Lefed mindent már az este, az be áll,
Innentől kezdődhet a tollas bál.
Hív a dunna, a párna már vár,
Engedem az álmomat, meséjébe már.
Legyél ott kedves, a fények érintsenek,
Úgy, azok hozzád repítsenek.
Te ropjad a táncod, tündérek zenéjén,
Érinthesselek meg az éjjeledben én.
Azután együtt járhassuk ott a táncot,
Dobathassuk fel a mesés álmot.
Érezhesselek, simuljál te hozzám,
Remeghessen bele minden porcikám.
Jöhessen át a zene, de csak csendesen,
Érzelmet kelthessen szíveinken.
Kábulata annak vigyen mámorába,
Repíthessen át az jéghegyén, a mába.
Érezzük aztán már a tűznek melegét,
Szíveinkbe benne a lángolás ízét.
Kísérthessél te mindég engemet,
Angyalaként érinthesd meg életemet.
Ne érjen végére sohasem az álmunk,
Meséjébe vigyen, ha álmodhatunk.
Tündér zenére rophassuk a táncot,
Élessze napunkban, benne a kábulatot.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése