A délutánjaim már úgy telnek,
Ebéd után elpilledek.
Nem nagyon, csak úgy kicsit,
Gondolataim között egy picit.
Elvisznek azok néha engemet,
Traktálgassák az emléket.
Ők az érzelmet feszegetik,
Mi rég múlt idő, azt idézgetik.
Hisz akkor teljes volt minden,
Az olyan volt, mint az éden.
Ó az a sok ismerős arc,
Csak a szívemben maradt karc.
Így lehetnek már csak énvelem,
Mikor rájuk emlékezem.
Bajom, egyre többen vannak,
Mennek ők, magamra hagynak.
Felfogom ennek így kell lenni,
Csak ellehet őket képzelni.
Nem érinthet a szó, nem jön át,
Bár néha érezhetném a vonzatát.
A délutánjaimban elmerengek,
De így is veletek lehetek.
Vigyázzanak rátok az angyalok,
Odafent, a mennyben is barátok.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése