsolok, látom az égőn,
                                                  Nincs körötte a fényözön.
                                                  A jég is olvad már le a hűtőn,
                                                  A mozaikon víz, terül az a kövön.

                                                  Telefonom se legyen akkor töltőn,
                                                  Leveszem, ne lógjon a csövön.
                                                  Ha már az áram úgyse jön,
                                                  Akkor a kecsű, hogyan is töltődjön.

                                                  Sokáig nem bírja, kiírja képernyőn,
                                                  Mondom én, fejezzük be rögtön.
                                                  Az eszközt lemeríti a szóözön,
                                                  Már aztán meg sem érint, az érzőn.

                                                  Hát így jártam, nem küldlek önzőn,
                                                  Semmi nem jön, ezen már kérdőn.
                                                  Majd ha jön az áram csörgedezőn,
                                                  Hívlak én, a szó akkor jöjjön Ödön.
                                                  Szerző: FM.

Vers. Mikor az ember.

                                        Mikor az ember.
                                        Mikor az ember a verseit regéli,
                                        A képzelet a lova, ő azt megüli.
                                        Viszi a mesébe bizony repíti,
                                        Kegyes hozzá le az soha nem veti.

                                        Lehet az derűs, vagy zord akár,
                                        Bele viszi az, a múlt ajtót tár.
                                        Aztán a képek megérintenek,
                                        Hiszen azok ottan mesét regélnek.

                                        Történések, megestek elmúltak,
                                        A lélekben ők nyomot hagytak.
                                        Aztán az érzelem bogozza őket,
                                        Előtérbe rakja benne a szebbeket.

                                        Tusolni ottan semmit sem lehet,
                                        Hagyni kell a történéseket.
                                        Gyökere vannak, hiszen kötődnek,
                                        Részei maradnak így az életnek.

                                        Lehet regélni, ha még fáj is talán,
                                        Hisz a sors része, annak talaján.
                                        Lehet az megható akár,
                                        Élethez köthet, az emlékébe zár.

                                        Viszi képzelete, lova az embernek,
                                        Pörögnek már aztán a képek.
                                        Regélni lehet a múló életet,
                                        Isten tárházából, azt mi megesett.
                                        Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Ha nem érzem érintésedet.

                                                         Ha nem érzem érintésedet.
                                                         Ha nem érzem érintésedet kedvesem,
                                                         Őszébe viszi nekem életem.
                                                         Süthet a nap halványan ér a fény,
                                                         Ködébe veszik énbennem a remény.

                                                         Lelep az, fátylat borít rám szürkét,
                                                         Bele hozza nekem a hidegét.
                                                         Derét fagyosan rám hinti, ez fáj,
                                                         Bele remegek, ahogy szívembe váj.

                                                         Magamat én sápadó levélnek érzem,
                                                         Utaztat a szél, hátára telepszem.
                                                         Nem, én még nem halni készülök,
                                                         Bánatom késztet, tehozzád repülök.

                                                         Azután már, ha ott lehetek teveled,
                                                         Életemet nekem meg érinted.
                                                         Tavaszt hozol a májusnak illatát,
                                                         Beleviszed neki minden káprázatát.

                                                         Virágként érintesz te ott kedvesem,
                                                         Nálad a vigaszomat keresem.
                                                         Oldódik szívemben a keserűség,
                                                         Köröttem köd oszlik, kiderül az ég.

                                                         Maradjon a május mindég legyen,
                                                         Az orgona illata benne érhessen.
                                                         Érinthessem azt a rózsaszálat,
                                                         Aminek bársonya, adja vigaszomat.

                                                         Édesem, gyámolítsz mindég engem,
                                                         Varázsába tart a ragyogó két szem.
                                                         Boldogság ez, ó érzem ölelésed,
                                                         Érzést éltetsz, ha érint a közelséged.
                                                         Szerző: FM.

Vers. Malmozunk mink.

                                           Malmozunk mink.
                                           Malmozunk mink, játsszunk egy játékot,
                                           Rakod a kukoricát, én teszem a babot.
                                           Igyekszek berakni mindég a sarkokat,
                                           Minél hamarabb kirakni, azt malmokat.

                                           Ha jól csinálom, akkor kényszerítlek,
                                           Fel úgy teszek, lépéselőnybe legyek.
                                           Mit rád erőltettek, ez kényszer talán,
                                           De én csukok, nyitok most már ezután.

                                           Kényszer ez, hisz most rád erőltettem,
                                           Lépéselőnybe vagyok, én ezt élvezem.
                                           Ilyen az életünk is azt is játszassák,
                                           Lépni kényszerítenek, törvénybe hozzák.

                                           Ellenállás nincsen, pedig csak egy játék,
                                           Van, kinek jut bőven, másnak maradék.
                                           Akadnak győztesek, lesznek vesztesek,
                                           Rosszabb az, ha dörögnek a fegyverek.

                                           Nyitás, csukás vannak, kik szenvednek,
                                           Hazátlanok menekültek lesznek.
                                           Országtalanok, lényüket lekezelik,
                                           Élni akarnak ők, nekik e játék nem ízlik.

                                           Malmozunk mindég játsszuk az életet,
                                           Nem számít a másik mit veszített.
                                           Űzött vaddá válnak, hontalanok netán,
                                           Elszörnyülködünk mi, az urak e játékán.

                                           Szajkózzák ezt, úgy mint egy állapotot,
                                           Nem keresi senki mögötte az okot.
                                           Fórum nincs ki ebbe bele szóljon,
                                           Malmoznak az urak, nem múlik babon.
                                           Szerző: FM.

Vers. Tűnődök az életemnek.

                                        Tűnődök az életemnek.
                                        Tűnődők az életemnek, a kétségén,
                                        Ahogyan átjön, az érintésén.
                                        Terelni akar ő, oly képlékeny,
                                        Az lefedi mindazt, ami érzékeny.

                                        Ó drága érzésem, feltörő kétségem,
                                        Mélabúval lefeded te létem.
                                        Hagyd meg énem inkább derűjébe,
                                        Maradjon benne örök szépségébe.

                                        Fénysugárként érinthessen engem,
                                        Csillogtassa csillagként életem.
                                        Bánat életembe sohase emésszen,
                                        Érintő fénye engemet úgy érintsen.

                                        Képe az vihessen bele a meséjébe,
                                        Sohasem ejtsen bele az kétségbe.
                                        Aztán vele ott lehessek annak,
                                        Életében egy csodás asszonynak.

                                        Ott legyek vele mindég a jövőbbe,
                                        Pillanat éltessen benne a jelenbe.
                                        Az kerekedjen felül a kétségen,
                                        Mosolyt akarok tőle meggyőzően.

                                        Ne érinthessen, képlékeny készség,
                                        Szeretetből legyen mindég bőség.
                                        Bánat ne emésszen soha érzésen,
                                        Csorba se essen, azon a kétségen.
                                        Szerző: FM.

Vers. Ontsa a nap fent.

                                          Ontsa a nap fent.
                                          Ontsa a nap fent az égen melegét,
                                          Perzselődik, nem üde a rét.
                                          Az ember fia kókad,
                                          Itt ugyan hűvös sehol sem akad.

                                          Köröttem ki van tikkadva minden,
                                          Nem éledhet virág harmatcseppen.
                                          Forró az éjjel, a nappal,
                                          Hiába fed le, baj van az árnyékkal.

                                          Pingálhatna valaki felhőt az égre,
                                          Úgy vágyok a hulló esőcseppre.
                                          Felhő lehetne így fent a nap előtt,
                                          Visszavenné talán egy kicsit a hőt.

                                          Visszavenne belőle, ő egy picikét,
                                          Nem veszítené a szelő értékét.
                                          Hűsítő lehetne neki a simítása,
                                          Élvezhetőbb lenne a meleg hatása.

                                         Ó kókadó világ, szétégetten silány,
                                         Borított talán az emberi talány.
                                         Ahogy érintesz bosszúd ez csupán,
                                         Marad így lesz ez, mindég ezután.

                                         Pingálhatna valaki az égre felhőket,
                                         Alája hulló esőcseppeket.
                                         Ami lehűtene, üdévé tenne,
                                         E hő nélkül, életünk szebb lehetne.
                                         Szerző: FM.

Vers. Elmúló utamon.

                                                       Elmúló utamon.
                                                       Elmúló utamon, én versekkel regélek,
                                                       Amit majd talán olvas néhány lélek.
                                                       Rajta kívül semmit, nem gyűjtöttem,
                                                       Éltem, amit akartam mindent elértem.

                                                       Igaz a sorsom ellen, lázongtam néha,
                                                       Aki altassa azt, bizony egy léha.
                                                       Kiegyeztem vele, vitt tovább aztán,
                                                       Az égieket kértem tekintsenek le rám.

                                                       Köszönöm én neki Istenem segített,
                                                       Ha szükségem volt mindég érintett.
                                                       Terelt engemet, el ne tévelyegjek,
                                                       Mivel volt családom, én nekik éljek.  
                                                   
                                                       Éltessem asszonyom, életem párját,
                                                       Segítsek múlatni ő neki a búját.
                                                       Csemetéket mi együtt nevelhessünk,
                                                       Érintsen családként minket örömünk.

                                                       Túl vagyunk mindenen, ők is önállóak,
                                                       Ott van drukkunk, hisz életet vívnak.
                                                       Már csak kívánunk, sikerüljön nekik,
                                                       Életünket nekünk az unokák fényezik.

                                                       Eltelt életünk gazdagok nem lettünk,
                                                       Éltük napunkat, hiányt se szenvedtünk.
                                                       Megálmodtuk nekik jövőjüket,
                                                       Gazdagabban élhessék ők az életüket.

                                                       Ezzel tudom én de sokan így vagyunk,
                                                       Nem volt akadály a rögös utunk.
                                                       Oda adtunk mindent, gyerekeinknek,
                                                       Életünk attól szép, ránk feltekintenek.

                                                       Utamon már csak versekkel regélek,
                                                       Szívesen teszem, amíg itt lehetek.
                                                       Az élettől sokat már nem vágyok,
                                                       Még élhetek, nekem ez a boldogságom.
                                                       Szerző: FM.

Vers a kedveshez. Kereslek én.

                                         Kereslek én.
                                         Kereslek én nappalomba, éjszakába,
                                         téged látlak nyíló virágszálba.
                                         Zsenge fűszálak között,
                                         amit hajnal harmat cseppje födött.
                                         Lehetnél virág törékeny, te lény,
                                         vagy mégis az estébe jövő fény.
                                         Ami megérint, elragad majdan,
                                         álomba visz az, mesésbe ottan.
                                         Néznék a szemedbe a hunyorgóba,
                                         esetleg a jövőt firtatva abba.
                                         A gyönyörű szempárba benne,
                                         érintve szavakkal, mi szívedig érne.
                                         Lehetnék ottan, egedbe te veled,
                                         érintsen átall jövő ezüstös fényed.
                                         Csillagok között benne az estébe,
                                         érintve tégedet lelked tengerébe.
                                         Szemedbe nézve mely varázsol,
                                         majdan bele a jövőbe istápol.
                                         Éjszakába, csillagéba, tündöklőbe,
                                         álmomnak benne mesélő éjébe.
                                         Aztán keresnélek, éjbe a nappalba,
                                         csillagoknak végtelen áradatába.
                                         Vagy zsenge réten, fű között,
                                         virágként amit harmat öntözött.
                                         Inkább lennél ott mégis napomba,
                                         elevenül, én tartanálak a karomba.
                                         Mámoros kábulatába parfümnek,
                                         egy életen át, hódolva egy hölgynek.
                                         Szerző: FM.

Vers. Lehetek én bármely részén.

                                         Lehetek én bármely részén.
                                         Lehetek én bármely részén a világnak,
                                         Jól érzem ott magamat Magyarnak.
                                         Hisz nemzetemet éltetem,
                                         E szavakkal mit őseimtől örököltem.

                                         Ékesek azok hagyatéka anyámnak,
                                         Tőle kaptam nyelvét a hazámnak.
                                         Elmondta bele vitte érzelmét,
                                         Bogoztam én neki aztán az értelmét.

                                         Mert hazám nekem az hol születtem,
                                         Ha nincs, nekem sincs életem.
                                         De élhetek mert felkarolt,
                                         Magyarként, hiszen életem róla szólt.

                                         Róla, a hagyományairól, szép tájairól,
                                         Benne az ízekről, azok varázsáról.
                                         Gulyásáról, a halászléről, pörköltről,
                                         Mit ottan folyók szelnek át a teréről.

                                         Mesélsz te hazám, ódákat zengesz,
                                         Ősökről kik nélkül nem lehetsz.
                                         Kiknek vére megfestett.
                                         Így maradtál fent, ragyogtatva eget.

                                         Hazám vagy nekem, lehetek bárhol,
                                         Ha sokáig távol tőled  az sokkol.
                                         Bennem akkor már tombol a vágy,
                                         Érint az a szó, ami selymes oly lágy.
                                         Szerző: FM.

Ves, kedvesemhez. Tudom.

                                             Tudom.
                                             Tudom, ó néha rossz vagyok,
                                             csak mert emberből vagyok.
                                             Eltévelygek rossz úton járok,
                                             amin közbe mindég lefagyok.
                                             Derébe borulva visszatalálok,
                                             megbocsájtasz veled vagyok.
                                             Aztán maradok lenyugszok,
                                             hisz ember vagyok.
                                             A természetbe bele olvadok,
                                             de mint ő néha én is háborgok.
                                             Ezért van, hogy eltévelygek,
                                             közbe mindég rád vágyok.
                                             Az érzelmen korbácsolok,
                                             tébolyodottak ó, a pillanatok.
                                             Tudom homály hol tapogatok,
                                             én sem értem, hisz fényt akarok.
                                             Amit mindég tőled kapok,
                                             még akkor is ha rossz vagyok.
                                             Szerző: FM.