Jössz és itt vagy te tündérként, aztán nem,
Csak tudnám, miért van így kedvesem.
Hagysz magamra, majd újra elérhess,
Úgy érintsél engemet, magaddal repíthess.
Ott is vagyok, meg nem is, ha mégis veled,
Élvezem a fényt, amit nyújt eged.
Érint, átjövő szeretet, boldogságba viszel,
Mégis sokszor érzem én, nem érhetlek el.
Űr van köröttem, érzem nincs az betöltve,
Ott vagyok nélküled, ilyenkor vergődve.
Keresve kiutat, az járhatatlan körülöttem,
Homály fedi azt, hisz te volnál reményem.
Úgy gyere, maradjál, ne hagyjál magamra,
Fény fedjen, homályt ne hozzál utamra.
Ha jössz, érintsél tündérként, de maradjál,
Varázsodba vigyél, te ottan szívet dajkáljál.
Tartsál örökös bűvöletbe, benne transzba,
Nem bánom legyek ott, életemben abba.
De fájdalom nélkül, ne szenvedtess engem,
Ne üljön rá szememre sohasem a könnyem.
Szeretném én, ha érinthetnélek mint lényt,
Bűn nem rombolhatna sohase erényt.
Telhetne életünk hűn, azt ami szép átélve,
Mindég, abban benne, a rosszakat temetve.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése