Megyünk lassan utunkon haladunk,
Együtt, mert hát mind ott vagyunk.
Haladunk rajta ösvényen megyünk,
Érintik egymást, mi találkozhatunk.
Haladunk, de ott minket érintenek,
Vannak, kik megállnak, pihennek.
Esetleg révedve maguk elé nézve,
Ottan messzeségbe bele dermedve.
Leragadva a múltba, benne búban,
Elmerengve fájó gondolatban.
Ilyenkor kell a szó, érintő simítás,
Amitől a jövőbe pásztázhat a látás.
Mert hát a lényeg mindég az lenne,
Ember gondba ne temetkezhetne.
Csak haladni az úton felemelt fejjel,
Játszadozva vele, az elmúló élettel.
Ezért is kellenek néha az érintések,
Ne legyenek a fejbe kísértések.
Ami fájhat a lélekben, az oldódjon,
Léphessen át mindenki a gondon.
Menjünk utunkon, lassan haladjunk,
De közbe egymásért szorítsunk.
Minek a viszály, minek a gyűlölet,
Nem nemesíttet, ő még sohase életet.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése