Mondtam én a babámnak.
Mondtam én a babámnak imádom,
Jött a válasz rá, ezt miért csinálom.
Ilyet kérdezni Istenem, hogy lehet,
Hisz nem az ész irányítja a fejemet.
Azt józansága elhagyta már régen,
Felülkerekedett szívem az észen.
Már régen az diktál akaratomnak,
Amit az ész akar, ellenáll az annak.
Tudja ezt a kedves is, de provokál,
Könnyebb lesz lelkének, ha piszkál.
Elhinthesse aztán megint varázsát,
Szívemnek az éleszthesse parazsát.
Ott van azért ő benne huncutsága,
Szemében van lelkének a világa.
Bűbáj ül szemén, lenyűgöz ő azzal,
Mit érek aztán már a kalapommal.
Minek is kellene hordani énnekem,
Egyenrangú lehet így a kedvesem.
Hagyom a csodába azt a kalapot,
Így kaphatok tőle én boldogságot.
Azt mondtam neki, hogy imádom,
Elárultam azt is miért csinálom.
Akarom őt, mindég a napomban,
Lehessek benne, ő neki varázsában.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése