Szeretem a telet, fehéren havasan,
Telhessen napjában zajosan.
Legyen benne, sikolya állandó,
Vidámságába menő, fel bánatot oldozó.
Hisz neki játékába, ott a lehetőség,
Mert van benne bőség.
Hegyeknek lejtőjén,
Mennyi élmény az, ha siklásába mén.
Aztán meg már áradhat neki sikolya,
Ráül arcaikra, emberek mosolya.
Mert ott van az élmény benne,
Repülhet embere, mintha szárnya lenne.
Ó az a suhanás, ott rajta a léceken,
Bele pörög marad emlékeken.
Már azután élteti a telet,
Vissza hozza mindég, majd az emlékezet.
Ennek véget csak az alkony vethet,
Nincsen benne a fáradság érzet.
Kellemes marad ahogy véget ért,
Áhítozik az ember, még sok ilyen napért.
Szeretem a telet, fehéren havasan,
Napsütésen szikrázásában.
Ahogyan az ott, megfesti a táját,
Dunnája alatt tavaszt vár, álmodva álmát.
Szerző:: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése