Vers, a kedvessel. Már nem alszom.

                                        Már nem alszom.
                                        Már nem alszom, kint hajnalodik,
                                        Az ablakra eső csepp hullik.
                                        Rázza a szél, a redőnyt zörgeti,
                                        Vadsága szilaj, az esőt az rá hinti.

                                        Hallgattam neki egyhangú zörejét,
                                        Talán így akarja éltetni reggelét.
                                        Bajom nekem csak annyi vele,
                                        Szomorú lehet majd reggelem tőle.

                                        Vagy mégsem, vidámság ez nekem,
                                        Mozdulsz, ébredsz te is kedvesem.
                                        Egy új nap megint veled telhet,
                                        Istenek hála, neked meg köszönet.

                                        Hallgatom az esőnek a koppanását,
                                        Közbe nézem tested vonaglását.
                                        Láthatom a szemed, rajta az állom,
                                        Szépségét neki mindég csodálom.

                                        Boldogságba viszel, veled lehetek,
                                        Essen csak az eső, ölelhesselek.
                                        Azok az érintések, megbabonáznak,
                                        Bűvölése ez egy édes asszonynak.

                                        Karod közt vagyok, fejem kebleden,
                                        Hulljon az eső, az csak hagy essen.
                                        Játszhassunk, most ezt akarom,
                                        Vadul, mint a szél, mi veri ablakom.
                                        Szerző: FM.

Vers. Kimegyek a temetőbe.

                                                 Kimegyek a temetőbe.
                                                 Kimegyek a temetőbe odavisz a sétám,
                                                 Gondolataimba bele merülve mélán.
                                                 Sírok között megyek, itt vagyok anyám,
                                                 Fejfád előtt most megállok én némán.

                                                 Csend fed mindent, borús most a jelen,
                                                 Képek pörögnek a fejembe benne.
                                                 Gondolat éledhet, mostan az emléken,
                                                 Tőled egy vigasz szó, jaj de jó is lenne.

                                                 Olyan mikor éltél, mivel szívet érhettél,
                                                 Csupán csak egy intés, ami engem éltet.
                                                 Ó de akarnám, de itt csak a nesz él,
                                                 Lefedi sírod a szót, már sohasem érhet.

                                                 Sírod előtt állok, az emlékek közt járok,
                                                 Ki ül, gyűlik a könny a szememen.
                                                 Itt vagyok most veled, haza ide járok,
                                                 Csak így könnyíthetek már a lelkemen.

                                                 Oly jó esne a szó, vagy egy ölelés néha,
                                                 Álom marad meg valósulatlan.
                                                 Be nem teljesedik az már soha, soha,
                                                 Szívbe vagy benne mába, a holnapban,

                                                 Itt vagy te velem, én ameddig csak élek,
                                                 Emlékezem, könny ül a szememen.
                                                 Mondom az imámat veled így lehetek,
                                                 Csendjébe benne, gyertya lángja sercen.
                                                 Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Jössz és itt vagy te.

                                    Jössz és itt vagy te.
                                    Jössz és itt vagy te tündérként, aztán nem,
                                    Csak tudnám, miért van így kedvesem.
                                    Hagysz magamra, majd újra elérhess,
                                    Úgy érintsél engemet, magaddal repíthess.

                                    Ott is vagyok, meg nem is, ha mégis veled,
                                    Élvezem a fényt, amit nyújt eged.
                                    Érint, átjövő szeretet, boldogságba viszel,
                                    Mégis sokszor érzem én, nem érhetlek el.

                                    Űr van köröttem, érzem nincs az betöltve,
                                    Ott vagyok nélküled, ilyenkor vergődve.
                                    Keresve kiutat, az járhatatlan körülöttem,
                                    Homály fedi azt, hisz te volnál reményem.

                                    Úgy gyere, maradjál, ne hagyjál magamra,
                                    Fény fedjen, homályt ne hozzál utamra.
                                    Ha jössz, érintsél tündérként, de maradjál,
                                    Varázsodba vigyél, te ottan szívet dajkáljál.

                                    Tartsál örökös bűvöletbe, benne transzba,
                                    Nem bánom legyek ott, életemben abba.
                                    De fájdalom nélkül, ne szenvedtess engem,
                                    Ne üljön rá szememre sohasem a könnyem.

                                    Szeretném én, ha érinthetnélek mint lényt,
                                    Bűn nem rombolhatna sohase erényt.
                                    Telhetne életünk hűn, azt ami szép átélve,
                                    Mindég, abban benne, a rosszakat temetve.
                                    Szerző: FM.

Vers. Érkezett a farsang.

                                            Érkezett a farsang.
                                            Érkezett a farsang, télben a vigadozás,
                                            Bálok sorozata álarcos alakoskodás.
                                            Szokás ez is olyan Magyaros,
                                            Mesét éltethet itten minden álarcos.

                                            Hozhassa világába bele az elképzeltet,
                                            Nem számít rang, akár király is lehet.
                                            Lehet Ludas Matyi, aki reguláz urat,
                                            Mind két arc nyerő, amit aztán mutat.

                                            Mert most itten lényeg, a bolondozás,
                                            Amibe azért van kis igaz mondás.
                                            Ezt itt mindenki elő úgy adhassa,
                                            Az igazság érzetét, vele feldobathassa.

                                            Álarca alatt mindenki a meséjét élteti,
                                            Úgy, hogy azt az életből meríti.
                                            Viszi abba bele mostan a humorát,
                                            Színházként élhesse farsangba buliját.

                                            Bele élve mindenki játssza a szerepét,
                                            Szolga rombolhassa az urának életét.
                                            Nincs hatalom, ami kedvét vehetné,
                                            Hisz a farsangolásra, az bélyegét tenné.

                                            Királyára a szolga nép mostan ránőhet,
                                            Demokrácia itten mesét éltethet.
                                            Nincsenek a játékba kiváltságosok,
                                            Lehetnek boszorkák, is nagy mulattatók.
                                            Szerző: FM:

Vers, a kedveshez. Játszik a sors.

                                        Játszik a sors.
                                        Játszik a sors kegyeltje nem vagyok,
                                        Csalfák a remények, lehúzóak azok.
                                        Szívbe maróak, fájón érintenek,
                                        Utamon most ők homályt éltetnek.

                                        Vallatnám a jövőt, oly kilátástalan,
                                        Jelent takargat rajta a köd paplan.
                                        Rajta van az minden pillantáson,
                                        Fedve a szem, könny ül most azon.

                                        Ó csalfa remények a jelent siratom,
                                        Mit is érhetne most az akaratom.
                                        Segítséget csak a jó Isten adhat,
                                        Ő hosszabbíthatja a járható utakat.

                                        Kérve, kérem, tegye ezt most meg,
                                        Szálljon a köd, mi szem előtt lebeg.
                                        Az út az még egy kicsikét nyúljon,
                                        Taposhasson lábad rajta a pázsiton.

                                        Utadat járhassad, lehessél még ott,
                                        Rózsa nyíljon ahol a lábad taposott.
                                        Éltessed a reményt, fényként hasson,
                                        Tüneményként tégedet hozhasson.

                                        Úgy játszón a sors élvezhető legyen,
                                        Pillantáson köd sohasem lehessen.
                                        Boldogság, mosoly vehessen körbe,
                                        Erre vágyok, csak mindég a jövőmbe.
                                        Szerző: FM.

Vers, a kedvesnek. Változását a napnak.

                                                   Változását a napnak.
                                                   Változását a napnak, lemenetét nézem,
                                                   Szegezem magamnak a kérdésem.
                                                   Ez a nap most, miért ily gyorsan telt?
                                                   Húzz a többi után mit éjszakája elnyelt?

                                                   Bajom csak azzal van, ő így mért rohan,
                                                   Mért van az, hogy a semmiségbe zuhan.
                                                   Aztán már lefedik őt a csillagok,
                                                   Életünket halvány fénnyel uralják azok.

                                                   Akarom a fényt, akarok rivaldába lenni,
                                                   Ne keljen napjának sötétjébe bóklászni.
                                                   Vágyom, kedvesem a fény az te legyél,
                                                   Változó egem alatt, mindég érinthessél.

                                                   Színezd a nappalt, fényezzed éjszakáját,
                                                   Fedd le te a fényeddel neki a csillagát.
                                                   Úgy, hogy közbe az idő is lassuljon,
                                                   Birtokoljuk, óhajunk szerint múlhasson.

                                                   Minek a rohanás hisz olyan rövid az élet,
                                                   Fénnyel, a szeretet neki gátat tehet.
                                                   Lassítja az, ha egy kicsit is visszafogja,
                                                   Érezheti az ember hosszabb lett a napja,

                                                   Akarom a fényedet, az engemet simítson,
                                                   Életemben nekem az napként ragyogjon.
                                                   Testemet érintsd, azon én érezhessem,
                                                   Fénnyel, a tündöklővel töltsed fel életem.
                                                   Szerző: FM.

Vers. Megyünk lassan.

                                         Megyünk lassan.
                                         Megyünk lassan utunkon haladunk,
                                         Együtt, mert hát mind ott vagyunk.
                                         Haladunk rajta ösvényen megyünk,
                                         Érintik egymást, mi találkozhatunk.

                                         Haladunk, de ott minket érintenek,
                                         Vannak, kik megállnak, pihennek.
                                         Esetleg révedve maguk elé nézve,
                                         Ottan messzeségbe bele dermedve.

                                         Leragadva a múltba, benne búban,
                                         Elmerengve fájó gondolatban.
                                         Ilyenkor kell a szó, érintő simítás,
                                         Amitől a jövőbe pásztázhat a látás.

                                         Mert hát a lényeg mindég az lenne,
                                         Ember gondba ne temetkezhetne.
                                         Csak haladni az úton felemelt fejjel,
                                         Játszadozva vele, az elmúló élettel.

                                         Ezért is kellenek néha az érintések,
                                         Ne legyenek a fejbe kísértések.
                                         Ami fájhat a lélekben, az oldódjon,
                                         Léphessen át mindenki a gondon.

                                         Menjünk utunkon, lassan haladjunk,
                                         De közbe egymásért szorítsunk.
                                         Minek a viszály, minek a gyűlölet,
                                         Nem nemesíttet, ő még sohase életet.
                                         Szerző: FM.