Taposom, az ösvényt az út fogy előttem,
Vele rövidül nekem az életem.
Nem halni akarok, dehogy,
Eléri az embert, néha bizony megrogy.
Megroggyan, fárad, számot vet magán,
Visszatekintve élete múltján.
Esetleg jövőt fürkészve,
Hogyan élheti, meddig dobban a szíve.
Mert az út elfogy, nem lesz az tovább,
Nem haladhat, nem visz már a láb.
Előtte beszűkül a tér,
Nem visz tovább az út, bizony révbe ér.
Egy örökké valóságra kialszik a fény,
Nem hoz színt, megszűnik a kény.
Szenvedélye ott, rózsaszínbe borul,
Felhők fölé emel, köröttem könny hull.
Angyalok vezetnek hozzád Istenem,
Előtted vezekelni kell énnekem.
Ha elnyerem bocsánatodat,
Maradhatok neked, úgy oltalmad alatt.
Ott leszek én majd velük, a többiekkel,
Kik révbe értek, a lelkekkel.
Angyalok serege vehet majd körbe,
Egy öröké valóságra, majd az édenbe.
Nem halni akarok, csak számot vetek,
Fogyó jövőbe, múltat éltetek.
Örökké nem tart, elfogy ez az út,
Az utazás véget ér, azt emészti a múlt.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése