Belépek a kapun.
Belépek a kapun, oda hol csend honol,
Az emlék éled, ami hozzám szól.
Éled az fel, rólatok beszél,
Sírok közt keresem a neveket ami bennem él.
Kötődtök ti hozzám, az emlékeimen,
Pörög le előttem most az képeken.
Akkor az időben velem voltatok,
Feldobottak, szépek voltak azok a nappalok.
Így lehetek itten csak ti veletek már,
Nem halhat az idő emléket tár.
Megállok, ti veletek így időzgetek,
Csordogálnak közbe, szememből a könnyek.
Bár lehetne úgy, mint akkor barátok,
Érintők lenének a találkozások.
Benne lehetne abba a humor,
Ami kacagásába vihette az életünket olykor.
Hol vannak azok már lefedi a csendje,
Örökös nyugalom, neki a bölcsője.
Nem jöhetnek onnan érintések,
Hely pedig azok néha, néha ej de jó esnének.
Itt vagyok veletek ahol a csend honol,
Sercen a gyertya, fényébe lángol.
Mondom közbe, halkan az imámat,
Könnyek között zárom, bele szívembe a múltat.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése