Még gondolat kevereg, érintenek óhajok,
Szállhatnak a sóhajok.
Hisz feltörhetnek, jönnek,
Szárnyaira vesznek, így hozzád repítenek.
Ott lehetek, azután én érezlek tégedet,
De ez ami szenvedtet engemet.
Hol a tüze, ha élőben nem érhetsz,
Irritált ez, mert ha nem vagy tépdelhetsz,
Megyek érjelek, az ösvényt taposom,
Gondolataimat formázom.
Meg szép szavakkal érintselek,
Hatásával szállhasson az édenbe a lélek.
Ha vagy, vigyél érinthessük a poklot,
Hisz azt vágyom az égető lángot.
Melegét ami körbevesz,
Egy angyali ölelést, hol csendet ér a nesz.
Hol lefedhet azután, mindent a szeretet,
Benne szunnyadhat a képzelet.
Így ez engemet, érhet,
Édes kettőssége, ördögi mi édenbe vihet.
Érzés ez átjövő, rajta éltetőn az életen,
Útján haladni lehet, ha az végtelen.
Siklásba viszi csónakját, az élet tengerén.
Beteljesedett álomnak élteti, óhaját érzetén.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése