Vers. Pihentem délután.

                                       Pihentem délután.
                                       Pihentem délután, néztem egy filmet,
                                       Rambo-t, de nem ám akár milyet.
                                       A Sylvester Stállone, az amit csinál,
                                       Ők amit művelnek, hát az eszem megáll.

                                       Követni sem tudtam, mentek át a falon,
                                       Raktártárban, semmi se maradt taron.
                                       Ottan mindent a tűz tiport,
                                       Engem a frász járt, azt a golyó záport.

                                       Vívták a harcot, fegyverrel, és kézzel,
                                       Azzal a sok gonosz emberrel.
                                       Akik minden gazságra képesek,
                                       A morc pofát, ahogy ők harcba mentek.

                                       Stállonevel, ők rajta nem babrálhattak,
                                       Hét élete van akár a macskának.
                                       Esik ő is ha kell, de talpra mindég,
                                       Rá ne hullhasson ott, darabokba az ég.

                                       Mert hát szakadt az is, a darabjaira,
                                       Helikoptert hullatott az útra.
                                       Autók repültek, azok is szárnyaltak,
                                       Mire leestek, á már darabokba voltak.

                                       Vér fedte hőseinket, arcukon hordták,
                                       De a harcot, győzelembe hozták.
                                       Hát ez az ember, elnyűhetetlen,
                                       Mert ha ő is ott van, nincsen lehetelten.
                                       Szerző: FM.

Vers. Árnya fedi a világot.

                                      Árnya fedi a világot.
                                      Árnya fedi a világot, rá viszi a kezét,
                                      Mert érkezett lefedi a terét.
                                      Itt van, el ő olyan szépen terül,
                                      Éjszakája az, ami most a táján szenderül.

                                      Álmát ringatva, mozgassa bölcsőjét,
                                      Súlya húzza le emberek szemét.
                                      Ollómmal ötvözött nehezéke neki,
                                      Mégis fáradtsága érzetét, oldozhassa ki.

                                      Kibogozza közben békességet hint,
                                      Lelkeinken oszlassa a kínt.
                                      Áldott napjának visszük a keresztjét,
                                      Cipeljük mi neki, az összes nehézségét.

                                      Mert van a napban ilyen is, olyan is,
                                      Eleshetünk, de felállunk mégis.
                                      Így haladunk, az utunkon lassan,
                                      A lelkünkön a világ zaja, az is rajta van.

                                      Éjszaka fedi világát, bele hozza álmát,
                                      Megmutassa az a birodalmát.
                                      Ottan lehetünk neki meséjébe,
                                      Lehetne napunkba is, benne szeretetbe.

                                      Könnyebb lenne, játszva a keresztje,
                                      Ha sorsé, mért ne ő cipelje.
                                      Másabb lenne ettől a nappalunk.
                                      De ez tőlünk függhet, nekünk a játékunk.
                                      Szerző: FM.

Vers, az angyalhoz. A jelent szeretem.

                                            A jelent szeretem.
                                            A jelent szeretem, mikor itt vagy velem,
                                            E pillanat, éltethet szerelmem.
                                            Hiszen ilyenkor érintesz,
                                            Egy ilyen perc engemet, de boldoggá tesz.

                                            Lehet ez szó is akár, mi érinti szívemet,
                                            Csupán megvillanásként lebeghet.
                                            Amibe benne, a kacérság áldás,
                                            Megbabonázhat, így már, az édes pillantás.

                                            Hiszen velem vagy, engemet érintesz,
                                            Ezzel érzelmet élesztesz.
                                            Aztán az, magával ránt engem,
                                            Ott vagyok veled, én a kegyedet keresem.

                                            Veled, lehetek, egy gyönyörű angyallal,
                                            Töltődhet a jelen édes pillanattal.
                                            Amit tetőled kaphatok,
                                            Édes asszony amibe, csókokat lophatok.

                                            Mert az is csak csupán egy pillanat,
                                            De íze annak örökre maradhat.
                                            Azután már kísért a jövőben,
                                            Megérintve az, hozhat vissza a jelenben.

                                            Hiszen a pillanatba kereslek tégedet,
                                            Szeretném neked az érintésedet.
                                            Imádni ahogyan te adod magadat,
                                            Ott a perceibe, hallani angyali szavadat.
                                            Szerző : FM.

Vers. Az utca sem a régi.

                                         Az utca sem a régi.
                                         Az utca sem a régi, az égők másak lettek,
                                         Valahogy nem úgy jönnek át a fények.
                                         Másként törik meg a sötétséget,
                                         Én kopogó léptekkel, köszöntöm az estet.

                                         Itthon vagyok nézem a kaput a házat,
                                         Az utcán állok, faggatom a múltat.
                                         Édesanyámat most ide képzelem,
                                         Úgy mint régen, akkor amikor érkeztem.

                                         Nem vár rám ő, nincsen fogadtatás,
                                         Az időbe veszett, a hazavárás.
                                         Csak emlékek amik élhetnek,
                                         Meg nem érinthetnek már, az áldott kezek.

                                         Nem nyílik a kapu, elnézem a zárat,
                                         Jó anyám kaput már nem tárhat.
                                         Hiába a fény, ami pazarabbul érhet,
                                         Soha, sosem nem érezhetem az ölelésedet.

                                         Azok a szavak, át már sosem jönnek,
                                         Pedig néha olyan jól esnének.
                                         Most is meg köszönném az intelmeket,
                                         Bár átélhetném, még neked a szeretetedet.

                                         Itt állok tört a fény, nincs ki hazavár,
                                         Idő eszi, nem nyílhat a zár.
                                         Így esett, kicsit időzgettem én,
                                         Ballagok már, cipő koppan a járda szélén.
                                         Szerző: FM.

Vers. A divat mindég marad.

                                               A divat az mindég marad,
                                               A  divat az mindég marad, csak a módi változik,
                                               Hiszen a múlt vissza tükröződik.
                                               Régen volt a palatábla, tudást róttak abba,
                                               Mert ez volt, hát a füzet helyett ezt vitték suliba.

                                               Most majd lehet a tablet, benne a tananyaggal,
                                               Amin a gyerek majd elagyal.
                                               A keresőbe írva ott lesz a válasz,
                                               Hisz magyarázatot, itt is mindenre találhatsz.

                                               Mennyivel jobb lesz ez majd a tanárnak,
                                               Üzenetbe írhat majd az anyukának.
                                               Elmondhassa, mi a szívét nyomja,
                                               Ha a gyerek beszólva órán, netán kimajmolja.

                                               Mert neki tűrni kell, meg kell alázkodni,
                                               Isten őrizzen attól, gyereket büntetni.
                                               Na ne mán, az ön bizalma csorbul,
                                               Hiszen úgy szereti, ha a tanár előtte megborul.

                                               Na azért csak ne már, a tudást fikázni,
                                               A tanárt azért illene tisztelni.
                                               Mert akárhogyan is, de ő ki áll,
                                               Odateszi magát, mondani valója tudást kreál.

                                               Lehet majd, aztán suliba se kell menni,
                                               A feladatot, csak meg kell nézni.
                                               Mi jöhet még mi férhet abba,
                                               Hiszen benne élünk, egy modern korszakba.

                                              Szülői értekezletet, lehet üzenőbe tartani,
                                              Mert azt ott is meglehet vitatni.
                                              Súlya lehet ott is a szavaknak,
                                              Ha gyerekek netán, rosszabb jegyet kapnak.

                                              Szerző: FM.

Vers az imádotthoz. Imádom a napot.

                                           Imádom a napot.
                                           Imádom a napot, miben ottan lehetsz,
                                           Ha benne te, engemet éltetsz.
                                           Csillagként érintesz te a nap alatt,
                                           Így sosem lehet velem, nem ér búbánat.

                                           Ó a percek, ha be ragyogja szemed,
                                           Boldogság az ha érint a kezed.
                                           Csupán ezért éllek,
                                           Jöhess tüneményként, érintsen a lélek.

                                           Nyűgözzél le, te érintsél engemet,
                                           Ha vagy a szív bele remeghet.
                                           Szeretném, mindég így akarnám,
                                           Napomban lehessél, hízelkedő cicám.

                                           Lehess angyal, a  fellegekbe vivő,
                                           Tőled függjön azután a jövő.
                                           Mutathassad az utat,
                                           Csillag vagy, élhessem a ragyogásodat.

                                           Vigyél káprázatba, neki mámorába,
                                           Lehessek neked rabságodba.
                                           Gondolatba fonva, velem lehessél,
                                           Imáimba benne, szentségként élhessél.

                                           Ottan a nevedet, úgy érjék a szavak,
                                           Egy kicsikét mindég meghaljak,
                                           Azután érted támadhassak fel,
                                           Csókjaid lángoló tüze, sosem múljon el.
                                           Szerző: FM.

Vers. Mert felhők úsznak.

                                         Mert felhők úsznak.
                                         Mert felhők úsznak, a sötétek,
                                         Azután már beülnek.
                                         Lefedik az ég csillogását,
                                         Így bele bánatba viszik múlását.

                                         Már nem jöhetnek át fények,
                                         Hiszen azok lefedettek.
                                         Fedi egét búbánata,
                                         Most vajon őt, ott mi sokkolta.

                                         Mert bizony ő könnyet hullat,
                                         Talán így temeti el a múltat.
                                         Mert átéljük, mi is temetjük,
                                         Ami szép volt, mind könnyezzük.

                                         Ez miért van  így, tudja Isten,
                                         Ami jót éltett minden.
                                         Akárhogyan is jön képbe,
                                         Bizony bele facsarhat a szívbe.

                                         Ezek ott voltak, a pillanatban,
                                         Így lehettek ragyogásban.
                                         Vagy éppen mámort éltettek,
                                         Amik aztán, már tettbe mentek.

                                         Mert egüket ők csillogtatták,
                                         Bele a múltba áshatták.
                                         Mint a felhők amik úsznak,
                                         Le mindent, könnyel mosatnak.
                                         Szerző: FM.

Vers. Hűvös őszbe hajló.

                                           Hűvös őszbe hajló.
                                           Hüvös őszbe hajló reggeleken,
                                           Dér ül meg már a berkeken.
                                           Bőszült a szél mi fújdogál,
                                           Fájon, érzőn érint mert harapdál.

                                           Hulló megsárgult levelet terel,
                                           Megvan pecsételve dérrel.
                                           Fák nyúlnak magasba taron,
                                           Már szunnyadnak az őszi napon.

                                           A szél meg csak úgy teszi dolgát,
                                           Elő veszi trombitáját.
                                           Az évszakba viszi zenéjét,
                                           Annak közbe mozgatva bölcsőjét.

                                           Szunnyad abba lassan minden,
                                           Nézi az ősz ezt dermedten.
                                           Csodálja a szürkeségét,
                                           Szintelen fagyos, hideg reggelekét.

                                           Mert hidegek már bizony azok,
                                           Pírtól pirosak az arcok.
                                           Ha érinti, a lehelete szélnek,
                                           Érintései azok, bizony csipkednek.

                                           Itten vagyok most, én is ezzel,
                                           Azért elvagyok az ősszel.
                                           Egy évszak ami altat,
                                           Hisz a dolgát teszi, bölcsőt ringat.
                                           Szerző: FM.

Vers az édeshez. Mint a májusi szellőnek.

                                                  Mint a májusi szellőnek.
                                                  Mint a májusi szellőnek az érzete,
                                                  Orgona illattal megtelt este.
                                                  Úgy érintesz meg te engem édesem,
                                                  Átjövő lágysága, szédületébe viszi énemet.

                                                  Szeretem vágyom ezt az érintést,
                                                  Átélni a perceit a mesést.
                                                  Veled csak mindég,
                                                  Az estét várva, hol lefedhet a csillagos ég.

                                                  Azután már ottan a csillagok alatt,
                                                  A fény te vagy ami simogat.
                                                  Benne a varázsod mi magával ragad,
                                                  Hiszen a káprázat, már te lehetsz magad.

                                                  Babonázó szemed, ami gyönyörű,
                                                  Már az élet így, nem is keserű.
                                                  Édességét bele te viszed,
                                                  Angyali a szeretet, amivel azt fűszerezed.

                                                  Mert a szeretet, ottan van teveled,
                                                  Ami engemet aztán már lefed.
                                                  Benne az érzésben olyan fenséges,
                                                  Imádom az érintésed, így velem vagy édes.

                                                  Úgy érintsél mint a májusi szellő,
                                                  Simításod legyen szívet ölelő.
                                                  Legyen benne tüze ami melegíthet,
                                                  Drága asszony, adjad hittel a szeretetedet.
                                                  Szerző: FM.