Lehunyom szememet, szép orcád látom,
Ezt a látomást, mindég úgy imádom.
Játszik az érzés, az megérint engemet,
Varázsod dobogtassa nékem a szívemet.
Elragadva engem, visz már hozzád aztán,
Ott lehetek veled estédnek alkonyán.
Értelmét adod te az édes életnek,
Simítását érzem a bársonyos kezednek.
Leheleted hallom ez oly jó érzés nékem,
Aztán a csendben, már a szemeid nézem.
Vélem vagy te drágám teljes valóságba,
Ott lehetek veled a varázsod mámorába.
Gyertya fényes estnek, őrült kábulatában,
Egy gyönyörű hölgy bűvös vonzatában.
Hol halkan szóló zene tölti be a terét,
Csupán azért csak, hogy emelje csendjét.
A pisszenés benne, ne törhesse varázsát,
Hagyja, éltesse neki valóságát.
Ó az éjszaka, bár mindég maradhatna,
Életemnek asszonya karja közt tarthatna.
Sajnos éled a pirkadat, a hajnala hasad,
Aztán minden csak emléknek marad.
Lehessen rajta az a valóságon,
Mindég maradjon, kánfórt sose játsszon.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése