Vers. Még lerendezi.

                                             Még lerendezi.
                                             Még lerendezi magával a bánatát,
                                             Felfesti arcára a derű mosolyát.
                                             Ruháján igazit még egy kicsikét,
                                             Szeméből a bohóc letörli a könnyét.

                                             Aztán mosolyát már viszi magával,
                                             Mert így van szinkronba a világával.
                                             Ha szemére könnye ki is ül,
                                             Mosolyába az aztán már bele vegyül.

                                             Bánatát félre téve ő hozza a derűt,
                                             Porondon élteti a nagyérdeműt.
                                             Sugárzik belőle, a derűje az árad,
                                             Derül a közönség, mosolya mi fakad.

                                             Ha kis időre is mennyi boldog arc,
                                             Ez az élettől bánatért kapott sarc.
                                             Amit a rivalda fényének alatt,
                                             Embernek, egy másik ember átadhat.

                                             Adja azt úgy, hogy fájdalom gyötri,
                                             Nevetett közbe a sorsa őt veri.
                                             Senki nem tudja, hogy élete rom,
                                             Lelkében neki is, meg halhat az álom.

                                             Álma, mint másoknak neki is lehet,
                                             Élete mégis az által vitt szeretet.
                                             De ha ő nem kap, az rá is kihathat,
                                             Közönséget éltet, de lelke neki fájhat.
                                             Szerző: FM.

Vers. Edit.

                                                Edit.
                                                Edit
                                                kicsit
                                                elevenít,
                                                szépít.
                                                Virágait
                                                rezedáit,
                                                rózsáit,
                                                violáit,
                                                itt
                                                amit
                                                pázsit
                                                bekerít
                                                kicsit
                                                gaztalanít.
                                                Picit
                                                fellazít,
                                                porhanyósít.
                                                Kinyit,
                                                beindít,
                                                vizesít,
                                                párásít,
                                                frissít.
                                                Díszeit,
                                                ágyasait
                                                meghitt
                                                virágait
                                                belevitt
                                                hit
                                                Szépít.
                                                Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Elkápráztatsz engem.

                                        Elkápráztatsz engem.
                                        Elkápráztatsz engem, szépíted a napom,
                                        Sok édes pillanat ezt te tőled kapom.
                                        Benne van a varázs, ez magával ragad,
                                        Múló életemnek ez mindég értelmet ad.

                                        Átjön csillogásod, fényt hoz életemben,
                                        Tengerében annak csillámként lebben.
                                        Engemet megérintesz, magaddal viszel,
                                        Amit tőled kapok, boldogság az hidd el.

                                        Mi kéne több, hiszen itt vagy te velem,
                                        Édes mosolyoddal betöltöd életem.
                                        Valami meglepetéssel mindig előállsz,
                                        Amivel aztán nekem a szívembe találsz.

                                        Megérinted azt, neki fel tüzét éleszted,
                                        Ereimben így véremet pezsdíted.
                                        Édes vagy ettől, olyan szeretni való,
                                        Rózsaszálam vagy nekem öröké nyíló.

                                        Velem vagy, örökre befogadott szívem,
                                        Abba neked neved, örökre bevéstem.
                                        Kápráztass engem, legyél te ott mindég,
                                        Elragadó varázs, ne legyen üresen a lég.

                                        Tengeremet érintsd, legyél rajta csillám,
                                        Érezhessem azt velem vagy te drágám.
                                        Ragyogtasd nekem mindég nappalomat,
                                        Átélhessem neked, benne a pillanataidat. 
                                        Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Egyetlem makulátlan.

                            

                                        Egyetlen makulátlan.
                                        Egyetlen makulátlan pillantásodért,
                                        Csupán a kedves mosolyodért.
                                        Kegyeidért lábad elé borulok neked,
                                        Csak érezem az átjövő szereteted.

                                        Hagyd, bálványozhassalak tégedet,
                                        Foglalhassam imámba a nevedet.
                                        Gesztusként ezt nyújthassam feléd,
                                        Engedd azt, hogy leborulhassak eléd.

                                        Megalázónak nem érzem tettemet,
                                        Csupán kifejtem az epekedésemet.
                                        Neked, a hölgynek, kit szerethetek,
                                        Úgy, hogy életem részének tekintek.

                                        Velem vagy, borúból hozod kedvem,
                                        Éltetsz derűt, széppé teszed életem.
                                        Formázod mosolyoddal a világomat,
                                        Átlátsz rajtam, érzed gondolatomat.

                                        Epekedek édes minden pillanatodért,
                                        Sorsomnak is hálás vagyok ezért.
                                        Hiszen veled is azt megoszthatom,
                                        Így lehetel nekem, valóságban állom.

                                        Álmom vagy benne a nappalaimban,
                                        Fényként érintesz így meg azokban.
                                        Csillogtassad, egem fényezed nekem,
                                        Legyél rajta a nap, te mindég édesem.
                                        Szerző: FM.

Vers. Úgy lehetünk részesei.

                                          Úgy lehetünk részesei.
                                          Úgy lehetünk részesei e gyönyörű világnak,
                                          Hatásai alatt vagyunk mi a csillagoknak.
                                          Befolyásolják nekünk az egész létünket,
                                          Vezérlik mindég, formázzák az életünket.

                                          Születésünkkor ők, hogy hatnak egymásra,
                                          Tőlük függ minekünk a sorsunknak írása.
                                          Születhetünk gazdagnak, akár szegénynek,
                                          Kihatását nem tudhatja senki a végzetnek.

                                          Sorsa, hogy formázza, végül is mivé teszi,
                                          Pályája milyen lesz, az élete merre viszi.
                                          Csillagoknak állása lesz, ami majd eldönti,
                                          Az életerőt is bennünk mindég ő készteti.

                                          Mint az apály, vagy a dagály a tengeren,
                                          Átjön miránk is mind ez a szeszélyen.
                                          Vihet az bánatban, akár örömöt is hozhat,
                                          Ami aztán majd környezetünkre kihathat.

                                          Minekünk az életünk attól is szép lehet,
                                          Csillaga állása mindenkit másképpen érhet,
                                          Éppen úgy, mint ők az ember is ragyoghat,
                                          Vagy hulló csillagként mélységbe zuhanhat.

                                          Akár, hogy fordulhat, ez kihathat egymásra,
                                          Örömöt, boldogságot vihet át másokra.
                                          Mint a ragály éppen úgy terjedhet,
                                          Boldogságot, vagy netán bánatot éltethet.

                                          Úgy lehetünk részesei e gyönyörű világnak,
                                          Nekünk a csillagok életutat szabnak.
                                          Senki nem tudhatja, hogy hol éri végzete,
                                          Halhat is, vagy saját kezétől végzi be élete.
                                          Szerző: FM.

Vers. Játékosan telik el.

                                               Játékosan telik el.
                                               Játékosan telik el nekünk az egész életünk,
                                               Vidámparkba a nagykeréken ülnénk?
                                               Semmiből lentről az velünk elindul,
                                               Mindég más az érzés, amíg körbe fordul.

                                               Elindul majd a tájban az, panorámát éltet,
                                               Minél fentebbre visz, úgy éltethet szebbet.
                                               Tágítja a teret, elénk tárja pazar képéit,
                                               Majd a csúcsára érve minket visszafordít.

                                               Ilyen az életünk, mert ő is foroghat velünk,
                                               Egyszer lent, majd máskor fent lehetünk.
                                               Végzetünk a sors, hiszen az tekeri kerekét,
                                               Napjainkba rakja bele az életünk értékét.

                                               Vissza nincs, bukás lehet, vagy akár siker,
                                               Mit elérhettünk az mindent visszateker.
                                               Vagy pont a semmiből felemel magasra,
                                               Felvihet magával akár egészen a csúcsra.

                                               Mozgásban tartja, vezérli egész életünket,
                                               Hagyva maga után néha zökkenőket.
                                               Úgy jó az, ha nagyon nem himbál,
                                               Az tovább visz minket, mint a mérleg beáll.

                                               Egy átlag életet mindég biztosítva nekünk,
                                               Ahol lent sem vagyunk, de ne is zuhanjunk.
                                               Sugároz biztonságot, kellemes érzést adjon,
                                               Szeretetünk onnan, vad folyóként áradjon.

                                               Jászuk az életet, ha játszani kell azt nekünk,
                                               Forogjon velünk, vigyen minket a kerekünk.
                                               Szép legyen, életünk mindég úgy forduljon.
                                               Boldogsága neki, az minket beragyogjon.
                                               Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Csendes estének.

                                       Csendes estének.
                                       Csendes estének a múló órájában,
                                       Mikor megpihen minden abban.
                                       Feltör nekem vágyam, az elragad,
                                       Száguld, visz engemet, nem lohad.

                                       Estének óráját csendben múlatom,
                                       Hagyom, vigyen most gondolatom.
                                       Visz hiszen, szárnyal végtelenében,
                                       Hozzád repít az a csillogó fényben.

                                       Ott lehetek így teveled csillagom,
                                       Fényed érint ez, amire én vágyom.
                                       Betölti az éjének sűrű sötétségét,
                                       Éjszakája hozza a gyönyörű lényét.

                                       Itt érezlek, pedig nem is álmodom,
                                       Velem vagy, én a kezedet foghatom.
                                       Hallom most a csendben szavadat,
                                       Bele leheled abba a sóvárgásodat.

                                       Haladok így, már közben eszmélek,
                                       Csillagok fényében haza érhetek.
                                       Már aztán lesz valóság ez a vágy,
                                       Ölelés jön át az oly selymesen lágy.

                                       Időben múlik az nincsen sóvárgás,
                                       Testedet érinteni így egészen más.
                                       Élteti a vágyam, igazabb ez mostan,
                                       Éjelem most szép, érezhetlek abban.

                                       Érzem parfümöd ami átjön éjében,
                                       Keveredik az neki bele csendjében.
                                       Oly kábítóan hat így a moccanás,
                                       Fény járja azt át, a hajnali pirkadás.
                                       Szerző: FM.