Vers. A remény.

                                             A remény.
                                             A remény, amibe kapaszkodni lehet,
                                             Ha a bal sors felül kerekedett.
                                             Ott netán már a kötelék szakad,
                                             Már csak ő az, aki még mivelünk marad.

                                             Lehet oly pici, mint egy szalma szál,
                                             Mégis buzdít, hogy kapaszkodjál.
                                             Kínálkozik ereszti gyökerét,
                                             A sorban útólsó, de ő ki nyújtja a kezét.

                                             Picike fénysugár, de ő mindég elérhet,
                                             Akaratot buzdít, vele élhető életet.
                                             Veszi azt a vigaszába bele,
                                             Nem marad, az ember élete búval tele.

                                              Rakja sorsunk, miránk a tüskéket,
                                              Szedegeti a remény le őket.
                                              Mennyi, mennyi bánat,
                                              Ólálkodva ők, de vetik meg ágyukat.

                                              Mi padlót fogunk, rajta elterülünk,
                                              Kisérthet a lehúzott életünk.
                                              Bánatunkkal vegyülünk mi itten,
                                              Lelket érintő könny, pörög szemeinken.

                                              Hiszen ez az élet, hozhatja a rosszat,
                                              Sajnos élteti a problémákat.
                                              Persze a reményt is, az meg a hitet,
                                              Kezet nyújt a remény, hite akaratot éltet.
                                              Szerző: FM.

Vers, egy angyalhoz.

                                         Ha mehetnék.
                                         Ha mehetnék, vágyaimon szállnék,
                                         Sohasem haboznék.
                                         Vad hullámok között örökösen,
                                         Éleszteném a parazsat, neked a szíveden.

                                         Élne a szenvedély, fognám a kezedet,
                                         Benne vegyülne sorsomban életed.
                                         Lehetne ez akár örökös kötelék,
                                         Életemben, így már sohasem szenvednék.

                                         Te velem lennél, így lennél az életem,
                                         Mert nincs így magamat kérdezem.
                                         De nem jön rá a válasz,
                                         Így kérdéses marad, nincs benne vigasz.

                                         Ó te kósza álmok, ti tova szállók,
                                         Élnek abba, benne a hóbortok.
                                         A mániája az mi magával ragad,
                                         Fellángoló lángja, azután tűzzé duzzad.

                                         Hajt a vágy, pillangót kergettet velem,
                                         Kérdés marad, hogy el e érem.
                                         Marad így sóvárgás csupán,
                                         Életem érted vágyódok, egy angyal után.

                                         Ha mégis ott lehetnék, szárnyra kelnék,
                                         Azután már nálad álmot érhetnék.
                                         Kérdése aztán nem maradhatna,
                                         Élne a vágy, sóvárgásban álom valósulna.
                                         Szerző FM.

Vers. Írt a szerelmem.

                                          Írt a szerelmem.
                                          Írt a szerelmem, küldött egy levelet,
                                          Fel vázolta benne a képletet.
                                          Közölte esküvőre készül,
                                          Nálam szebb száll legényke veszi feleségül.

                                          Küldte a meghívót menjek esküvőre,
                                          Meg utána majd az estebédre.
                                          Vissza írtam ott leszek én drágám,
                                          Hogyha meghívtál, no azt ki nem hagynám.

                                          Az utolsó táncot perce, hogy akarom,
                                          Azután már nem ölelhet karom.
                                          Téged táncba viszlek,
                                          Az asztal tetején, ott majd megpörgetlek.

                                          Azután majd te, a karomba szédülsz,
                                          Érezhetem ahogy át szellemülsz.
                                          A másikat, mégse akarod,
                                          Karjaimba ringatlak én, akarom a csókod.

                                          Nem érdekel, mit mond az a másik,
                                          Ha tudom a szerelem nem múlik.
                                          Mért is akarnál te levakarni engem,
                                          Az estebéden veled, majd azt átbeszélem.

                                          Ott leszek, persze hogy elmegyek,
                                          Érted drága mindent megteszek.
                                          Nem lesz esküvő, kaptam a levelet,
                                          Marad ő énekem, no ez egy másik képlet.
                                          Szerző: FM.

Vers. Rohanó világ.

                                         Rohanó világ.
                                         Rohanó világ, pusztulást halmozol,
                                         Amit magaddal hordozol.
                                         Jövő, ha múlt szóváteszi, szól hozzád,
                                         Netán szemedre vetné, nem a te hibád.

                                         Örökölted ezt, tehetsz te ellene,
                                         Az ember ki ellene tehetne.
                                         De lényege neki, az ottan van,
                                         Burkoltan, a gazdagság csapdájában.

                                         Hol lesz a víz, amit a jövő ihatna,
                                         Hely ha a múlt, vele spórolna.
                                         Kímélné, azt tönkre nem tenné,
                                         Az világát le, mint régebben úgy fedné.

                                         Mi lesz múlt, ha kérdéssé válik a lét,
                                         A jelen, így teszi fel a kérdését.
                                         Gazdagságod már semmit sem ér,
                                         Időbe telhet, még a világ magához tér.

                                         Élettelenül, majd tisztogassa magát,
                                         Mert nem értették neki a szavát.
                                         Pedig hallatta hangját, kérve kért,
                                         Ott, hol az ember mindent pénzbe mért.

                                         Gazdagsága veszendő, a jövőre hat,
                                         Kérdéses, élet így maradhat.
                                         Mi lesz ha pusztulásba megyen,
                                         Gyilkos szándékkal, majd saját véreden.
                                         Szerző: FM.

Vers. Még várat magára.

                                                    Még várat magára.
                                                    Még várat magára, a kikelet,
                                                    Aludva éli át a telet.
                                                    Álmodva benne az álmait,
                                                    Tél végén, majd bontja az szirmait.

                                                    Nem örökös véget ér a tél,
                                                    Akkor természet újra él.
                                                    Rügyei levelet bontanak,
                                                    Ahol a bimbóik, virágba borulnak.

                                                    Színeikkel díszítik a tavaszt,
                                                    Az áprilist a ravaszt.
                                                    Abba éled, ott a bolondság,
                                                    Hisz szeszélyebe rejlik a turpiság.

                                                    Még az hideg, amit néha kever,
                                                    Ami azért romjaiba hever.
                                                    Ibolya illatban megy át a világ,
                                                    Színeibe pompázik, a millió virág.

                                                    Köröttük rovarok zsonganak,
                                                    Aztán már ők halnak.
                                                    Petéikbe lesz benne az élet.
                                                    Generációt, majd ő újabbat éltet.

                                                    Ilyen az élet örökös kikelet,
                                                    Körforgásba tartja a lét.
                                                    Altat, pihentet, de ott a halál,
                                                    Éltet az élet, ösztöne magára talál.
                                                    Szerző: FM.

Vers. Tikasztó a meleg.

                                                    Tikkasztó a meleg.
                                                    Tikkasztó a meleg, izzadásba megyen,
                                                    Kaszálgat gazda odakint a réten.
                                                    Kaszáját forgassa, pengeti,
                                                    Selyemfüvét így a rétnek rendre terelgeti.

                                                    A kaszát élezi, jobb legyen pengése,
                                                    Harap az, ha jó az élezése.
                                                    A nap az égen, csak ontja melegét,
                                                    Kicserzi az átfesti, mert érintheti bőrét.

                                                    Megemeli néha csipetkét kalapját,
                                                    Szellőzteti vele izzadó homlokát.
                                                    Egy kicsit se lazít, araszolva halad,
                                                    Lengeti a kaszát, de lépésébe marad.

                                                    Szaporodik a rend, fonnyassza nap,
                                                    Szárad, belőle a jószág szénát kap.
                                                    Takarmány lesz télidőre neki,
                                                    A gazda a jászlába, porciózza majd ki.

                                                    De előbb vágni kell, le kell kaszálni,
                                                    A nap melegébe jó kiszárítani.
                                                    Utána már azt kazlazni lehet,
                                                    De minden művelete izzadásba mehet.

                                                    Tikkasztó a meleg, nincs neki kegye,
                                                    Belekap a fűbe a kasza hegye.
                                                    Harapós az éle, rakja azt a rendbe,
                                                    Peng az, gazdájának a dolgos kezébe.
                                                    Szerző: FM.

Vers, az édeshez. Mivel létezek.

                                               Mivel létezek,
                                               Mivel létezek, e világban élhetek,
                                               Benne sírok, vagy nevetek.
                                               Döntögeti a sorsom a kedvemet,
                                               Búsulásba viszem, vagy lelem örömömet.

                                               Élek én, e kettősségbe temetkezek,
                                               Lehúzó életem, vagy emelkedek.
                                               Neki forgásában vagyok,
                                               Hiába agyalok, ez ellen tenni nem tudok.

                                               Nappalok jöhetnek így szomorún,
                                               Álcázottak azok, rajta a bún.
                                               Néha ez így maga az őrület,
                                               Gyötrődésbe mén, nincs benne képzelet.

                                               Azután már jöhetnek szebb napok,
                                               Na ezekbe azért vigadok,
                                               Élményébe gazdag, édes ha te vagy,
                                               Ami rossz, aztán az innentől békén hagy.

                                               Nincsen sóvárgás, csak élni akarás,
                                               Mert te vagy, életemen ez áldás,
                                               Ha pillantásod, magával ragad,
                                               Ó te édes asszony, az élet vagy magad.

                                               Mert vagyok e világba élhetem,
                                               Hozzád visz a képzetem.
                                               Csak élni akarok, buzdít az elán,
                                               Mondjam asszonyomnak, nevét az imán.
                                               Szerző: FM.