Vers, kedvesemhez. Éltettek a képzetek.

                                         Éltettek a képzetek.
                                         Éltettek a képzetek, kerestelek tégedet,
                                         Álmodtalak, megleltelek.
                                         Érintettél mert ottan voltál,
                                         Szívemhez szóltál, így tüzet lángoltattál.

                                         Az állom valóság, hiszen érintesz,
                                         Bennem reményeket éltetsz.
                                         Rád találtam egy rózsaszálként,
                                         Szárnyra keltél, de maradtál angyalként.

                                         Az életembe vagy, mert hát jöttél,
                                         A sorsunk régen rólunk regél.
                                         Formázgassa az életünket,
                                         Édes vagy te, lefedsz érintő a szeretet.

                                         Az életem, így már nem is nehéz,
                                         Mert érinthet egy angyali kéz.
                                         Eltud az a szív lágyulni,
                                         Mert vagy, csak érted tud az dobogni.

                                         Bizsergetők, mesések az érintések,
                                         Bele a vágyódásba visznek.
                                         Az embert még közelebb hozzák,
                                         Együtt már, a végzet útján utaztassák.

                                         Kerestelek virág voltál, rád találtam,
                                         Életünket megálmodtam.
                                         Egy angyalról az érintésről,
                                         A nőről vele, a sírig tartó szeretetről.
                                         Szerző: FM.

Vers. Éljük az életünket.

                                         Éljük az életünket.
                                         Éljük az életünket, a múlót az telik,
                                         Benne a vágyainkba tülekszik.
                                         Éltető az, érintésről szól,
                                         Birtoklásról, de mégis toleranciáról.

                                         Az érzésről mi a vágyat gerjeszti,
                                         Bele érintésébe viheti.
                                         Ragaszkodás ez egymáshoz,
                                         Játéka a léleknek, emberi közel hoz.

                                         Betölti napját, szeretetet gerjesztve,
                                         Azt a másikat mégis tisztelve.
                                         Átviszi az érintéseket,
                                         Azután így már, szíveket rengethet.

                                         Igaz ez emberre, igaz az állatra,
                                         Szert tenni, így lehet barátra.
                                         Hiszen a lelkeink kötődnek,
                                         Ha akarjuk, minket körbe vesznek.

                                         Magánya az embernek oldódhat,
                                         Boldogsága másokra is hathat.
                                         A világ meg ettől szebb lehet,
                                         Tengernyi a lélek, ki egymásért élhet.

                                         Teljen életünk, szabadon érintve,
                                         De toleranciát benne éltetve.
                                         Egymásért, a lelkekért mindég,
                                         Ragyogást tükrözzön, felettünk az ég.
                                         Szerző: FM.

Vers. Felhők úsztak.

                                         Felhők úsztak.
                                         Felhők úsztak, tornyosultak, borulgatott,
                                         Az idő így szomorkodott.
                                         Majd nyílt egének csatornája,
                                         Mert hullhatott áldása, cseppjébe csordult alája.

                                         Áldását az ég hullatta, vitte bele buborékba,
                                         Belement az morgásába.
                                         Tüzet csiholt, azt szikráztatta,
                                         Felhők között csapkodva, vele táját megszórta.

                                         Úgy ért alatta voltam, így hát én is áztam,
                                         Ott eresz alá nem állhattam.
                                         Csicsogtam itt, ott, azám,
                                         Eláztam rendesen, csurom vizes lett a gúnyám.

                                         Azután lazításba vitte, ki tombolta magát,
                                         Ritkábban hallatta hangját.
                                         Morajlását visszább fogta,
                                         Könnyeit is lassította, a tüzét sem szikráztatta.

                                         Feltörte a nap a felhőt, már sugarait eregette,
                                         A cseppeket, ahogy megtörte.
                                         Szivárványként vetítette, vitte a felhőre,
                                         Az ég és föld között, színével leért az a földre.

                                         Lassan előbújt a nap is, szórva a meleget,
                                         Meg szárított, így engemet.
                                         Az idő borúját vesztette, már örvendeztette,
                                         Mosolyába vitte napját, hisz táját megöntözte.
                                         Szerző: FM.

Vers, a kedveshez. Bár érinthetném.

                                                     Bár érinthetném.
                                                     Bár érinthetném azt a rózsa szálat,
                                                     Miatta züllöm át az éjszakákat.
                                                     Erre teszem fel csupán az életem,
                                                     Benne jelenében emlékét temetem.

                                                     Vodkába ölném én bele bánatom,
                                                     Akarom ezt, magam kábítóm.
                                                     Szabadulni mégse nem tudok,
                                                     Visz a képzelet, így veled vagyok.

                                                     Ürül a pohár, azt újra töltetem,
                                                     Az őrjítő emléket éltetem.
                                                     Kép lebeg előttem a tied,
                                                     Érintő kábulat, most mindent lefed.

                                                     Szedegeti szét, fájjon az életem,
                                                     Érzem magam élve temetem.
                                                     Mámorába ott van a halál,
                                                     Lebeg benne most, az a rózsa száll.

                                                     Szívet tépdelhet ez nálam ezután,
                                                     Tova lépni bár tudnák bánatán.
                                                     Cserélgetem a poharakat,
                                                     Csak láthassam, érintően árnyadat.

                                                     Így telnek el nekem a napjaim,
                                                     Ital fedi le a vágyaim.
                                                     Képzeletbe éltetve tégedet,
                                                     Az angyalt, ki velem csak így lehet.
                                                     Szerző: FM.

Vers. Állok a hídon.

                                          Állok a hídon.
                                          Állok a hídon nézem a folyamot,
                                          A csendben vonulót.
                                          Sodrásába megyen kavarog,
                                          Érintve a hídlábát örvénylik, forog.

                                          Utána majd megy tova halad,
                                          Neki vize forgásba marad.
                                          Tűnődök, hisz ez maga az élet,
                                          Szeszélyében benne lehet végzet.

                                          Mostan csendesen folydogál,
                                          Tengeréhez oda így talál.
                                          Örökös fonodásába megyen,
                                          Kötődése a folyamnak, tengeren.

                                          Kötődünk mi is örökön, érintve,
                                          Sodródásába víve.
                                          Bele azt szenvedélyesen,
                                          Megtéve mindent, éltetve legyen.

                                          Erről szólhat csupán az életünk,
                                          Még tart mindég érinthetünk.
                                          Szívet dobogtató érzés ez,
                                          Kötödése embernek, emberhez.

                                          A sors keze rajta, az gardírozza,
                                          Kellünk mi, hogy azt vigyázza.
                                          Ugyanúgy állapot, mint minden,
                                          Így lehet a lélek, mindég érintően.

                                          Mint a vízen a mostan levonulón,
                                          Az életen ott vagyon.
                                          De ha nyugszik a végzet,
                                          Napjaiban ő, szép jelent éltethet.
                                          Szerző: FM.

Vers. Zene szól mellettem.

                                         Zene szól mellettem.
                                         Zene szól mellettem andalítóan,
                                         Egy feldoppingolt világban.
                                         Kissé nyugtat is talán,
                                         Túl teszem magamat világomnak baján.

                                         Mert akad zúdul mint az áradat,
                                         Csináljuk mi az gátat szaggat.
                                         Ó te édes élet, megy a taposás,
                                         Nincsen ebbe benne, régen már áldás.

                                         Harácsolás lett a pénz mozgatója,
                                         Kiírnak tendert, aki nyeri, kapja.
                                         Annyi baj van csupán ezen,
                                         Fonodásába megyen az, ha fékezetlen.

                                         Aztán meg ott van az acsarkodás,
                                         Kit miért is ért gazdagodás.
                                         Nekik ilyen az igazság érzetük,
                                         Szentjeimnek maguk felé hajlik a kezük.

                                         Baj ezzel annyi, a pénzt halmozzák,
                                         Még a bért morzsába számolják.
                                         Sok embernek abból sem nem jut,
                                         Világára viszont, így terhelik rá a bút.

                                         Lehetne másként is ez, élhetőbben,
                                         Dolgozni ne lehessen szégyen.
                                         Nem a munkába rejlik az benne,
                                         Megfizetve azt, az élet is szebb lenne.

                                         Zene szól mellettem hangolódók,
                                         Világomnak zajától szabadulok.
                                         Attól, amit ránk zúdítanak,
                                         Teszik lélektelenül, az új gazdag urak.
                                         Szerző: FM.

Vers a kedveshez. A feleségem tizenhat éves korában, istenem ez sem most volt.

                                              Vágyam visz édes.
                                              Vágyam visz édes, az áhítót kép,
                                              Távolodik messzeséget tép.
                                              Bizsergető érzéssel lefed,
                                              Hisz szívembe váj, ha megérinthet éned.

                                              Angyal vagy édes az életem nekem,
                                              Jelent érintesz, múltamba viszem.
                                              Marad a kép, ami vágyat gerjeszthet,
                                              Akaratot éleszt, így szeretném az életet.

                                              Érzése ez, már csak rólunk szólhat,
                                              Hiszen benne van a kábulat.
                                              Múló életünknek szédülete fed,
                                              Ha elragad a hulláma, tengerem lelked.

                                              Akarom veled te lehessél a remény,
                                              Érints engem, ó te tünemény.
                                              Mert ha így van szívet rengethet,
                                              Ha kiteljesedve ér, életemen deríthet.

                                              Visz a vágyam édes, így érint téged,
                                              Érintsem türkizét, akarom eged.
                                              Átölelve lenni, a szemedet vallatni,
                                              Hiszen így lehet csak, a vágyat altatni.

                                              Nyugvásába vinni, csak te tudhatod,
                                              Neked van a szívhez kulcsod.
                                              Nyitogasd a zárat, benne lehessél,
                                              Szabadon érintsél, de azért ott legyél.
                                              Szerző: FM.




.