Felhők úsztak, tornyosultak, borulgatott,
Az idő így szomorkodott.
Majd nyílt egének csatornája,
Mert hullhatott áldása, cseppjébe csordult alája.
Áldását az ég hullatta, vitte bele buborékba,
Belement az morgásába.
Tüzet csiholt, azt szikráztatta,
Felhők között csapkodva, vele táját megszórta.
Úgy ért alatta voltam, így hát én is áztam,
Ott eresz alá nem állhattam.
Csicsogtam itt, ott, azám,
Eláztam rendesen, csurom vizes lett a gúnyám.
Azután lazításba vitte, ki tombolta magát,
Ritkábban hallatta hangját.
Morajlását visszább fogta,
Könnyeit is lassította, a tüzét sem szikráztatta.
Feltörte a nap a felhőt, már sugarait eregette,
A cseppeket, ahogy megtörte.
Szivárványként vetítette, vitte a felhőre,
Az ég és föld között, színével leért az a földre.
Lassan előbújt a nap is, szórva a meleget,
Meg szárított, így engemet.
Az idő borúját vesztette, már örvendeztette,
Mosolyába vitte napját, hisz táját megöntözte.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése