Kezemben én rögöket görgetek,
Ujjaim közül hullnak a porszemek.
Előttem picike kupacban,
Ott vannak benne így halomban.
Dombba, a síkjából kiemelkedve,
Fölé kerekedve, a halált éltetve.
Távozásom jut róla az eszembe,
Sírként jön, most emlékezetembe.
Drága rög, te leszel nyughelyem,
Sírom ahol majd megpihenem.
Ott nem számít múlása az időnek,
Csendjében halnak a pisszenések.
Nem érint, által szó nem jön már,
Porráválók én is, röggé mi lezár,
Körbeveszi egy burok a testemet,
Kívül majd zajlik, tovább az élet.
Itt vagyunk, mi ezt mind átéljük,
Életet éltetünk, ő értük tesszük.
Gyökérként mi itten burjánzunk,
Lefedik a világot, éltetik sarjaink.
Nem, én nem meghalni készülök,
Mostan csupán csak eltűnődök.
Rögöt morzsolok, ami lefedhet,
Sírom lesz, majd takarja testemet.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése