Estéjébe járom az utamat, lefedi a nyár,
Felizzik a fű közt a Szent János bogár.
Villan halvány fénye, érint engemet,
Ha bár felhő fedi fent mostan egemet.
Nem jön át a vigasz, nem jön át a fény,
Távolság álcázza, fájó a remény.
Ó te tünemény itt lebegsz te előttem,
Délibábként feded most is sötét egem.
Mert szertefoszló kép, játszik énvelem,
Ragyogtassad nekem fénnyel éjjelem.
Csillagból áradó fény érinthessen meg,
Érezzem azt, hogy a szívem beleremeg.
Kísértsél engemet, te hozzad a derűdet,
Oszlathassa széjjel a sötét felhőket.
Ezüstözze a hold utamat, hogy járom,
Érinthessen rajta mindég boldogságom.
Fedd le te a homályt, hozzad a fényedet,
Ragyogtassad vele az életemet.
Kezedet fogva téged érinthesselek,
Hajnalom, ha jön, veled együtt ébredjek.
Estéjébe benne járom mostan az utamat,
Elnézem az izzó Szent János bogarat.
Felizzik itt is, ott is az a halvány fény,
Érint engem, bennem így élhet a remény.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése