Érintettél engemet, egy üstökös voltál,
Benne életemben fénycsóvát húztál.
Ott voltál te abba, elértél fényeddel,
Jöttél meg simítótál változó kényeddel.
Hideg volt az a fény, fagya körbe vette,
Azért volt nap, a ragyogása kiemelte.
Aztán újra dermesztette a fagy,
Szerettet a szív, de mást diktált az agy.
Jaj de sokszor beszólt, józanságra intett,
Diktált a szív, az felül kerekedett.
Kápráztató fényben esedezett érted,
Úgy is, hogy ígértél, aztán felejtetted.
Végül józansága neki felül emelkedett,
Nem lehetett követni azt a jelenetet.
Ha fagyos a lehelet, nem éltet parazsat,
Hamu rakodik rá. az már tüzet fullaszt.
Véget érhet aztán már a vágyakozás,
Távolodik fénye nincsen benne vonzás.
Az éterbe veszik nem tér vissza már,
Emléke maradhat csak, ami múltat zár.
Csillag voltál de itt nem maradhattál,
Azért a fényeddel meg kábítottál.
Bele húztál egy rovátkát szívembe,
Éljen fényed mással, a messzeségében.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése