Tudom, ó néha rossz vagyok,
csak mert emberből vagyok.
Eltévelygek rossz úton járok,
amin közbe mindég lefagyok.
Derébe borulva visszatalálok,
megbocsájtasz veled vagyok.
Aztán maradok lenyugszok,
hisz ember vagyok.
A természetbe bele olvadok,
de mint ő néha én is háborgok.
Ezért van, hogy eltévelygek,
közbe mindég rád vágyok.
Az érzelmen korbácsolok,
tébolyodottak ó, a pillanatok.
Tudom homály hol tapogatok,
én sem értem, hisz fényt akarok.
Amit mindég tőled kapok,
még akkor is ha rossz vagyok.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése