Vers, kedvesemhez. Beleolvadt hűvöse.

                                                    Beleolvadt hűvöse.
                                                    Beleolvadt hűvöse nyári estélyében,
                                                    Csillag hunyorgott éjnek sötétjében.
                                                    Szaxofon szólt, törte a csendet,
                                                    Harmonika hangja fölé emelkedett.

                                                   Gyönyörű estélyét a zene kiemelte,
                                                   Holdnak a fénye körbe ezüstözte.
                                                   Mégis te hoztad a fényét kedvesem,
                                                   Ezt az éjszakát el sohasem feledem.

                                                   Kápráztatott fényed, ahogy érintett,
                                                   Szívembe bele nevet égettet.
                                                   Bele véste neved abba örökre,
                                                   Benne maradt az ott egész életemre.

                                                   Velem vagy mindég kísértesz engem,
                                                   Képed állandóan itt lebeg előttem.
                                                   Behunyom a szemem hoz a képzelet,
                                                   Attól szép, varázsába viszi az őrület.

                                                  Magával ragadja az a vágyat ébreszti,
                                                  Suhanó szél, magával szárnyán repíti.
                                                  Nyugtot nem hagy, aztán ott vagyok,
                                                  Veled telhessenek azok a szép napok.

                                                  Estébe tört csendet, szólt a szaxofon,
                                                  Felülemelkedett a harmonika sípon.
                                                  Dob pörgött a zene átjött az éteren,
                                                  Jöttél, hoztad te a fényt bele édesen.
                                                  Szerző: FM.

Vers. Levezérli agyunk.

                                        Levezérli agyunk.
                                        Levezérli agyunk, mi gondolatot futtatunk,
                                        Úgy is jöhetnek azok, arra mozdulunk.
                                        Súlya van minden mozdulatnak,
                                        Értünk csupán, vagy gesztus másoknak.

                                        Mert ha mi mozdulunk, akarunk valamit,
                                        Tesszük a kényelemért, mi netán ellazít.
                                        Esetleg kényelmesebb testhelyzetért,
                                        Egy pihentetőbért, jobbért egy új pózért.

                                        De az mozdulat lehet egy gesztus is akár,
                                        Ami érinthet szívet, amit kitár.
                                        Egy karnyújtás, vagy játéka a szemnek,
                                        Mind átjönnek, így azok megérinthetnek.

                                        Érinthet egy bájos mosoly, vagy az ölelés,
                                        De lehet egy jel csupán csak intés.
                                        Mozdulatoknak sora, lehet simogatás,
                                        Netán a közelebb hozó baráti kézfogás.

                                        Mennyi, mennyi gesztust ki lehet fejezni,
                                        Gondolatunkra, csak meg kell mozdulni.
                                        Fejet mozdítani, biccenteni egyet,
                                        Azzal a másik embernek csinálni a kedvet.

                                        Levezérli agyunk, futhat a gondolatunk,
                                        Tettbe megy, mozgat, de vele ne ártsunk.
                                        Meddig mehetünk, hát vigyázzunk arra,
                                        Mozdulatunk ne legyen másoknak kárára.
                                        Szerző: FM.

Vers, fénnyel megtelt.

                                                   
                                                       Fénnyel megtelt.
                                                       Fénnyel megtelt reggeled,
                                                       Veled, ébredek benned.
                                                       Megfestett szép tájadban,
                                                       Harmattól frissült napban.

                                                       Éjszakának sötétjét viszed,
                                                       Azt bíboroddal lefeded.
                                                       Serkentetted így hajnalod,
                                                       Ettől élettel telt lesz napod.

                                                       Ahogy madarak ébrednek,
                                                       Rögtön dalba kezdenek.
                                                       Hajnalukba bele viszik,
                                                       Akkordjukkal azt betöltik.

                                                       Madárdaltól szép a reggel,
                                                       Fedve van harmat cseppel.
                                                       Napfényétől szikrázóval,
                                                       Szirmot bontó virágokkal.

                                                       Fénnyel töltődött reggelem,
                                                       Akár már fel is kelhetem.
                                                       Istenemhez fohászkodok,
                                                       Ne legyenek napba gondok.

                                                       Teljen, ahogy elért a hajnal,
                                                       Szóljon benne a madárdal.
                                                       Ott, fényét a nap szórja,
                                                       Kerülje, bánatának borúja.
                                                       Szerző: FM.

Vers. Már lesi ki a jó. Télapó készíti.

                                       Télapó készíti.
                                       Télapó készíti, most rakja puttonyát,
                                       Bele pakolgassa a gyerekek vágyát.
                                       Olvasgassa, nézi a leveleket,
                                       Teljesíthesse most minden kérésüket.

                                       Rakott mit kértek, ő mindenből tett,
                                       Ami a gyerekben majd örömöt éltet. 
                                       Pakolgatta össze a sok finomságot,
                                       Tett szeretetből is, töltse az a zsákot.

                                       Meg igazgatta, a szánkót megrakta,
                                       Nagyjából azt ott szét is szortírozta.
                                       Amikor rendben találta rakományát,
                                       Szánkó élé állította a két szarvasát.

                                       Őket ki cicomázta aranyos hámokkal,
                                       Ezüst szálakból sodort istrángokkal.
                                       Zabolát tett rézverettel feldíszítettet,
                                       Hajtószárat csatolt ékkőtől díszeset.

                                       Szólítja szarvasait, a szánkót siklassák,
                                       Miklós éjszakáján a világot bejárják.
                                       Várják a gyerekek, csizmák fényesek,
                                       Amit már az ablakba oda készítettek.

                                       Mesés éjszaka ez örömmel megtöltve,
                                       Ezüstöt szóró hold fényével díszítve.
                                       Bíbor hajnala, ha hasad reggelével,
                                       Osztja örömét, az majd a gyerekekkel.
                                       Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Minden sóhajtásban.

                                        Minden sóhajtásban.
                                        Minden sóhajtásban benne a sóvárgás,
                                        Jön, érint mikor bennünk a vágyódás.
                                        Kegyetlenül játszhat a lelkünkkel,
                                        Hát lépjen ő csak tovább a közönnyel.

                                        Sokkal jobb az, ha nem nyomja a lelket,
                                        Ha az embert nem gyötri, úgy repülhet.
                                        Megyek én, mert teveled lehetek,
                                        Szeretetünkbe benne hitet éltethessek.

                                        Ottan majd, érintve utunkon a kezedet,
                                        Együtt éljük a végtelenbe vezető életet.
                                        A közöny ott soha ne üsse fel sátrát,
                                        Boldogság nyújthatja mindég vigaszát.

                                        Kísérjen az minket, legyen ott mivelünk,
                                        Rakva képet, szépet amerre megyünk.
                                        Az se baj, ha tőle a lélegzet visszább áll,
                                        Olyan legyen az, amit mindenki csodál.

                                        Gyönyör legyen éke, az életet szépítse,
                                        Bú bele a magját soha ne vethesse.
                                        Sóvárgás, közöny benne ne kelhessen,
                                        Szeretetről szóljon, az mindég érintsen.

                                        Érintse lelkünket, úgy soha ki ne haljon.
                                        Legyen az akarat rajta a vágyódáson.
                                        Ottan a sóhajtás az fájón ne jöhessen,
                                        Lélekbe benne, sohasem gyötörhessen.
                                        Szerző: FM.

Vers. Hajnala festi meg.

                                         Hajnala festi meg.
                                         Hajnala festi meg most őszi táját,
                                         Nap vetíti rá arra a bíborát.
                                         Fényét törik a kristály szemcsék,
                                         Dérbe borulhat az éjében a vidék.

                                         Friss, csípős már a kora reggel,
                                         Egy kicsikét lehűl az a dérrel.
                                         Ilyen mikor az ősz járja a végét,
                                         Dermedt fagyal díszíti reggelét.

                                         Kristály fedi le szikrázva a teret,
                                         Ahol víz van csinálhat ott jeget.
                                         Csusszan, le zúzmara takarja,
                                         Úgy jó az, ha nem lépünk ő rája.

                                         Bíbor fedi le szép őszi reggelét,
                                         Látja az ember benne leheletét.
                                         Dérbe csillanó reggelek,
                                         Kápráztok lassan telet éltettek.

                                         Érkezik, közeledik, napok telnek,
                                         Úgy, hogy közbe rövidülnek.
                                         Az éjszakába ők bele nyúlnak,
                                         Napfordulóig azok dagadhatnak.

                                         Hajnalában, ébredünk új napra,
                                         Rajta van neki azon a bíbora.
                                         Megfesti azt gyönyörűvé teszi,
                                         Érint minket, azt lelkünkbe viszi.
                                         Szerző: FM.

Vers. Itt vagyok most.

                                           Itt vagyok most.
                                           Itt vagyok most a néma csendben,
                                           Kint vagyok a temetőben.
                                           Felvirágozott sírotoknál veletek,
                                           Kik nyugszotok, fed sírhelyetek.

                                           Emlékeim, hogy jönnek mostan,
                                           Állok némán vigasztalan.
                                           Kiülő könnyekkel szemeimben,
                                           Most fájón él, a múlt a szívemben.

                                           Fájóan érintenek a gondolatok,
                                           Mert ti mostan benne vagytok.
                                           Átérzem az életemet, a múltat,
                                           Azt amit átéltünk a megtett utat.

                                           Mikor az időben együtt voltunk,
                                           Ott boldogságot ragyogtattunk.
                                           Sír fedi már a derűt, a kacajokat,
                                           Némaság feledtet szép szavakat.

                                           Itt vagyok, mostan elmerengek,
                                           Milyen törékenyek az életek.
                                           Arcomon indul, fut a könnyem,
                                           Az végig szalad rajta, én érzem.

                                           Sírotokon most gyertyát gyújtok,
                                           Még ég közbe imát mondok.
                                           Értetek mondom én imámat,
                                           A jó Istenhez, most fohászomat.
                                           Szerző: FM.