Vers. Elvagyok.

                                                   Elvagyok.
                                                   Elvagyok, néha merengek az életen,
                                                   A képzeten, tárul elém képeken.
                                                   Érinthet örökön a végzetem,
                                                   Rakodik a napokon, forgassa az érzetem,

                                                   Rakja oldalait, mert hát van neki,
                                                   Azt flegmán oda löki.
                                                   Mikor milyennel formázza az életet,
                                                   Ha jó hagyján, de van neki a keseredett.

                                                   Amelyikből neki kiszorul a vigasza,
                                                   Búbánat az, nincs semmi sansza.
                                                   Hal a lélek, a szív is borul,
                                                   Megcsordult könnyben, fájdalom szorul.

                                                   Azután lassan fordul, az kimozdul,
                                                   A végzeten a jó zúdul.
                                                   Így már másabb ez azért,
                                                   Nem fojtó, a súlya boldogságba mért.

                                                   Napok múlnak, ó éltető vigaszok,
                                                   Mégis lehet abba bánat az ok.
                                                   Változó él benne a szenvedély,
                                                   Ha bánatba mén, úgy azért az kevély.

                                                   Itten elvagyok, pörög le az életem,
                                                   Van úgy, hogy magamat temetem.
                                                   Azután már érint a fény megint,
                                                   Sorsom játéka, örökké keveri a színt.
                                                   Szerző : FM.

Vers. Mert a tegnapnak.

                                         Mert a tegnapnak.
                                         Mert a tegnapnak, a ma lehet holnapja,
                                         Így lehet a holnapnak tegnapja.
                                         Jöhet egy újabb nap mindég,
                                         Fedi éjjelével a nappalait, mindég le az ég.

                                         Éjszakába megy, újra kezdődhessen,
                                         A tegnapból újabb nap lehessen.
                                         Pörögve így a nap jön a másik után,
                                         Tegnap, meg azelőtt, de a holnap is talán.

                                         Azok telnek, múlnak ki, hogy éli át,
                                         Értékelheti ki mának, a tegnapját.
                                         Lehet varázsa, de rosszba is mehet,
                                         Az emberre így más, más hatással lehet.

                                         Maradandón átmegy a holnapba,
                                         Kísér utunkon, benne a múltba.
                                         A tegnapot, a tegnap ellőtőt,
                                         Görgeti útján, állandóan embere előtt.

                                         Akadály ha rosszat, jó ha jót éltet,
                                         Lehúz, netán feldobhat életet.
                                         Mert benne a holnapban,
                                         Életünkbe kísért, tegnapja lankadatlan.
                                      
                                         Benne lesz a múltba, pörgeti a képet,
                                         A tegnapot, mert azért az élet.
                                         Megy lassan pörög bele az évekbe,
                                         De tükröződik vissza, mába a jövőbe.
                                         Szerző: FM.

Vers. A remény.

                                             A remény.
                                             A remény, amibe kapaszkodni lehet,
                                             Ha a bal sors felül kerekedett.
                                             Ott netán már a kötelék szakad,
                                             Már csak ő az, aki még mivelünk marad.

                                             Lehet oly pici, mint egy szalma szál,
                                             Mégis buzdít, hogy kapaszkodjál.
                                             Kínálkozik ereszti gyökerét,
                                             A sorban útólsó, de ő ki nyújtja a kezét.

                                             Picike fénysugár, de ő mindég elérhet,
                                             Akaratot buzdít, vele élhető életet.
                                             Veszi azt a vigaszába bele,
                                             Nem marad, az ember élete búval tele.

                                              Rakja sorsunk, miránk a tüskéket,
                                              Szedegeti a remény le őket.
                                              Mennyi, mennyi bánat,
                                              Ólálkodva ők, de vetik meg ágyukat.

                                              Mi padlót fogunk, rajta elterülünk,
                                              Kisérthet a lehúzott életünk.
                                              Bánatunkkal vegyülünk mi itten,
                                              Lelket érintő könny, pörög szemeinken.

                                              Hiszen ez az élet, hozhatja a rosszat,
                                              Sajnos élteti a problémákat.
                                              Persze a reményt is, az meg a hitet,
                                              Kezet nyújt a remény, hite akaratot éltet.
                                              Szerző: FM.

Vers, egy angyalhoz.

                                         Ha mehetnék.
                                         Ha mehetnék, vágyaimon szállnék,
                                         Sohasem haboznék.
                                         Vad hullámok között örökösen,
                                         Éleszteném a parazsat, neked a szíveden.

                                         Élne a szenvedély, fognám a kezedet,
                                         Benne vegyülne sorsomban életed.
                                         Lehetne ez akár örökös kötelék,
                                         Életemben, így már sohasem szenvednék.

                                         Te velem lennél, így lennél az életem,
                                         Mert nincs így magamat kérdezem.
                                         De nem jön rá a válasz,
                                         Így kérdéses marad, nincs benne vigasz.

                                         Ó te kósza álmok, ti tova szállók,
                                         Élnek abba, benne a hóbortok.
                                         A mániája az mi magával ragad,
                                         Fellángoló lángja, azután tűzzé duzzad.

                                         Hajt a vágy, pillangót kergettet velem,
                                         Kérdés marad, hogy el e érem.
                                         Marad így sóvárgás csupán,
                                         Életem érted vágyódok, egy angyal után.

                                         Ha mégis ott lehetnék, szárnyra kelnék,
                                         Azután már nálad álmot érhetnék.
                                         Kérdése aztán nem maradhatna,
                                         Élne a vágy, sóvárgásban álom valósulna.
                                         Szerző FM.

Vers. Írt a szerelmem.

                                          Írt a szerelmem.
                                          Írt a szerelmem, küldött egy levelet,
                                          Fel vázolta benne a képletet.
                                          Közölte esküvőre készül,
                                          Nálam szebb száll legényke veszi feleségül.

                                          Küldte a meghívót menjek esküvőre,
                                          Meg utána majd az estebédre.
                                          Vissza írtam ott leszek én drágám,
                                          Hogyha meghívtál, no azt ki nem hagynám.

                                          Az utolsó táncot perce, hogy akarom,
                                          Azután már nem ölelhet karom.
                                          Téged táncba viszlek,
                                          Az asztal tetején, ott majd megpörgetlek.

                                          Azután majd te, a karomba szédülsz,
                                          Érezhetem ahogy át szellemülsz.
                                          A másikat, mégse akarod,
                                          Karjaimba ringatlak én, akarom a csókod.

                                          Nem érdekel, mit mond az a másik,
                                          Ha tudom a szerelem nem múlik.
                                          Mért is akarnál te levakarni engem,
                                          Az estebéden veled, majd azt átbeszélem.

                                          Ott leszek, persze hogy elmegyek,
                                          Érted drága mindent megteszek.
                                          Nem lesz esküvő, kaptam a levelet,
                                          Marad ő énekem, no ez egy másik képlet.
                                          Szerző: FM.

Vers. Rohanó világ.

                                         Rohanó világ.
                                         Rohanó világ, pusztulást halmozol,
                                         Amit magaddal hordozol.
                                         Jövő, ha múlt szóváteszi, szól hozzád,
                                         Netán szemedre vetné, nem a te hibád.

                                         Örökölted ezt, tehetsz te ellene,
                                         Az ember ki ellene tehetne.
                                         De lényege neki, az ottan van,
                                         Burkoltan, a gazdagság csapdájában.

                                         Hol lesz a víz, amit a jövő ihatna,
                                         Hely ha a múlt, vele spórolna.
                                         Kímélné, azt tönkre nem tenné,
                                         Az világát le, mint régebben úgy fedné.

                                         Mi lesz múlt, ha kérdéssé válik a lét,
                                         A jelen, így teszi fel a kérdését.
                                         Gazdagságod már semmit sem ér,
                                         Időbe telhet, még a világ magához tér.

                                         Élettelenül, majd tisztogassa magát,
                                         Mert nem értették neki a szavát.
                                         Pedig hallatta hangját, kérve kért,
                                         Ott, hol az ember mindent pénzbe mért.

                                         Gazdagsága veszendő, a jövőre hat,
                                         Kérdéses, élet így maradhat.
                                         Mi lesz ha pusztulásba megyen,
                                         Gyilkos szándékkal, majd saját véreden.
                                         Szerző: FM.

Vers. Még várat magára.

                                                    Még várat magára.
                                                    Még várat magára, a kikelet,
                                                    Aludva éli át a telet.
                                                    Álmodva benne az álmait,
                                                    Tél végén, majd bontja az szirmait.

                                                    Nem örökös véget ér a tél,
                                                    Akkor természet újra él.
                                                    Rügyei levelet bontanak,
                                                    Ahol a bimbóik, virágba borulnak.

                                                    Színeikkel díszítik a tavaszt,
                                                    Az áprilist a ravaszt.
                                                    Abba éled, ott a bolondság,
                                                    Hisz szeszélyebe rejlik a turpiság.

                                                    Még az hideg, amit néha kever,
                                                    Ami azért romjaiba hever.
                                                    Ibolya illatban megy át a világ,
                                                    Színeibe pompázik, a millió virág.

                                                    Köröttük rovarok zsonganak,
                                                    Aztán már ők halnak.
                                                    Petéikbe lesz benne az élet.
                                                    Generációt, majd ő újabbat éltet.

                                                    Ilyen az élet örökös kikelet,
                                                    Körforgásba tartja a lét.
                                                    Altat, pihentet, de ott a halál,
                                                    Éltet az élet, ösztöne magára talál.
                                                    Szerző: FM.