Vers, fénnyel megtelt.

                                                   
                                                       Fénnyel megtelt.
                                                       Fénnyel megtelt reggeled,
                                                       Veled, ébredek benned.
                                                       Megfestett szép tájadban,
                                                       Harmattól frissült napban.

                                                       Éjszakának sötétjét viszed,
                                                       Azt bíboroddal lefeded.
                                                       Serkentetted így hajnalod,
                                                       Ettől élettel telt lesz napod.

                                                       Ahogy madarak ébrednek,
                                                       Rögtön dalba kezdenek.
                                                       Hajnalukba bele viszik,
                                                       Akkordjukkal azt betöltik.

                                                       Madárdaltól szép a reggel,
                                                       Fedve van harmat cseppel.
                                                       Napfényétől szikrázóval,
                                                       Szirmot bontó virágokkal.

                                                       Fénnyel töltődött reggelem,
                                                       Akár már fel is kelhetem.
                                                       Istenemhez fohászkodok,
                                                       Ne legyenek napba gondok.

                                                       Teljen, ahogy elért a hajnal,
                                                       Szóljon benne a madárdal.
                                                       Ott, fényét a nap szórja,
                                                       Kerülje, bánatának borúja.
                                                       Szerző: FM.

Vers. Már lesi ki a jó. Télapó készíti.

                                       Télapó készíti.
                                       Télapó készíti, most rakja puttonyát,
                                       Bele pakolgassa a gyerekek vágyát.
                                       Olvasgassa, nézi a leveleket,
                                       Teljesíthesse most minden kérésüket.

                                       Rakott mit kértek, ő mindenből tett,
                                       Ami a gyerekben majd örömöt éltet. 
                                       Pakolgatta össze a sok finomságot,
                                       Tett szeretetből is, töltse az a zsákot.

                                       Meg igazgatta, a szánkót megrakta,
                                       Nagyjából azt ott szét is szortírozta.
                                       Amikor rendben találta rakományát,
                                       Szánkó élé állította a két szarvasát.

                                       Őket ki cicomázta aranyos hámokkal,
                                       Ezüst szálakból sodort istrángokkal.
                                       Zabolát tett rézverettel feldíszítettet,
                                       Hajtószárat csatolt ékkőtől díszeset.

                                       Szólítja szarvasait, a szánkót siklassák,
                                       Miklós éjszakáján a világot bejárják.
                                       Várják a gyerekek, csizmák fényesek,
                                       Amit már az ablakba oda készítettek.

                                       Mesés éjszaka ez örömmel megtöltve,
                                       Ezüstöt szóró hold fényével díszítve.
                                       Bíbor hajnala, ha hasad reggelével,
                                       Osztja örömét, az majd a gyerekekkel.
                                       Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Minden sóhajtásban.

                                        Minden sóhajtásban.
                                        Minden sóhajtásban benne a sóvárgás,
                                        Jön, érint mikor bennünk a vágyódás.
                                        Kegyetlenül játszhat a lelkünkkel,
                                        Hát lépjen ő csak tovább a közönnyel.

                                        Sokkal jobb az, ha nem nyomja a lelket,
                                        Ha az embert nem gyötri, úgy repülhet.
                                        Megyek én, mert teveled lehetek,
                                        Szeretetünkbe benne hitet éltethessek.

                                        Ottan majd, érintve utunkon a kezedet,
                                        Együtt éljük a végtelenbe vezető életet.
                                        A közöny ott soha ne üsse fel sátrát,
                                        Boldogság nyújthatja mindég vigaszát.

                                        Kísérjen az minket, legyen ott mivelünk,
                                        Rakva képet, szépet amerre megyünk.
                                        Az se baj, ha tőle a lélegzet visszább áll,
                                        Olyan legyen az, amit mindenki csodál.

                                        Gyönyör legyen éke, az életet szépítse,
                                        Bú bele a magját soha ne vethesse.
                                        Sóvárgás, közöny benne ne kelhessen,
                                        Szeretetről szóljon, az mindég érintsen.

                                        Érintse lelkünket, úgy soha ki ne haljon.
                                        Legyen az akarat rajta a vágyódáson.
                                        Ottan a sóhajtás az fájón ne jöhessen,
                                        Lélekbe benne, sohasem gyötörhessen.
                                        Szerző: FM.

Vers. Hajnala festi meg.

                                         Hajnala festi meg.
                                         Hajnala festi meg most őszi táját,
                                         Nap vetíti rá arra a bíborát.
                                         Fényét törik a kristály szemcsék,
                                         Dérbe borulhat az éjében a vidék.

                                         Friss, csípős már a kora reggel,
                                         Egy kicsikét lehűl az a dérrel.
                                         Ilyen mikor az ősz járja a végét,
                                         Dermedt fagyal díszíti reggelét.

                                         Kristály fedi le szikrázva a teret,
                                         Ahol víz van csinálhat ott jeget.
                                         Csusszan, le zúzmara takarja,
                                         Úgy jó az, ha nem lépünk ő rája.

                                         Bíbor fedi le szép őszi reggelét,
                                         Látja az ember benne leheletét.
                                         Dérbe csillanó reggelek,
                                         Kápráztok lassan telet éltettek.

                                         Érkezik, közeledik, napok telnek,
                                         Úgy, hogy közbe rövidülnek.
                                         Az éjszakába ők bele nyúlnak,
                                         Napfordulóig azok dagadhatnak.

                                         Hajnalában, ébredünk új napra,
                                         Rajta van neki azon a bíbora.
                                         Megfesti azt gyönyörűvé teszi,
                                         Érint minket, azt lelkünkbe viszi.
                                         Szerző: FM.

Vers. Itt vagyok most.

                                           Itt vagyok most.
                                           Itt vagyok most a néma csendben,
                                           Kint vagyok a temetőben.
                                           Felvirágozott sírotoknál veletek,
                                           Kik nyugszotok, fed sírhelyetek.

                                           Emlékeim, hogy jönnek mostan,
                                           Állok némán vigasztalan.
                                           Kiülő könnyekkel szemeimben,
                                           Most fájón él, a múlt a szívemben.

                                           Fájóan érintenek a gondolatok,
                                           Mert ti mostan benne vagytok.
                                           Átérzem az életemet, a múltat,
                                           Azt amit átéltünk a megtett utat.

                                           Mikor az időben együtt voltunk,
                                           Ott boldogságot ragyogtattunk.
                                           Sír fedi már a derűt, a kacajokat,
                                           Némaság feledtet szép szavakat.

                                           Itt vagyok, mostan elmerengek,
                                           Milyen törékenyek az életek.
                                           Arcomon indul, fut a könnyem,
                                           Az végig szalad rajta, én érzem.

                                           Sírotokon most gyertyát gyújtok,
                                           Még ég közbe imát mondok.
                                           Értetek mondom én imámat,
                                           A jó Istenhez, most fohászomat.
                                           Szerző: FM.

Vers. Minden napba ott van.

                                       Minden napba ott van.
                                       Minden napba ott van, a remény kísért,
                                       Késztet minket mindég egy újért.
                                       Megérint, az lefed minden rosszat,
                                       Aztán keresteti velünk mindég a kiutat.

                                      Akaraton van rajta, azt meg lovagolja,
                                      Ami bántó azzal csatáját vívatja.
                                      Nem hagy, sohase csüggedni minket,
                                      Tölti napjainkba a pozitív részecskéket.

                                      Ami minket éltet, csak szépet mindenből,
                                      Bánatot hesseget ki így az életünkből.
                                      Gondolatot terel, hogy újak jöhessenek,
                                      Arcunkra azok fel mosolyt vihessenek.

                                      Derűjével fedheti az nekünk életünket,
                                      Éltetve vele a sugárzó szeretetet.
                                      Akit az érint rajta is mosolyt fakaszt.
                                      Burjánzik aztán, így éltetheti a vigaszt.

                                      Reménye életünknek a vigaszát táplálja,
                                      Az embernek nem lehet így búja.
                                      Töltődünk mindég, mi küzdünk a jóért,
                                      A napért a jobbért, egy szebb holnapért.

                                      Amibe minket a remény mindég érinthet,
                                      Napjainkba nekünk csak szépet éltethet.
                                      Mindég akad egy kéz, ki másikat érhet,
                                      Csüggedést old fel, a remény ott ő lehet.
                                      Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Jöttél te fényként.

                                                   Jöttél te fényként.
                                                   Jöttél te fényként, érintettél engemet,
                                                   A pillanat mi megfogott tégedet.
                                                   Szemem, hogy csukódott éreztem,
                                                   Felfogtam én azt, ott rögtön átéltem.

                                                   Érkezésed neked nem is volt véletlen?
                                                   Túlment az rögtön az érzésen.
                                                   Behunytam szemeim, láttalak tégedet,
                                                   Maradhattál te ott érintve a szívemet.

                                                   Ott lehettél mindég már velem ezután,
                                                   Tüzet élesztve a szívnek parazsán.
                                                   Hagyva, hogy szabadon szárnyaljál,
                                                   De azért legyél, a szívembe lakhassál.

                                                   Tápláld a tüzet, melege járja lelkemet,
                                                   Pezsdítse véremet, az járja át eremet.
                                                   Életem része lehessél énnekem,
                                                   Még vérem pezseg, éltethessed énem.

                                                   Jöttél te fényként én marasztaltalak,
                                                   Kívántam aztán azt mindég lássalak.
                                                   Lehessél része te az életemnek,
                                                   Ott legyél velem útján ösvényemnek.

                                                   Úgy haladhassunk, kezed foghassam,
                                                   Életedet neked aztán vigyázhassam.
                                                   Csodáljuk mi ottan a szépet, az életet,
                                                   Áldhassam, mi érintett azt a képzetet.
                                                   Szerző: FM.