Istenem, hogy jártam, úgy magamba szálltam,
Sikeresen mindenből ki ábrándulhattam.
Így meg fájó lélekkel az ember nem élhet,
Szedegeti széjjel sorsa, tovább sosem léphet.
Nála jártam a chiológusnál, hogy elmentem,
Kérdezett, én meg az életemről meséltem.
Tettem meghatóan, meséltem az életemről,
Ahogy sorsom érintett őszintén mindenről.
Ő csak aztán hallgatott, hullatva a könnyeit,
Közbe vigasztalhattam is, kirakta a whiskyt.
Mondtam én meséltem neki a sorsomat,
De nem hagytam üresen azt a két poharat.
Elmondtam egy részletet, kortyoltunk egyet,
Utána már kipakoltam, magamból egy hegyet.
Hiszen nagy mestere vagyok a szavaknak,
Összezilálhattam én a lelkit az orvosomnak.
Meghatódva embert, még így sosem láttam,
Utána már ezen el is gondolkodtam.
Egyik lelki sérült, a másikat gyógyítja,
De hát ő is ember, csak neki erre van módja.
Lelkének világa az, neki is ugyan úgy törhet,
Hiszen ő vele is játszhat a sorsa, az élet.
Elfogyott a whisky, a pohár is kiürült,
Bánatot oldoztunk, mi közben lelkünk tisztult.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése