Mivel létezek, e világban élhetek,
Benne sírok, vagy nevetek.
Döntögeti a sorsom a kedvemet,
Búsulásba viszem, vagy lelem örömömet.
Élek én, e kettősségbe temetkezek,
Lehúzó életem, vagy emelkedek.
Neki forgásában vagyok,
Hiába agyalok, ez ellen tenni nem tudok.
Nappalok jöhetnek így szomorún,
Álcázottak azok, rajta a bún.
Néha ez így maga az őrület,
Gyötrődésbe mén, nincs benne képzelet.
Azután már jöhetnek szebb napok,
Na ezekbe azért vigadok,
Élményébe gazdag, édes ha te vagy,
Ami rossz, aztán az innentől békén hagy.
Nincsen sóvárgás, csak élni akarás,
Mert te vagy, életemen ez áldás,
Ha pillantásod, magával ragad,
Ó te édes asszony, az élet vagy magad.
Mert vagyok e világba élhetem,
Hozzád visz a képzetem.
Csak élni akarok, buzdít az elán,
Mondjam asszonyomnak, nevét az imán.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése