Tűnődők az életemnek, a kétségén,
Ahogyan átjön, az érintésén.
Terelni akar ő, oly képlékeny,
Az lefedi mindazt, ami érzékeny.
Ó drága érzésem, feltörő kétségem,
Mélabúval lefeded te létem.
Hagyd meg énem inkább derűjébe,
Maradjon benne örök szépségébe.
Fénysugárként érinthessen engem,
Csillogtassa csillagként életem.
Bánat életembe sohase emésszen,
Érintő fénye engemet úgy érintsen.
Képe az vihessen bele a meséjébe,
Sohasem ejtsen bele az kétségbe.
Aztán vele ott lehessek annak,
Életében egy csodás asszonynak.
Ott legyek vele mindég a jövőbbe,
Pillanat éltessen benne a jelenbe.
Az kerekedjen felül a kétségen,
Mosolyt akarok tőle meggyőzően.
Ne érinthessen, képlékeny készség,
Szeretetből legyen mindég bőség.
Bánat ne emésszen soha érzésen,
Csorba se essen, azon a kétségen.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése