Csordogálnak le, felettünk az évek,
Múló idő ahol vezekelnek.
Gondolatokba vitt tetteket éltethet,
Azoknak a történésükbe, életet illethet.
Úgy vannak ott ahogy elérhették,
Ahogyan a lelket cikizték.
Az elemek játéka ahogy sikeredett,
Érintett tüzével, akár hűvösbe vihetett.
Mert volt úgy, az bizony köddé vált,
Gomolygón a cseppjeibe szállt.
Itatódott, az életnek talaján,
Az idő enyhíthetett, neki a fájdalmán.
Háborgó tengerként érhet az élet,
A tajtéka ami partot érhet.
Mehet szivárványba a porladó vize,
De fény kell, ami éri azt majd kiszínezze.
Életünkre viszi színét az éltető fény,
Festheti úgy érheti az erény.
Lehet ború, mi emberére hat,
Lelke is derülhet, ha az éppen kacagtat.
De ha telepszik is a tett az időbe,
Ne lehetne az a döbbenetbe.
Felszabadult maradna a lélek,
Gyötrődése nem kéne, oda az életnek.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése