Ború van napomban, megérint hűvöse,
Nem hoz vigaszt a napnak fényese.
Hűvösébe neki, bele borzongok,
Bénázódnak mostan köröttem a dolgok.
Úgy érintenek meg, engemet lehúznak,
Hiányoznak azok a vigasztaló szavak.
Hol vagy kedvesem, miért nem érintesz,
Romjában életem, hogyha nem késztetsz.
Hozzad a fényedet, ragyogtasd egemet,
Legyél te szellő oszlasd a felhőket.
Leheleted neked érezhessem,
Az életem te vagy, ne engedd el kezem.
Érezzelek mindég, legyél te a napomban,
Ne maradhasson az benne a borúbban.
Érintsen mosolyod, szavad oltalmazzon,
Úgy érintsd életemet, ne legyen bú azon.
Gyere, legyél benne, adhasd vigaszodat,
Bánat nélkül élhessek napokat.
Legyél az öröme, szépsége életemnek,
Éltesd az akaratot, értelmét a képzetnek.
Amik visznek engemet, veled repítenek,
Ha valóságukban ők, kiteljesedhetnek.
Aztán azok rólad, rólunk szólhassanak,
Felhőtlen életünkbe, csak derűt hozzanak.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése