Utazunk mi, itten mozgásban vagyunk,
Az állomáson vár ránk vonatunk.
Ha le is szállunk néha egy kicsit,
Körülnézünk, de nem időzünk sohase mi itt.
Indul velünk, aztán halad az a vonat,
Éppen, hogy érinti az állomásokat.
Idő viszi, tolja azt maga előtt,
Átrepíti a múltba, pillanata ami érinti a jövőt.
Ott marad aztán a múltjába veszik,
Rövidül az út mert ő igyekszik.
Úgy csinálja alig észleljük,
Pedig ami elmúlt, mi bizony években mérjük,
Hiszen telnek azok, szállnak felettünk,
Oda van karcolva bele a múltunk.
Törékenyek ott az emlékek,
Elmosódhatnak benne, megfakulnak képek.
Poggyászként visszük mégis magunkkal,
Benne emlékek halmazával,
Megesett érintés, megtörtént velünk,
Ördögi, angyali ettől teljesedik ki az életünk.
Gerjedésbe mennek tőle a vágyaink,
Így érinthetnek meg útitársaink.
Lehet akár egy életre szóló,
Roboghat így már a vonatunk, az időbe toló.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése