Az utca sem a régi, az égők másak lettek,
Valahogy nem úgy jönnek át a fények.
Másként törik meg a sötétséget,
Én kopogó léptekkel, köszöntöm az estet.
Itthon vagyok nézem a kaput a házat,
Az utcán állok, faggatom a múltat.
Édesanyámat most ide képzelem,
Úgy mint régen, akkor amikor érkeztem.
Nem vár rám ő, nincsen fogadtatás,
Az időbe veszett, a hazavárás.
Csak emlékek amik élhetnek,
Meg nem érinthetnek már, az áldott kezek.
Nem nyílik a kapu, elnézem a zárat,
Jó anyám kaput már nem tárhat.
Hiába a fény, ami pazarabbul érhet,
Soha, sosem nem érezhetem az ölelésedet.
Azok a szavak, át már sosem jönnek,
Pedig néha olyan jól esnének.
Most is meg köszönném az intelmeket,
Bár átélhetném, még neked a szeretetedet.
Itt állok tört a fény, nincs ki hazavár,
Idő eszi, nem nyílhat a zár.
Így esett, kicsit időzgettem én,
Ballagok már, cipő koppan a járda szélén.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése