Mint a téli csend.
Mint a téli csend, szívemet úgy takarja,
Ha rajta van a bújának borúja.
Ridegsége hópihével fedett,
Fagy viszi jégbe, szerencsétlenségébe életemet.
Mert ha az megérint, tépkedheti énem,
A balsors az mi szedeget engem.
Magamra hagy csalfa a remény,
Érintő fény nélkül epekedés, az élet kőkemény.
Hol van az a fény, mért nem érint meg,
Fagya életemen meddig szendereg.
Érintsél meg édesem, legyen lágysága,
Terülhessen mint az Alföldbe, a Nagykunsága.
Mert ha így van, másabb lehet e világ,
Egy igazi rózsaszál, mégse jégvirág.
Melegséggel áraszt,
Lehet a nap akármilyen, az így sosem fáraszt.
Minyivel jobb ez, érezhetlek tégedet,
Hiszen szikra érint, gyújtja a tüzet.
Nem fedheti dér, így a szívet sohasem,
Édes asszony, vidd fényébe te az én életem.
Legyél ott tűz, legyél mindég égető,
Az se baj ha a pokolt éltető.
Ördög fiókaként érints, táplálj meleggel,
Még így lesz, bánata a szívet nem emészti el.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése