Néha halni akarok, majd rajta túl lépek,
Aztán már örülők hiszen élhetek.
Mert ahogy érint az élet,
Ez sorsom játéka éltet, vagy szenvedtet.
Élem az életem, ó mennyi érzelem,
De mindbe ottan a kételyem.
Alakul már azután,
Éppen gátat szab, de éled a fantázián.
Benne van azután ott a napomban,
Fénylő ragyogásban.
Mert érintesz, velem vagy édesem,
Valóságba megy, így mesés az életem.
Emelkedek veled, szárnyat eresztek,
Úgy foglak, hogy el nem engedlek.
Fent veled, az égbe szárnyalunk,
De boldog órák, hisz együtt vagyunk.
Élek ilyenkor, elragad az érzelem,
Csupán csak a szépet éltetem.
Érzem a levegőt, akarom,
A parfüm illatot, magamba szívhatom.
Élni akarok, most csak veled lenni,
Hinni a reménybe, életet éltetni.
Ha nem vagy magamba roskadok,
Nem értem mért van, de halni akarok.
Szerző : FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése