Az éjszakában, álom visz a messzeségbe,
Így lehetek benne másik térbe.
Örök játéka ez az éltemnek,
Lehessek édesem, vágyam szárnyán útra kelek.
Utaztat a vágy már, angyallal szárnyaltat,
Akinek szavai innentől rám hathat.
Az éjszakába, megy az meséjében,
Egy másik dimenzióban, egészen más térben.
Úgy tűnik végtelen lesz, de végzete eléri,
Akarja a reggelt, a pirkadatot kéri.
Zuhanásába megy már a szárnyalás,
Emléknek marad az, hol ott van a vágyakozás.
Nem érnek fények, mattba megy életem,
Megérinti azt ottan a kérdésem.
Kőrbe vesznek kóca gondolatok,
Őket a vágy korbácsolja, miközben én halok.
Jőnek az újabb éjek, azok újra fednek,
Indulni kell, ó a hiányzó érintések.
A vágyhoz kötöz, engem el nem enged,
Utaztat sóvárgás mentesen, érhessem el eged.
Éj ezüstjében, érezem lüktetését szívednek,
Szívek tüze adja az utat a fénynek.
Elragad ott lelkednek hullámzó tajtéka,
Mért múló az éjszakája, ha ez életünk játéka.
Szerző. FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése