Mert érintett lelked, emléked keresem,
Mosolyodat szívembe ültettem.
Bele szólt a végzet, neki élet kellett,
Kegyetlenségéért, hullatom könnyemet.
Szívembe váj ilyenkor össze szorul,
Ha a harang meg így kondul.
Elmúlást jelez, bele az időbe mondja,
Kongásába, csendít gyászosan hangja.
Borzongok ettől, magamba fordulok,
Vágyaim között össze roskadok.
Áhított éned, így marad velem,
Emlékembe őrzőm a neved kedvesem.
Lelkem patakjában, életem csordogál,
Tündérrózsaként, benne maradtál.
Így lehetsz te csak énvelem,
Ez nem múló, éled hisz örök a szeretet.
Nem hal az el, éled köti lelkeinket,
Buzgárként jön, érint emlékeket.
Ilyenkor össze áll, a képe énnekem,
Múltamba idézek, így itt vagy énvelem.
Játéka sorsunknak, olyan kegyetlen,
Árnyként hagyja szíveinkben.
Méltósága neki felül kerekedik,
Emlékébe feléledve, soha el nem múlik.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése