Vers. Céltalan életnek.

                                           Céltalan életnek.
                                           Céltalan életnek, de keserű az íze,
                                           Kiég abba a szívnek tüze.
                                           Elringassa, altassa az vágyát,
                                           Búbánatának veti így el magját.

                                           Ránk telepedve ő nem pisszen,
                                           Tud uralkodni a múló életen.
                                           Lehúzhassa neki az értelmét,
                                           Köd fedi az embernek a szemét.

                                           Hagyja csak azt a vágyat ébren,
                                           Vele az ember révbe érhessen.
                                           Gerjeszthesse fel az akaratát,
                                           Pörgethesse fejben a gondolatát.

                                           Szitálja, értelmét az éltethessen,
                                           Csüggedni attól ne lehessen.
                                           Mert ha vágyunk éled bennünk,
                                           Céltalan nem lehet az életünk.

                                           Aztán az akarat az tettre késztet,
                                           Értelme szívbe lángot éltethet.
                                           Így lehet csak szép az életünk,
                                           Ha teszünk, akkor már szeretünk.

                                           Dolgunkat addig még csináljuk,
                                           Szíveinket közbe mi kitárjuk.
                                           De sokszor észre sem vesszük,
                                           Munkánkat, mi másért is tesszük.
                                           Szerző: FM.

Vers. Hisz te vagy nekem.

                                         Hisz te vagy nekem.
                                         Hisz te vagy nekem a mindenem,
                                         Ugye kérhetek tőled Istenem.
                                         Ha lehet mezőt, zöldet,
                                         Búzakalászt, amit szellő lenget.

                                         Kenyeret mindenki asztalára,
                                         Jusson rá finomság is arra.
                                         Éhezőből ne lehessen,
                                         Kérlek, segíts minden emberen.

                                         Csupán csak segítséged kérem,
                                         Nézzél le miránk Istenem.
                                         Tekinteted legyen rajtunk,
                                         Hagyjad, mi hagy boldoguljunk.

                                         Hozzon az évünk boldogságot,
                                         Fedjen az szomorúságot,
                                         Szemből öröm sugározzon,
                                         Az ember mindég mosolyogjon.

                                         Lobogjon a lángja a szeretetnek,
                                         Örülhessünk szebb életnek.
                                         Járja az be a nagyvilágát,
                                         Embereknek szívét foghassa át.

                                         Ennyit kérnék én most csak tőled,
                                         Te hozzad csak az új éved.
                                         Hiszen annak ide érkezni kell,
                                         De nappalba nap, az így keljen fel.
                                         Szerző: FM.

Vers. A peronon most.

                                          A peronon most.
                                          A peronon most bőrönd, özön,
                                          Utazni készül az Ödön.
                                          Rajta ül zöld bőröndjén pihen,
                                          Jön neki vonata, zakatol a sínen.

                                          Befutva fékez, megáll az ötön,
                                          Vörös fénye van még a jelzőn.
                                          Van, aki nem utazik már innen,
                                          Pakkjával leszáll, utat érhessen.

                                          Felszállhat, már utazhat Ödön,
                                          Van egy fülke, ami neki bejön.
                                          Bőröndje a polcon van, fen,
                                          Helyet foglalt most már pihen.

                                          Jelző villant a zöld fénye átjön,
                                          Menesztik a vonatát, gördüljön.
                                          Fut a kerék, pörög a síneken,
                                          Aztán majd térközöket érintsen.

                                          Távolsága fogyjon, le szűküljön,
                                          Az kerék ki úgy pörögjön.
                                          Ödön időben célállomást érjen,
                                          Reggelébe még városa pihenjen.

                                          Az a vonat bíbor fényébe jöjjön,
                                          Benne az állomás tündököljön.
                                          Ödön, bőröndöket úgy vigyen,
                                          A fáradozása, örömbe telhessen.
                                          Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Szeretem a perceket.

                                         Szeretem a perceket.
                                         Szeretem a perceket, mit teveled tölthetek,
                                         Várom bennük, élhessem jöjjenek érintések.
                                         Imádom lépteidet, amiket értem teszel,
                                         Mert te engem mindég boldogságba viszel.

                                         Szeretem nézni szemed, azt a káprázatosat,
                                         Imádom szemeiden a kiülő vágyódásokat.
                                         Mert ha látom azokat, úgy szép az életem,
                                         Így lehetsz napomban benne te reményem.

                                         Köszönöm az idillt, a szép perceit te neked,
                                         Napokat rak össze, mibe ott lehetek veled.
                                         Ha nevedet, bele suttoghatom a füledbe,
                                         Felemel, repit, visz engemet az a fellegekbe.

                                         Kérem istenemet, ragyogtathassad  egemet,
                                         Hozzad napjaimba mindég a fényedet.
                                         Életemet fedd, érintsél meg a türkizeddel,
                                         Legyél te nekem, hozzad azt közelségeddel.

                                         Töltsd be minden napom, legyél áradat ottan,
                                         Éltessed a szívet, hiszen az érted dobban.
                                         Minden dobbanásban ott van egy sóhajtás,
                                         Akarom látni, nyűgözzön le a bűvös pillantás.

                                         Hullám legyen, úgy simíthasson érintésed,
                                         Lágyságát hozza át bőrömön kezed.
                                         Parfümödnek illata kábíthasson engemet,
                                         Tompítsa szeretet, estébe a gyertya fényeket.
                                         Szerző: FM.

Vers. Megy, nem marad meg.

                                           Megy, nem marad meg.
                                           Megy, nem marad meg, ez az év se,
                                           Repül tovább már csak mese.
                                           Ott lesz ő is majd a többivel,
                                           Mulandó tovaszálló érintő évekkel.

                                           Úgy múlik, helyette mindég új jön,
                                           Mert, hogy érkezik, így beköszön.
                                           Ünnepeljük, várjuk őt, jöhet,
                                           Bízzunk mindég, hozhat az szebbet.

                                           Betegséget nekünk sosem hozzon,
                                           Még van, békében gondolkozzon.
                                           Neki minden napja áldott legyen,
                                           Érintsen, az elesetten segíthessen.

                                           Boldogsággal töltse be ő a napjait,
                                           Éhező ne legyen, a finom falat ízeit.
                                           Szája érezhesse minden embernek,
                                           Arcokon kiülő mosolyok legyenek.

                                           Csupán erre kérném én Istenemet,
                                           Még ó évben nyitom a pezsgőmet.
                                           Újév első perceiben fohászkodom,
                                           Mielőtt neki ízébe bele kóstolom.

                                           Múlik nem maradhat ez az év sem,
                                           Érinthet így mostan az emlékem.
                                           Istenem hessegetem bánatomat,
                                           Vágyom, az egedbe felszállt arcokat.
                                           Szerző: FM.

Vers. Mindenkinek kívánok boldog karácsonyi ünnepeket. Karácsonyi fényben.

                                     Mindenkinek kívánok boldog karácsonyi ünnepeket.
                                       Karácsonyi fényben.
                                       Karácsonyi fényben, derű van szívekben,
                                       Fenyőfán díszes gyertya fénye lebben.
                                       Szeretetet éltet csipetnyi a lángja,
                                       Átöleli azt most, fénye a világot bejárja.

                                       Megérint mindenkit, hitet hordoz széjjel,
                                       Jézushoz hív minket szent karácsony éjjel.
                                       Istennek házába, neki templomában,
                                       Éjféli misére csillagtól fénylő éjszakában.

                                       Jézushoz templomban Betlehemet nézni,
                                       Vele lenni szeretettel feltöltődni.
                                       Hagyni a szívünket az ki hagy nyílhasson,
                                       Karácsonynak fénye arra ráhathasson.

                                       Fedhessen le minket, éltessen a csillogás,
                                       Neki napjaiba ott lévő ragyogás.
                                       Díszített fenyő, csillagszóró szikrába szálló,
                                       Fénylő gyertyák lángja a szívekhez szóló.

                                       Érjen mindenkit, ő legyen dísze lakásának,
                                       Ünnepét járja át illata a fenyőgyantának.
                                       Angyaloknak most suhogjanak szárnyaik,
                                       A világot fedhessék le nekik a dallamaik.

                                       Hozzanak ők békét, feltöltődött szívekkel,
                                       Bele napjainkban maradandó szeretettel.
                                       Hitünk lehessen a táptalaja annak,
                                       Diktáljon jót az ész, mindég az akaratnak.
                                       Szerző: FM.

Vers. Fellobbant lángja.

                                         Fellobbant lángja.
                                         Fellobban lángja mind a négy gyertyának,
                                         Ünnepünkbe bele csillogó fényt hoznak.
                                         Ég a negyedik is az bűnbánatot oldoz,
                                         Fényében benne, ő most reményt hordoz.

                                         Az Advent így ér véget, lángok jelképével,
                                         Pislákoló gyertyáknak üzenetével,
                                         Mert koszorúján neki fények azért égnek,
                                         Ők mind a négy vasárnap jelképet éltetnek.

                                         Halvány kis fényük most a világot átfogja,
                                         Embereket érint nekik fénylő lángja.
                                         Békét, hitet, szeretetet, reményt hirdetnek,
                                         Így a szíveinkbe bele ők fényükből visznek.

                                         Aztán már csillaga jelzi, az ünnep érkezett,
                                         Mutatja az utat Jézus megszületett.
                                         Betlehemet lefedi fényével,
                                         Minket templomba hívogat karácsonyi éjjel.

                                         Mennyi szeretet van most az emberekben,
                                         Mindent, mindent lefed most a béke.
                                         Kívánunk mostan mindenkinek szépet,
                                         Hisz erről szólhat az élet, Jézus ezért élhet.

                                         Mutassa az utat, a jóságot, vele a hitet,
                                         Az éltethet csupán szeretetet.
                                         Mert annak élni kell mindég mi bennünk,
                                         Fénye, soha ki nem alvó táplálja a szívünk.
                                         Szerző: FM.

Vers. Utolsó napjaiban.

                                                                           Ez is itt van.
                                              Utolsó napjaiban.
                                              Utolsó napjaiban a múló évünknek,
                                              Az emberek leltárt készítenek.
                                              Mit is kéne szelektálni,
                                              Amibe nincs lényeg, attól megválni.

                                              Átgondoljuk mi, majd fogadkozunk,
                                              Az újévben másképp élünk.
                                              Majd ahogy az idő telik benne,
                                              Az ember rájön ilyet mért is tenne.

                                              Szinte minden marad úgy a régiben,
                                              Abba a beidegződésben.
                                              Mért is van ez így, az Isten tudja,
                                              Kényelmét az ember fel nem rúgja.

                                              Talán mert már hozzá szokott ehhez,
                                              Ami kiszolgált, ahhoz a régihez.
                                              Vagy egy közmondás áldozata lehet,
                                              Ne váltsd ismeretlenre, az ismertet.

                                              Közben az idő meg csak megy telik,
                                              Már megint újév közeledik.
                                              Készülünk rá, fogadjuk, őt várjuk,
                                              Megint a szokásainkat szelektáljuk.

                                              Így telik közbe minekünk az életünk,
                                              Mennyi mindent bele képzelünk.
                                              Az idő meg csak megy haladva,
                                              Telik az elmúlik, mirajtunk kacagva.
                                              Szerző: FM.

Vers, a kedveshez. Hiába menekülök.

                                         Hiába menekülök.
                                         Hiába menekülök, én hiába is futok,
                                         Sorsom elől messzire nem jutok.
                                         Ott van, mozgassa életemet,
                                         Ő az, aki betart, veti rám a követ.

                                         Lefed megtorpant ő majd hagy,
                                         Dolgozik, hadakozik az agy.
                                         Kiutat keres, közbe a lélek kesereg,
                                         Szörnyű ez még bennem lepereg.

                                         Aztán már talán megszán enged,
                                         Kedves, hozza neked a közelséged.
                                         Mert hát ez is csak ő neki a műve,
                                         Aztán már könnyebb kicsit derülve.

                                         Itt vagy te megérintesz, én oldódók,
                                         Szertefoszlanak a lehúzó gondolatok.
                                         Lehet szelektálni nem is vészesek,
                                         Ketten mi sose lehetünk vesztesek.

                                         Már aztán a sors is fordít, felkarol,
                                         Az ember nem céltalanul kóborol.
                                         Egyengessük utunkat haladunk,
                                         Emészti a múlt, övé már a gondunk.

                                         Célt éltet sorsunk összeköt minket,
                                         Úgy, hogy keveri közben az ízeket.
                                         Van az, hogy nem szánk íze szerint,
                                         De él ott a remény, bele fűszert hint.

                                         Keserűjét lefedi, így az életet szépiti,
                                         Mert, hogy a kiutat közbe díszíti.
                                         Hívó fénye neki ott van, felcsillan,
                                         Mutatja nekünk ő, őrlángját hívóan.
                                         Szerző: FM.

Vers. Mosolyuk ül ki most.

                                          Mosolyuk ül ki most.
                                          Mosolyuk ül ki most ő nekik az arcán,
                                          Visszább fognak az élet forgatagán.
                                          Karácsony tájékán megnyílnak a szívek,
                                          Szeretet árasztanak most az emberek.

                                          Fehérrel fedi le táját, vize a tengerének,
                                          Fentről hullnak ők csillogó hópelyhek.
                                          Égnek dunnájából az angyalok rázzák,
                                          Karácsony táján ők is a szeretetet adják.

                                          Érintenek minket, fel ők lelket töltenek,
                                          Azok ettől mennyivel könnyebbek.
                                          A szeretetnek, a jóságnak nincs súlya,
                                          Így hát, az embert az nem is rombolhatja.

                                          Sokkal másabb ez, így mosolyok között,
                                          Amikor szeretettel mindenki feltöltött.
                                          Mennyi kedves gesztus árad a világban,
                                          Boldogság sugárzik sok, sok pillanatban.

                                          Érintünk közbe vágyuk Isten közelségét,
                                          Várjuk a megváltót, neki születését.
                                          Békességet várunk mi az érkezéstől,
                                          Mert, hogy világunk is szebb lehet ettől.

                                          Megnyílnak a szívek, sugárzik a szeretet,
                                          Átvarázsolja ez mostan a lelkeket.
                                          Karácsony éjjelén velünk a békesség,
                                          Lehet így is élni, a haragra nincs szükség.
                                          Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Úgy imádom azt.

                                        Úgy imádom azt.
                                        Úgy imádom azt, ha ott van kezem kezedben,
                                        Tekinthetek bele gyönyörű szemedben.
                                        Élem a percet így szemem nem réved,
                                        Gondolat sem csapong, itt vagyok melletted.

                                        Most itt vagyok én veled, mindent félre téve,
                                        Az élet nehézségét csak úgy elfeledve.
                                        Oly jó megállni néha egy kicsikét,
                                        Nem viszi az ember addig sem keresztjét.

                                        Megpihen picikét, hagy múljanak a percek,
                                        Jöhetnek közbe át gyönyörű érzések.
                                        Éltető mikor egymásnak a másiknak élünk,
                                        Ő drágább lehet nekünk, mint netán életünk.

                                        Egy kicsit úgy lenni benne a rohanó időben,
                                        Nem törődni semmivel, ott lenni a csendben.
                                        Az időben a csendet hallgatni, a neszt éltetni,
                                        Édesen átjövő pillanatnak bűvöletében lenni.

                                        Ott lenni teveled átélni, az életnek szépségét,
                                        Forrósítani a vért, hagyni a szívek szeretetét.
                                        Lángoltatni azt, egymásért a holnapért,
                                        Mindég, mindég egy másik boldog új napért.

                                        Ha kezem a kezedben lehet, azt én imádom,
                                        Így lehetsz te mindég a boldogságom.
                                        Hiszen közel engedsz, utamon vagy velem,
                                        Mert széppé teszed, nem súly így keresztem.
                                        Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Kicsikét az álmom elvitt.

                                         Kicsikét az álmom elvitt.
                                         Kicsikét az álmom elvitt, meg pilledtem,
                                         Mert, hogy a bágyadtságom kipihenjem.
                                         Ledőltem hagytam azt éltese meséjét,
                                         Délutánomban ő hagy pörgesse kerekét.

                                         Visz engem az álmom száguldva mezején,
                                         Átélem, tűnődök neki a meséjén.
                                         Dallam szól itten, megható lágy zene,
                                         Lenyűgöz az éneke tündéreknek benne.

                                         Haladunk tovább az álom meg nem áll,
                                         Így érhetlek téged gyönyörű rózsaszál.
                                         Itt lehetek neked a bűvöletedben,
                                         Ha rövid időre is az álmom meséjében.

                                         Elbűvölsz te engemet, a kábító illattal,
                                         Lelkemre hatol bársonyos szirmoddal.
                                         Engedlek szívemben, itt lehessél velem,
                                         Mindég tavaszt idézz, szépítsed életem.

                                         Valóságom legyél te, éltető tünemény,
                                         Életemben nekem mindég a remény.
                                         Tedd gyönyörűvé mindég napjaimat,
                                         Éjébe is vihessen az, élhessem álmomat.

                                         Megpilledtem, az álmom vitt engemet,
                                         Így most a délutánom el veled telhetett.
                                         Nem bánom ezt, még élek akarom,
                                         Mindég csak mirólunk szóljon, az álom.
                                         Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Imádom a reggeleket.

                                             Imádom a reggeleket,
                                             Imádom a reggeleket, a pirkadatát,
                                             Benne a frissítő kávénak illatát.
                                             Azt, ahogyan te erre ébredsz fel,
                                             Vele még az ágyadban érlek el.

                                             Ébredsz, már felülsz, nyúlsz azért,
                                             Én epekedek a mosolyodért.
                                             Mert azt mindég megkapom,
                                             Telhet így már szépen a nappalom.

                                              Még kávézunk, nézem a szemedet,
                                              Mivel az elmúlt életet lefeded.
                                              Jön az át, tárul a lelked kinyílik,
                                              Mint a vízáradat, szeretet áramlik.

                                              Hozza azt át a fény oly éltetően,
                                              Benne múltunk a lefolyó években.
                                              Ott van a gyötrelem, a remény,
                                              Győzelem, a munka is a kemény.

                                              Jön át, közbe az egymással vegyül,
                                              Mosolyt éltet mi arcodra ki ül.
                                              Én nézem azt, közbe merengek,
                                              Mit kapok, azt mindent érdemlek?

                                              Mosolyod éltet ez jól esik mindég,
                                              Olyan az, mint a napfényes ég.
                                              Nem fedi le ború így az egemet,
                                              Átjön a nappalban, éltető szeretet.
                                              Szerző: FM.